Életbe lépett a kedvezmény – így segíti a NAV a háromgyermekes édesanyákat

A legegyszerűbb, ha az édesanyák jelzik a munkáltatóknak, hogy igénybe vennék az adómentességet, a munkáltató pedig intézkedhet a NAV felé.

Fontos adóváltozásokra készül a kormány, több területen is módosulnak a törvények, a teljes csomag első részét csütörtök este teszik közzé, de már előre elárult a Nemzetgazdasági Minisztérium a sajtónak néhány részletet. Az édesanyák szja-mentességét is érintik a változások.
Két adócsomagot tervez elfogadtatni idén a kormány az Országgyűléssel, az első már csütörtökön kikerül társadalmi egyeztetésre – derült ki egy háttérbeszélgetésen, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztériumban tartottak. Gerlaki Bence adóügyekért felelős államtitkár elmondta: a kormány folyamatosan dolgozik az adócsökkentésen, az első csomag, amit most bemutatnak, főleg egy jogharmonizációs csomag, de számos változás lesz benne, ami például az édesanyák szja-mentességét is érinti.
Ezzel kapcsolatban Gerlaki Bence kiemelte: szerdán életbe lépett a három gyermekes édesanyák szja-mentessége. Ehhez egy papír alapú formanyomtatványt kell benyújtani, amelyet a NAV oldaláról le lehet tölteni. Ezt kell benyújtani a munkáltatónak. De közben az adóhatóság el is küldi a cégeknek a felhívást, hogy segítsék őket és a munkavállalóikat, hogy miként élhetnek a mentességgel. Egy másik felület még az ONYA alkalmazás, online is benyújtható a nyilatkozat.
Ezt is ajánljuk a témában
A legegyszerűbb, ha az édesanyák jelzik a munkáltatóknak, hogy igénybe vennék az adómentességet, a munkáltató pedig intézkedhet a NAV felé.
Ezt is ajánljuk a témában
Októbertől adómentességet kapnak a háromgyermekes édesanyák.
Novemberben már az emelt bérüket kaphatják meg az édesanyák
– húzta alá.
A novemberi adócsomag főbb intézkedéseire rátérve, Gerlaki Bence rámutatott: az szja-mentesség miatt bele kell nyúlni a törvénybe is, mivel az édesanyáké életük végéig tart, nem kell majd minden évben nyilatkozniuk, hanem elég lesz most egyszer, azután pedig folytatólagosan megmarad.
A 30 év alatti édesanyáknak is könnyítik a helyzetét, 2-3 ezer édesanyát érinti, hogy már januári elsejei időpontot vizsgálnak majd, ha valakinek a magzata addig betöltötte a 91. napot, akkor egész évre szja-mentessé válik.
Adómentessé válik majd a banki adathalászos csalásoknál a kártalanítás összege.
A kormány tapasztalatai szerint a pénzintézetek sok esetben kártalanítják a pórul járt ügyfeleket, de ezek az összegek eddig szja-kötelesek voltak. Mostantól adómentesség válnak.
Ezt is ajánljuk a témában
A pénzintézet bankbiztonsági igazgatójának a nevével visszaélve tévesztik meg az embereket.
A vállalatoknál eddig büntették, ha a Kiva rendszerben egy cég sok készpénzt halmozott fel, ebbe beleszámított az elektronikus pénz is, mostantól ezt nem büntetik.
„Látjuk, hogy sokan használnak Revolutot, Wise-t, ezt mostantól nem büntetjük” – mondta az államtitkár. A készpénznél ugyanis nagyobb a csalás lehetősége, de elektronikus összegeknél kevésbé valószínű.
A gazdaság fehérítésében az elmúlt 15 évben jelentős eredményeket ért el a kormány, ahhoz, hogy ezt megtartsák és az uniós szint alatt maradjon az áfarés, meg kell hozni bizonyos lépéseket. Mostantól jelenteni kell a tényleges levonásokat, ehhez készít a NAV egy külön eszközt is, hogy ne nőjenek az adminisztrációs terhek.
A helyi adóknál is lesz módosítás: az erdőket kivonják a települési adók alól. Két éve már bevezették, hogy a termőföldekre nem lehet kivetni adót, hamarosan pedig már erdőkre sem lehet.
A lakástranzakcióknál szintén lesz módosítás. Ha valaki úgy vett új ingatlant, hogy előtte eladott egyet, az csökkenthette az új illeték mértékét. Ha kettőt adott el, akkor is csak az utolsót számították be. Mostantól az adózó dönthet úgy, hogy melyiket szeretné elszámoltattatni.
Például, ha valaki
A jelenlegi felfokozott lakáspiaci helyzetben ez számos honfitársunkat érinti
– mondta Gerlaki.
Marad a reklámadó felfüggesztése is, további egy évig.
Nyitókép: Vasvári Tamás/MTI/MTVA