A minimálbér jelentős emelésével az ellátási alapot – ami számít a nyugdíjnál, táppénznél és gyednél is – tekintve
hátrányos helyzetbe kerültek a katás vállalkozások.
A minimálbér növekedéssel még nagyobbá nyílt az olló, mint amiről Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna, adószakértő írt korábban a Makronómon. 2021-ben a magasabb, 75 ezer forintos tételes adófizetés mellett még 1,5 százalékkal nagyobb volt a vállalkozók ellátási alapja, mint a minimálbér esetében. Az általános 50 ezer forintos adó fizetése már a kata megjelenésekor se érte el a hatályos minimálbér szintjét, de 2022 az első olyan év, amikor az emelt összegű tételes adó ellátási alapja is elmarad a minimálbértől. 2022 január elsejétől az emelt összegű adót fizetők esetében az ellátási alap mindössze 179 ezer forint lenne, ami jelentősen elmarad a 200 ezer forintos minimálbértől.