Nagy a baj a magyar mezőgazdaságban

Jól indult az esztendő a magyar mezőgazdaságban, mivel sok év után ismét vastag hótakaró borította az őszi vetésű szántóföldi növényeket, a hideg időjárás pedig segítette a kártevők elleni küzdelmet. A januárban még kedvező kilátások aztán szertefoszlottak: a tavaszi fagyok óriási pusztítást okoztak, és a termelők aggodalmait csak fokozta az egyre súlyosabbá váló szárazság. Mindezek tetejébe a globális piaci folyamatok újabb kihívásokkal terhelik a gazdatársadalmat. 

Alacsonyak a felvásárlási árak, így egyre több gazdálkodó borítékolhatóan veszteséggel zárja majd az évet, ráadásul ez már a sokadik nehéz szezon az utóbbi időszakban. Az agráriumot érintő katasztrófák és a tendenciává váló szélsőséges időjárás mind a kormányzatot, mind a termelőket és az őket képviselő szervezeteket arra kényszeríti, hogy Magyarország vízgazdálkodásában, az alapanyag- termelésben és az élelmiszer-előállításban is gyors és határozott irányváltás vegye kezdetét. 

Honnan lesz víz? 

a Nyugat- Dunántúlon több, az Alföldön kevesebb csapadékkal. A 2026-os esztendő a korábbi évek jellemzően száraz tavaszi hónapjait is alulmúlta. 

A talaj nedvességtartalma április végére drámai­an lecsökkent: országszerte 60–70 milliméteres vízhiány jellemzi a felső talajrétegeket, mindenhol súlyossá vált májusra a szárazság. Közepesen aszályos területek csak az ország legnyugatibb térségeiben találhatók, elegendő mennyiségű csapadék hónapok óta nem hullott. 

A rendkívüli szárazság már most nagy gondokat okoz a gazdálkodóknak, mivel az őszi és tavaszi vetésű szántóföldi növények fejlődése jelentősen elmarad a várttól. A napokban az ország számos pontján hullott kisebb-nagyobb mennyiségű csapadék, ám elsősorban zápor és zivatar formájában, azaz néhány kilométeren belül is jelentős különbségek alakultak ki. Egyelőre úgy tűnik, a májusi eső ugyan most is aranyat ér, még mindig kevés, ráadásul az utóbbi hetek időjárása miatt elszenvedett károk mérsékléséhez későn is érkezett meg a csapadék. 

A mindinkább meghatározó szárazság egyre több vízügyi és agrárszakértő szerint már nem kezelhető egy-egy rossz esztendő jellemzőjeként, hanem új klímaidőszakként kell értékelni. Ez az új nézőpont pedig alapvető vízügyi stratégiai irányváltást sürget. 

A stratégiát évtizedek óta a vízelvezetés határozta meg, az utóbbi években azonban egyre világosabbá vált, hogy az éghajlatváltozás és az időjárási anomáliák ezzel ellentétes szemléletet követelnek meg, vagyis a cél már az, hogy meg kell tartani a vizet a tájban. A magyar mezőgazda- ság jövője és a vizes élőhelyek megmaradása szempontjából a következő évek kulcsfontosságú teendőinek a szakértők egybehangzó véleménye szerint a vízmegtartásra, a tárolók építésére, a csatornahálózat fejlesztésére, az öntözhetőség megteremtésére, valamint a talajkímélő növénytermesztési gyakorlatok elterjedésére és az ezekhez szükséges szabályozás kialakítására szükséges koncentrálniuk, jelentős forrásbevonás mellett. 

Bóna Szabolcs, az agrár- és élelmiszer-gazdaság kijelölt minisztere már többször kiemelte, az új vízstratégiának nem a krízishelyzetek kezelésére, hanem a rendszerszintű szemléletváltásra kell fókuszálnia. A közelmúltban ugyanis a szárazabb periódusokban a vízügyi szakemberek és a gazdálkodók gyakorlatilag a károk mérséklésére összpontosítottak, de ez a stratégia több évtized után már nem alkalmas a hozamcsökkenés elkerülésére. Az új kormány részletes tervei egyelőre nem ismeretesek; egy új vízügyi stratégia megalkotása és a szükséges beruházások végrehajtása hosszadalmas folyamat, amelyben nélkülözhetetlen a gazdák és a vízügyi szakemberek együttműködése, figyelembe véve az ország eltérő adottságait. 

