Lapátot ragadott a kátyúk miatt a képviselő (VIDEÓ)

Állítása szerint egyedül nem tudja eltüntetni az összes úthibát Óbudán, ezért felhívást intézett a helyi vállalkozókhoz.


Állítása szerint egyedül nem tudja eltüntetni az összes úthibát Óbudán, ezért felhívást intézett a helyi vállalkozókhoz.


Egyre többen szeretnének munkáshitelhez jutni.


„A fiatalok sikere a nemzet sikere” – hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika, a KIM államtitkára.


Nagy Elek huszonöt év után vette át a stafétát elődjétől.


Kiderült, hogy idehaza régiós szinten is nagyon kevés a cégmegszűnés.


A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a kormányzat és a gazdaságpolitika a keresetek erőltetett felzárkóztatása és belső kereslet növelése mellett tette le a voksát.


„A hősök köztünk járnak” – fogalmazott a fiatal vállalkozó.


A táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék ítéletét.









A jelentés 2030-ra jósolja Magyarországnak a Nyugat mai fejlettségi szintjéhez való felzárkózását, feltéve hogy hazánk teljesíti a legfontosabb feltételeket.



Czotter András, az Ágymester Manufaktúra ügyvezetője szerint a járvány okozta leállás kiváló alkalom a cégek racionalizálására.


