Már 2025-ben érezhetően emelkedik az életszínvonal

2024. október 27. 23:09

Az Orbán Viktor által meghirdetett új irány, a gazdasági semlegesség politikája már 2025-ben jelentős életszínvonal-emelkedést hoz a családoknak, a rákövetkező években pedig évi 10 százalék fölötti mértékben nőhetnek a keresetek. A gyermekesek járnak a legjobban, de a fiatalok is újabb támogatásokra számíthatnak.

2024. október 27. 23:09

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Új, 21 pontos gazdasági akciótervről döntött a kormány. Az intézkedések három nagy csoportba sorolhatók:

  • érdemben nőhet az emberek jövedelme, ezáltal érezhetően emelkedik a családok életszínvonala,
  • mindenki számára elérhetővé válik a megfizethető lakhatás, elsősorban a tulajdonhoz jutás támogatásával,
  • valamint növekedésükhöz, versenyképességük erősítéséhez és nemzetközi piacra jutásukhoz jelentős támogatásokat kapnak a hazai mikro- kis- és középvállalkozások.

A kitűzött célok jelentős része már jövőre megvalósul. A következő hetekben dől el, hogy mennyivel emelkedhet 2025-ben, 2026-ban és 2027-ben a minimálbér és a garantált bérminimum. 

Információink szerint a szakszervezetek és a munkáltatók is elfogadhatják a kormány javaslatát, vagyis a minimálbér 12 és a garantált bérminimum 10 százalékos évenkénti emelését.

A kormány tudja, mi a magyar családok számára a legfontosabb

A következő évek legnagyobb és legfontosabb kormányzati intézkedéseinek hatására minden magyar ember jövedelmi helyzete javul majd. Ez azt jelenti, hogy jóval az infláció fölött nőhetnek a családok bevételei. A 21 pontos gazdasági akciótervben foglaltak szerint

  • jövőre a jelenlegihez képet 50 százalékkal, 2026-ra 100 százalékkal nő a családi adókedvezmény mértéke,
  • 2028-ra ezer euróra nőhet a minimálbér és egymillió forintra az átlagkereset, ha megegyeznek a szakszervezetek és a munkáltatók a hároméves bérmegállapodás részleteiről,
  • a fiatalok pedig úgynevezett munkáshitelhez juthatnak, 0 százalékos kamatozással.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem csak a közvetlen, jövedelmeket érintő intézkedések segítenék a családok és főként a fiatalok helyzetét. A kormány tervei szerint a lakhatással összefüggő intézkedések között bevezetné

  • az önkéntes, 5 százalékos kamatplafont a lakáshiteleknél,
  • a SZÉP-kártya feltöltések 50 százalékát
  • és egyszeri lehetőségként az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket lakhatási célokra lehetne felhasználni.

Maradnak a korábbi kedvezmények is

A korábban bevezetett, a kereseteket és a jövedelmeket érintő kedvezményeket is meghagyja a kormány, valamint a 13. havi nyugdíj is marad. Ez azt jelenti, hogy továbbra is elérhető lesz

  • a családi adókedvezmény,
  • a négy gyermekes anyák szja-mentessége,
  • a 25 év alattiak szja-mentessége,
  • a 30 év alatti anyák adómentessége,
  • az első házasok adókedvezménye,
  • az első lakásvásárlókat érintő könnyítések,
  • és egyéb, a munkaviszonnyal összefüggő adókedvezmények is.

Mindez azt jelenti, hogy nem csak a gyermekesek, de a fiatalok is jelentős támogatásban részesülhetnek a következő években.

Mennyi lesz a családi adókedvezmény?

Orbán Viktor miniszterelnök már a nyáron bejelentette, hogy a családi adókedvezményt legkésőbb 2026-ra megduplázza a kormány. Ez azt jelenti, hogy 2026-ban

  • az egy gyermekesek 20 ezer forint,
  • a két gyermekesek 80 ezer forint,
  • a három gyermekesek 198 ezer forint adókedvezményt kapnak,
  • a háromnál több gyermekesek pedig gyermekenként további 33 ezer forintot.

A háború és a globális gazdasági kihívások miatt jövőre – várhatóan júliustól – 50 százalékkal nő a családi adókedvezmény, a jelenlegi összegek megduplázására 2026 januárjától számíthatnak a családok. 

Mennyi lesz a minimálbér?

A kötelező legkisebb munkabérről szóló tárgyalások még tartanak, bár már sok részlet napvilágot látott. A kormány és a szociális partnerek azt szeretnék, ha hosszútávú megállapodást sikerülne megkötniük a partnereknek. 

Ezt is ajánljuk a témában

A kormány már korábban javaslatot tett arra, hogy milyen béremelkedési pályát kellene bejárni a következő években ahhoz, hogy a minimálbér belátható időn belül 1000 euróra, az átlagkereset pedig egymillió forintra emelkedjen.

A gazdasági semlegesség a siker kulcsa

Egyre gyorsabb és látványosabb a világban zajló politikai és gazdasági átalakulás folyamata, amelyre válaszul Orbán Viktor miniszterelnök szeptember elején meghirdette Magyarország új gazdaságpolitikai stratégiáját. A kormányfő a világrendszerváltás folyamatait idejekorán felismerve kiemelte, a gazdasági semlegesség az egyetlen lehetőségünk az átalakuló, blokkosodó világban arra, hogy a magyar gazdaság növekedése jelentősen meghaladja az Európai Unió növekedését. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cserna János
2024. október 28. 01:01
Ezt az életszínvonal-emelkedést majd meglátjuk. Ha Németo. recesszióba megy, nekünk nehéz lesz a felpörgetés, a lassan kibontakozó keleti nyitás ellenére. A cikk a családi-lakossági juttatásokat említi, a gazdasági élénkítő terveknek ez csak egy pillére, a többi láb is kell majd. Ha összejön, az nagy mutatvány lesz, főleg a háború folytatódása esetére.
stormy
2024. október 28. 00:51
" a rákövetkező években pedig évi 10 százalék fölötti mértékben nőhetnek a keresetek." mindenközben 31% az áfa.
MTom
2024. október 28. 00:07
Koran kezdik az igergetest meg az osztogatast Nagyon be van szarva a dagadt, tudja ha vapami csoda folytan nem nyer a valasztasokon es kiderulnek a dolgai lampavason vegzi
sexykitty-5000127
2024. október 27. 23:56
🍓 ️ ­É­­r­­­t­é­­k­­e­­­l­­­d­­ ­­a­­­ ­­s­z­­e­x­­­i­ ­­­p­­u­n­c­i­m­­­a­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­.­𝐗­­­𝟏­­𝟖­­­.­𝐅­𝐔­­­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!