Olyan pletyka jelent meg Dzsudzsák Balázsról, ami mindent megváltoztathat – Dubajból jelentkezett be
2025. május 27. 13:39
A Magyar Nemzet értesülései szerint Dzsudzsák Balázs a nyáron távozhat a DVSC labdarúgócsapatától, befejezheti a pályafutását, és a következő idénytől már a Budapest Honvéd sportigazgatójaként tevékenykedhet.
2025. május 27. 13:39
4 p
0
1
10
Mentés
Érdekes információt szellőztetett meg kedden a Magyar Nemzet:
a lap értesülései szerint nem kizárt, hogy a 109 fellépésével válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs a nyáron befejezi profi pályafutását, és a következő idénytől már a Budapest Honvéd sportigazgatójaként vállal szerepet a magyar labdarúgásban.
A 38 éves futballista azért juthat arra az elhatározásra, hogy szögre akasztja a stoplist, mert a mögöttünk hagyott idény második felében már nem számított alapembernek Nestor El Maestrónál, a DVSC vezetőedzőjénél, a szerződése amúgy is lejár a nyáron, másik csapatban pedig állítólag már nem szeretne játszani.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye
A Budapest Honvéd úgy kerülhetett képbe, hogy a DVSC jelenlegi elnöke, Ike Thierry Zaengel nevével fémjelzett befektetői csoport átveheti a kispesti klub irányítását. Amennyiben ez teljesül, a 19. kerületi egyesületnél új korszak kezdődhet.
Sokan, főleg Debrecenben tudni vélik, hogy Zaengel érkezése személyi változásokat eredményezhet Kispesten. Szinte tényként mondják, hogy Dzsudzsák Balázs érkezhet sportigazgatóként
Az NB II legutóbbi kiírásában 8. helyen záró kispesti egyesületnél jelenleg Fórizs Sándor tölti be a sportigazgatói posztot, de ha tulajdonosváltás történne Kispesten, akkor könnyen elképzelhető, hogy neki is távoznia kellene.
Dzsudzsák jövője tehát egyelőre a levegőben lóg, de amíg a háttérben zajlanak a tárgyalások, addig a korábbi válogatott labdarúgó Dubajban piheni ki a szezon fáradalmait. A légiósévei után a DVSC-hez 2020-ban visszatérő futballista hétfőn a világ egyik legismertebb luxusszállodája, a Burdzs al-Arab mellől jelentkezett be – szúrta ki a haon.hu.
„Pontosan tudtuk, hogy a washingtoni és a moszkvai megállapodások mellett harcolnunk kell Brüsszelben is. És ez a harc most élesedik” – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.
A tárcavezető a Swiss Krono beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a svájci faipari vállalat húszmilliárd forint értékben bővíti magyarországi gyártási kapacitásait, amihez az állam hárommilliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő a munkavállalói létszám kétszázra emelését.
A kormányfő, aki fővédnöke volt rendezvényünknek, többek között azt mondta, „azért van a nyugati világban polarizálódás, mert sikertelenség van”.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 10 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko-jobbos
2025. május 28. 07:21
Balázs példakép. Jó volt focistaként, mindig ment a válogatottba, pedig tudnék mondani embereket, akik leszarták azt. Reméljük, Kispesten is jó lesz.
Válasz erre
1
0
lazio154-5
2025. május 27. 17:22
Szíjjártónak köszönhetjük a 2. osztályt is!
Ő hozta a legutóbbi két pénzéhes befektetőt is, akik eladták a játékosokat.
Most a barátját kivánja helyzetbe hozni, már jelzem Dzsudzsákot nem fogadják el Kispesten.
Hogy is gondolja Szíjjártó - játékosból azonnal klubigazgató ellenséges környezetben?
Van a honvédnak klubszabályzata, majd ott vállasztanak ha szükségét érzik.
Mindent megváltoztathat, aha...
Úgy látom, megint a leghülyébb szerkesztő van ügyeletben.. .elég végigpörgetni a címlapot... nem is kattintok bele egyik cikkbe sem, ez az első ....
Nincs ebben semmi meglepő! Igy árulta el a válogatottat, így árulja el a Lokit is.
Undorító volt a kommunikációja amikor kiesett a csecs a szájából és vissza akart jönni a válogatottba, és Rossi mester fityiszt mutatott neki....................
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!