A kihívások kezeléséhez, a szélsőséges időjárás okozta károk mérsékléséhez szükséges beruházásokra a közös agrárpolitika vidékfejlesztési forrásai nyújthatnak fedezetet, ezért is kulcsfontosságú, hogy az Európai Unió új költségvetési időszakában, 2028-tól ne csökkenjenek az agrárium pénzügyi lehetőségei. 

Az aszályok káros következményei végső soron minden ágazatba begyűrűznek: a szántóföldi- növény- és a gyümölcstermesztőket közvetlenül érintik, de a hozamok alacsony szintje és a termés rosszabb minősége az állattartók költségnövekedéséhez vezetnek az emelkedő takarmányárak miatt, a folyamat pedig végül, elérve a fogyasztókat, az élelmiszerárak emelkedésével végződik. 

Alkalmazkodás a változásokhoz 

A szélsőséges időjárás másik velejárója a pusztító tavaszi fagy. Május első napjára virradóan országszerte fagyott, nagy területen mínusz 5 Celsius-fokig hűlt a levegő. A fagyra rendkívül érzékeny barackféléket főleg az Alföldön a tette tönkre el az extrém hideg, egyes régiókban pedig az idei szőlőtermésnek is búcsút inthetnek a gazdák. 

A pusztítás mértéke annak ellenére óriási, hogy a termelők egyre több ültetvényen alkalmaznak fagyvédelmet. A nagy szárazság miatt azonban e technikák nem vezettek eredményre. A hazai ültetvények a virágzás időszakában a legérzékenyebbek, a mínusz 1-2 fok alatti hideg már egyetlen éjszaka alatt képes megsemmisíteni a termést. 

Magyarországon a gyümölcstermesztés – szemben a zöldségtermesztéssel – évtizedek óta egyre rosszabbul teljesít. Ennek oka, hogy az ültetvények jelentős része elöregedett, így a terméshozam alacsony, a minőség pedig csak nyomott árú feldolgozói értékesítést teszi lehetővé. A nagy gyümölcstermesztő országok egy jó szezonja a hazai termelők önköltsége alá szorítja a felvásárlási árakat. 

A honi ültetvények megújítása évek óta tart, ám sok termelő inkább felhagy az időjárási kockázatoknak és a kiszámíthatatlan felvásárlási áraknak kitett gyümölcstermesztéssel. A modern ültetvényeken már a mostani viszonyoknak ellenálló fajtákat alkalmazzák, hatékony fagyvédelmi és öntözőrendszerekkel garantálva a minőséget és mérsékelve a kockázatokat. 

Ezek közé tartozik a málna, de a csemegekukorica-termesztés is a megszűnés szélére sodródott, pedig a 2010-es években még nagyhatalomnak számítottunk, bőséges exportmennyiséggel. 

A gyümölcsféléknél jóval ellenállóbb szántóföldi- növény-termesztésben is drámai átalakulás ment végbe néhány év alatt. A 2010-es évek közepén mintegy 1 millió hektáron termesztettek kukoricát, a termőterület ma már a 700 ezer hektárt sem éri el. Ez egyébként egész Európában jellemző: a kukorica helyett napraforgót vetnek a gazdák, mivel szárazságtűrőbb, és jóval kisebb a műtrágyaköltsége, ami az egyik legnagyobb kiadási tétellé vált. 

Globális költségnövekedés 

Az iráni konfliktus hatása rövidesen az agráriumba is begyűrűzik. 

A ráfordítások gyors és jelentős emelkedésére a közelmúltban is volt példa, az orosz–ukrán háború kitörésekor, a covidjárvány utóhatásaival nehezítve korábban nem látott költségnövekedéssel szembesültek a termelők, ami jókora élelmiszer-inflációhoz vezetett. 

A 2022-es és 2023-as költségnövekedést ellensúlyozták a szintén magas felvásárlási árak. Ezzel szemben most csak a költségek jelentős emelkedése látható, a felvásárlási árak továbbra is alacsonyak. Nem véletlen, hogy az európai gazdákat képviselő szakmai szervezetek egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az unió vezetésére azért, hogy dolgozzon ki programokat a károk mérséklésére, a tagállami kormányok pedig kedvezményekkel próbálják segíteni a termelőket. 

A 2020-as évtized tehát világossá tette, a mezőgazdaság és az élelmiszer-előállítás egyelőre ki van szolgáltatva a klímaváltozás következményeinek. Szintén ki van téve az agrárium a globális konfliktusoknak, még úgy is, hogy a geopolitikai feszültségek csak közvetve érintik Európát.

Nyitókép: A „vizet a tájba” elv helyett a víz tájban való megtartása válhat irányadóvá
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt