Hiába a szülők heves tiltakozása, két óvodára is lakat kerülhet Óbudán

Az előzetesből szabadult polgármester költségracionalizálást emleget.


Az előzetesből szabadult polgármester költségracionalizálást emleget.


Az önkormányzat közölte, hogy a kormányhivatal vezetőjének álláspontjával szemben Kiss László munkát végez: előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki.


Czeglédy Gergőt júniusban tartóztatták le. A nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja az óbudai korrupciós botrányban.


Kiss László bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének veszélye miatt maradhat letartóztatásban.


Fiktív szerződések, százmilliós kenőpénzek Óbudán.


Az alpolgármester azt mondja, minden rendben és „kár lenne új választást kierőszakolni, de nyilván a pártok érdeke, hogy mesterségesen gerjesszék a feszültséget”.


Kiss László politikai üldözöttnek nevezte a volt momentumos elnököt.


A Fidesz új választás kiírását kezdeményezte.


A vesztegetés vádjával nyár elején rács mögé került Czeglédy Gergő letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség, miközben a bíróság ősszel hosszabbította a polgármester büntetését.


A gyanú szerint százmilliós korrupciós ügy szereplője Czeglédy Gergő.


A baloldalon soha semmilyen bűnügynek nincs semmilyen következménye.


A korrupcióval gyanúsított Kiss László persze politikai fogolynak nevezte magát.


A Magyar Köztársaság szabad polgáraként kiállok a szabadság és az esélyegyenlőség értékei mellett.


Az ügyben több letartóztatás történt, köztük a baloldali háttérember, P. