Megvan a dátum: ekkor tér vissza Somos András az ATV képernyőjére

A műsorvezető „továbbra is nagyon népszerű” az ATV nézőinek körében – erősítette meg a hírt a csatorna vezérigazgatója.


A műsorvezető „továbbra is nagyon népszerű” az ATV nézőinek körében – erősítette meg a hírt a csatorna vezérigazgatója.


Engedtek a belsős kutatásoknak, egy év után visszatér a műsorvezető.


Februárban a televízió egyik műsorában Kaleta Gáborról mondta azt, hogy nem pedofil.


Sok sikert kívánt az új kollégának.


Korábbi RTL-es arc tűnik fel a csatorna képernyőjén.


A laudációját Rónai Egon mondja majd.


Korábban azért kellett távoznia, mert Kaleta Gáborról azt mondta, nem pedofil.


Kijelentése miatt a csatorna fegyelmi eljárást indított ellene, majd levették a képernyőről.


A műsorvezető megégette magát egy korábbi kijelentésével, aminek akkor fegyelmi eljárás lett a következménye.


Somos András részletes interjút adott a Magyar Narancsnak.


Hamarosan egy hosszabb interjút adok az elmúlt időszakról – mondta a rövid Facebook-videóban.


Közösségi oldalán állt ki a DK-s képviselő a botrányos körülmények között távozó Somos András mellett.




„Az ATV elfogadta Somos András döntését, és korrektnek tartja az ominózus interjú óta tanúsított hozzáállását” – közölték.


Somos András fájó szívvel hozta meg ezt a döntést.


A fegyelmi eljárás ideje alatt biztosan nem láthatják a nézők a műsorvezetőt, de meglehet, annak lezárása után sem…


A csatorna elhatárolódott tőle, és fegyelmi eljárást indított ellene.


Nem fogta vissza magát Somos András mellett a magyar válogatott szurkolója.
