Ghána a létem gyökere, a magyarságom a lombkoronám – Dagadu Sena a Mandinernek

Milyen emlékei vannak a ghánai gyermek- és kamaszkoráról?
Vidámak, mert nagyon szerencsés gyerekkorom volt – jó közegben, sok baráttal. A kölyökkoromról mindig a bandázás ugrik be először: együtt mentünk mindenhová a haverokkal, hülyéskedtünk, hesszeltünk. De erősen élnek bennem az ünnepek és a szertartások is, amelyek teljesen másképp néznek ki, mint Magyarországon. Édesapám olajmérnök volt, anyukám pedig, aki magyar, gyöngykutató és ékszerkészítő. Ghánában nagy hagyománya van a gyöngykultúrának, minden családnak vannak gyűjteményei, s a gyöngyöknek az öltözködésben is fontos üzenetük, szimbolikájuk van. Édesanyám emiatt keresztül-kasul utazta az országot, én pedig sokszor mentem vele. A szüleim egyébként Miskolcon találkoztak.

Édesapja ágáról melyik afrikai népcsoporthoz tartozik?
Az eve népcsoporthoz tartozunk, ehhez az etnikumhoz tartozók élnek Togóban és Beninben is. A gyarmatosításkor tulajdonképpen vonalzóval osztották fel az afrikai országok nagy részét, nem pedig aszerint, mely népek lakták. Ez nagyon szomorú. Az evékhez kötődik például a jamgyökér, ennek a növénynek a termesztéséről híres a régió, ahonnan származom. A jam olyan, mint egy hatalmas krumpli, az aratási szezonjában még fesztivált is tartanak – sok étellel, itallal, és persze mindenki a legpompásabb ruhájában érkezik. Vagy ott van még a névadási szertartás is a gyerek születésekor, ami szintén szép, intim ünnep. Ilyenkor minden népcsoport a saját névkészletéből választ, a neveknek pedig fontos jelentésük van. De az az igazság, hogy Ghánában még a temetés is egyfajta ünnep. Teljesen más, mint itt, mert más a halálhoz való viszony.