Őrült terv formálódik az Európai Unióban – már csak Magyarország akadályozhatja meg

Franciaország és Litvánia akár már a háború befejezése előtt is készek lennének kiképzőket küldeni Ukrajnába.

Franciaország és Litvánia akár már a háború befejezése előtt is készek lennének kiképzőket küldeni Ukrajnába.
Luxemburg köszöni, de nem kér az ukrajnai katonai misszióból – a nagyhercegség inkább műholdakban és logisztikában látja szerepét.
Egy többéves folyamat az Axiom-4 küldetés lezárásával most a végéhez ért, de Kapu Tibornak és a HUNOR-csapatának köszönhetően Magyarország ismét felkerült a nemzetközi űrkutatás térképére. Így a jövőben újabb nagy előrelépések és kalandok várhatók e téren.
A négy Gripen mellett 80 katona indul a misszióba, amely stratégiai üzenet.
Mi lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hunor – Magyar űrhajós programjának jövője? Milyen lehetőségeket tartogatnak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végzett kísérletek? Szakértők segítségével jártunk utána.
„Ez a misszió nemcsak a világűrről szól, hanem arról is, hogyan tápláljuk biztonságosan a jövő generációit itt, a Földön” – írta a közreműködő az ORION Űrnemzedék Alapítvány.
Először június 19-én próbálkozhat újra az Axiom-4 misszió legénysége.
Május közepe óta várja a látogatókat a Millenárison a HUNIVERZUM – Magyarok a világűrben címet viselő interaktív látogatóközpont. Riportunk.
Különösen jó szívű, hittel és Szentlélekkel eltelt emberként jellemezték.
Már csak egy nap választja el az űrutazástól Kapu Tibort.
Az biztos, hogy nem lesz olcsó, főleg, hogy az amerikaiak ki is maradnak a „hajlandóak koalíciójából”, az oroszok meg érthető módon kézzel-lábbal tiltakoznak ellene.
Az elégedetlenkedők egy gépkocsit is felgyújtottak.
„Egyre jobban kezd formát önteni az az elképzelés, hogy európai csapatok jelenjek meg Ukrajnában az oroszok elrettentésére” – jelentette ki az ukrán elnök az Ap Newsnak adott interjújában.
Több országot is bevonnának a műveletbe – közölte az ukrán elnök.
A támadás során két Srí Lanka-i békefenntartó is megsebesült.
Hazája részvételét akadályozza a NATO ukrajnai akciójában.
Informálisan az amerikai hadsereg tagjai is szerepet kapnak.
Jövő hét szombaton mond beszédet a miniszterelnök.
A magyar miniszterelnök szerint a szervezetnek „vissza kellene térnie az eredeti szellemiségéhez”.