Mértékadó brit lap: Zelenszkijnek valószínűleg meg kell alkudnia Putyinnal – és ezt már ő is tudja
Nem csak nekünk tűnt fel, tényleg egyre kevésbé harcias Zelenszkij retorikája.
Nyugaton sokan vizionáltak egy „illiberális tandemet” Moszkva és Ankara között, az előző hónapok eseményei azonban nagy nyomást helyeztek a két ország kapcsolatára.
Az utóbbi hónapokban a koronavírus miatt a legtöbb kormány a kármentéssel és saját belső stabilitásának megőrzésével foglalkozott, de a világpolitika nem állt le: a nemzetközi versengés nem enyhült, maximum átalakult. Azok a szereplők, amelyek megőrizték belső stabilitásukat, s volt elég erőforrásuk és stratégiai érzékük, megnövelték mozgásterüket. Ők a koronavírus-válság politikai nyertesei, közülük pedig egyértelműen kiemelkedik Törökország.
Az ország a tizenharmadik helyen áll ugyan a fertőzések számában világszinten, a kormány belpolitikai helyzete nem romlott. A közvélemény-kutatások szerint a gazdasági újraindításra fókuszáló szemlélettel Recep Tayyip Erdoğan elnök népszerűsége növekedett is, az ellenzék pedig nem tudott komoly szerephez jutni. Nem csoda ez, hiszen Erdoğannak már komoly tapasztalata van a válságok kihasználásában, gondoljunk csak a kurd szervezetekkel való csatározásokra vagy a gazdasági kihívásokra.
Ezenkívül két komoly külpolitikai győzelmet is el tudott érni Törökország. Líbiában az Ankara által nyújtott segítséggel a központi kormány gyakorlatilag megfordította a fővárosért folytatott csata kimenetelét, és visszavonulásra kényszerítette Halífa Haftár erőit. Szíriában a márciusban kialkudott tűzszünet után sikerült levegőhöz juttatnia a Bassár el-Aszad ellen harcoló szövetségeseit, különösen mivel a damaszkuszi kormány stabilitása megkérdőjeleződött a vírus elleni küzdelem, a kiújult társadalmi ellenállás és az újabb amerikai szankciók miatt. A líbiai és a szíriai háború azért is jelentős, mivel a két konfliktusban ellentétes oldalon áll Törökország és Oroszország. A két hatalom az utóbbi években látványosan közeledett egymáshoz, amit a közös érdekek mellett a két vezető közötti ideológiai egyetértés is fűtött. Nyugaton egyre többen vizionáltak egy „illiberális tandemet” Moszkva és a Nyugattól elforduló Ankara között. Az elmúlt hónapok eseményei azonban nagy nyomást helyeztek a török–orosz kapcsolatokra, ami már a külső szemlélők számára is láthatóvá vált.