„Nagyképű kis nyikhaj gyerek!” – Miskolcon egy emberként ünnepelnek

Szerintük mindent rosszul csinált.

Szerintük mindent rosszul csinált.
Nem tartott sokáig Horváth Csenger megbízatása.
Lehet, hogy másik klubnál folytatja a pályafutását – de nem játékosként!
Koszta Péter kijelentette: az, hogy már biztosan dobogón végeznek, a barcikai futball egyik legnagyobb sikere.
A 27 éves Horváth Csenger úgy véli, a szurkolók sokat dolgoznak azért, hogy hétvégén kijöhessenek a meccsükre, ezért olyan játékos, aki nem hal meg a pályán, nem lesz Diósgyőrben.
Horváth Csenger szerint a létszám racionalizálása a cél.
A Ferencvárosi TC sportigazgatója lapunknak exkluzív interjút adott, amelyben a szerb vezetőedző helyzetéről, személyes motivációjáról és a nyári Európa-bajnokságról is elmondta a véleményét.