Megvan a dátum: ekkor tér vissza Somos András az ATV képernyőjére

2024. szeptember 07. 19:37

A műsorvezető „továbbra is nagyon népszerű” az ATV nézőinek körében – erősítette meg a hírt a csatorna vezérigazgatója.

2024. szeptember 07. 19:37

Nyitókép: Képernyőfotó

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: menesztésekor nagy port kavart Somos András műsorvezető kijelentése, amely az ATV Szigorlat című műsorában hangzott el még februárban. Az említett beszélgetés egy pontján, a Kaleta-botrányra terelődött a szó, amelynek kapcsán Somos András ekkor azt kérdezte Márki-Zaytól, hogy „tudna arra példát mondani, hogy hány pedofilt engedtek szabadon?”. Márki-Zay Péter erre úgy válaszolt, hogy ő „a Kaletán háborodott fel a legjobban”.

Somos ekkor pedig így folytatta: „de ő nem volt pedofil”.

Márki-Zay visszakérdezett, hogy „miért nem volt pedofil?”, amire Somos azt felelte, hogy „azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, ez nem pedofil bűncselekmény”. 

Somos magyarázkodása

Somos ezt követően a közösségi oldalán próbált magyarázatot adni a kijelentésére: „Tudom, hogy a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofilbűncselekménynek tartja, és – teljesen feleslegesen – vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény. Elítélem a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását. Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző” – fogalmazott.

Az ATV azonban ettől a műsorvezető kijelentésétől és fegyelmi eljárást indított ellene.

Végül a műsorvezető távozott a csatornától.

Somos távozásának azonban sokan nem örültek. Gyurcsány Ferenc egyik politikusa például nyíltan kiállt Somos mellett és megfenyegette a csatornát a műsorvezető elbocsátása miatt. Akkoriban Ettvel Zoltán, a DK önkormányzati képviselője a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amiben azt kérte az ATV-től, hogy ne engedjék el Somos kezét, ellenkező esetben el fogják veszíteni a nézőiket.

Ezt is ajánljuk a témában

Augusztus végén minden megváltozott

A Media1 augusztus 21-én már arról írt, hogy az ATV Zrt. vezetése előrehaladott tárgyalásokat folytat Somos Andrással arról, hogy

akár már néhány hét múlva visszatérjen a televíziós társasághoz és műsort vezessen.

Több forrásuk is megerősítette, hogy Somost a televízió néhány héttel ezelőtt felkérte a Fórum című betelefonálós, interaktív műsor vezetésére. A Media1-nek Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója megerősítette az egyeztetésekről szóló híreket.

„Somos Andrással kapcsolatban elkészültek a korábban is említett belsős kutatások,

amelyek megállapították, hogy továbbra is nagyon népszerű a nézőink körében.

Somos Andrással zajlanak az egyeztetések, várhatóan szeptember első felében tudunk érdemi bejelentést tenni” – írta válaszlevelében a vezérigazgató.

Az ATV szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy Somos András szeptember 16-tól visszatér a Fórum csapatába.

Az ATV kapcsolódó bejegyzése itt tekinthető meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pepu
2024. szeptember 08. 13:59
De jó, kevesebb szalánci feri lesz, mert azt még ennél is jobban utálom.
DINO54
2024. szeptember 08. 13:34
Felmászott a nyúl a fára, jaj de szépen kukorékol, piros csizma van a lábán, nem süt a nap a szemébe.
introspection
2024. szeptember 08. 12:42
Hányat alszom addig? Lázasan számolom. :)
Hobby024
2024. szeptember 08. 11:06
Teljesen izgalomba jöttem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!