Egy tényleg fontos kérdést tett fel Orbán Viktor az orosz-ukrán háború kapcsán

Ha Moszkva nyer, Európa biztonságpolitikai és katonapolitikai szempontból megbillen és kiszolgáltatottá válik.

Nyugaton sokan vizionáltak egy „illiberális tandemet” Moszkva és Ankara között, az előző hónapok eseményei azonban nagy nyomást helyeztek a két ország kapcsolatára.
Az utóbbi hónapokban a koronavírus miatt a legtöbb kormány a kármentéssel és saját belső stabilitásának megőrzésével foglalkozott, de a világpolitika nem állt le: a nemzetközi versengés nem enyhült, maximum átalakult. Azok a szereplők, amelyek megőrizték belső stabilitásukat, s volt elég erőforrásuk és stratégiai érzékük, megnövelték mozgásterüket. Ők a koronavírus-válság politikai nyertesei, közülük pedig egyértelműen kiemelkedik Törökország.
Az ország a tizenharmadik helyen áll ugyan a fertőzések számában világszinten, a kormány belpolitikai helyzete nem romlott. A közvélemény-kutatások szerint a gazdasági újraindításra fókuszáló szemlélettel Recep Tayyip Erdoğan elnök népszerűsége növekedett is, az ellenzék pedig nem tudott komoly szerephez jutni. Nem csoda ez, hiszen Erdoğannak már komoly tapasztalata van a válságok kihasználásában, gondoljunk csak a kurd szervezetekkel való csatározásokra vagy a gazdasági kihívásokra.
Ezenkívül két komoly külpolitikai győzelmet is el tudott érni Törökország. Líbiában az Ankara által nyújtott segítséggel a központi kormány gyakorlatilag megfordította a fővárosért folytatott csata kimenetelét, és visszavonulásra kényszerítette Halífa Haftár erőit. Szíriában a márciusban kialkudott tűzszünet után sikerült levegőhöz juttatnia a Bassár el-Aszad ellen harcoló szövetségeseit, különösen mivel a damaszkuszi kormány stabilitása megkérdőjeleződött a vírus elleni küzdelem, a kiújult társadalmi ellenállás és az újabb amerikai szankciók miatt. A líbiai és a szíriai háború azért is jelentős, mivel a két konfliktusban ellentétes oldalon áll Törökország és Oroszország. A két hatalom az utóbbi években látványosan közeledett egymáshoz, amit a közös érdekek mellett a két vezető közötti ideológiai egyetértés is fűtött. Nyugaton egyre többen vizionáltak egy „illiberális tandemet” Moszkva és a Nyugattól elforduló Ankara között. Az elmúlt hónapok eseményei azonban nagy nyomást helyeztek a török–orosz kapcsolatokra, ami már a külső szemlélők számára is láthatóvá vált.