Ilyen még nem történt Magyarországon: ez az áprilisi választások legnagyobb rejtélye

Eddig nem tapasztalt tényezőn is múlhat majd, hogy hányan mennek el szavazni április 12-én.

Döbbenetes trükk: így fizetjük mi az ukrán deviza stabilitását, miközben Ukrajna romokban hever.

A 2026-os esztendőre sokan várták az ukrán gazdaság teljes összeomlását, ám a felszínen valami egészen mást látunk: az ukrán hrivnya köszöni szépen, stabilabb, mint a legtöbb válságövezeti deviza. A Kontextus Cash Talk Extra legutóbbi adásában Kohán Mátyás, a Mandiner külpolitikai újságírója és Szalai Piroska a miniszterelnök főtanácsadója rántották le a leplet erről a közgazdasági képtelenségről. A kérdés már nem az, hogy bírja-e az ukrán gazdaság, hanem az, hogy meddig hajlandó az európai adófizető finanszírozni ezt a mesterségesen fenntartott állapotot.
Kohán Mátyás a beszélgetés során egy rendkívül szemléletes hasonlattal élt:

az ukrán hrivnya jelenleg „lélegeztetőgépen” van.
Sokan értetlenül álltak az elmúlt években azelőtt, hogyan maradhatott betonstabil az ukrán fizetőeszköz egy olyan háború közepette, amely az ország GDP-jének jelentős részét és infrastruktúráját is felemésztette. A válasz prózai és egyben dühítő: mi fizetjük ennek az árát. Nem csupán fegyverekre és lőszerre költünk, hanem
az Európai Unió és az Egyesült Államok közvetlen pénzügyi transzferekkel tartja fenn a hrivnya árfolyamát.
Ez a „makropénzügyi segítségnek” csúfolt folyamat valójában azt jelenti, hogy a brüsszeli kasszából érkező milliárdok közvetlenül az ukrán devizát tartják életben. Kijev emiatt képes most még finanszírozni az importigényeket és ezzel megakadályozza a hiperinflációt, ami egy ilyen mértékű konfliktus esetén egyébként törvényszerű lett volna eddig is. Kohán rámutatott:
miközben olyan országok, mint Törökország vagy Argentína, véres küzdelmet folytatnak saját valutájuk értékének megőrzéséért, Ukrajna mentesül minden pénzpiaci törvényszerűség alól.
Egy olyan államról beszélünk, amelynek sem az exportteljesítménye, sem a belső gazdasági ereje nem indokolná ezt a stabilitást.
A helyzet abszurditását tovább fokozza a menekültkérdés pénzügyi oldala is. A műsorban elhangzott, hogy az Európában élő ukrán állampolgárok jelentős része a saját bankkártyáját használja, amely mögött a stabilan tartott hrivnya áll. Gyakorlatilag egy bizarr körforgás alakult ki:
az Európai Unió átutalja a segélyt Ukrajnának, Ukrajna stabilizálja belőle a devizáját, majd az ukrán állampolgárok ezt a stabilitást élvezve költik el a pénzt ugyanazokban az európai országokban, amelyek a támogatást adták.
Csakhogy a számlát a végén nem az ukrán állam, hanem az európai adófizető rendezi le.
Szalai Piroska a beszélgetésben kiemelte, hogy ez a fajta devizastabilitás olyan luxus, amit még a fejlett országok is megirigyelhetnének. Ukrajna úgy hozhat felelőtlen gazdaságpolitikai döntéseket, hogy közben nem kell tartania a devizapiaci büntetéstől, hiszen a védőhálót Brüsszel és korábban Washington tartja. Ez azonban nem tartható fenn örökké.
2026-ra a „lélegeztetőgép” fenntartási költségei olyan mértékűre duzzadtak, ami már a nyugat-európai középosztály életszínvonalát veszélyezteti.
A kérdés már csak az, hogy mikor mondja ki az európai közvélemény: elég volt a hrivnya mesterséges életben tartásából, és ideje lenne visszatérni a gazdasági realitások talajára.
Nyitókép: Genya SAVILOV / AFP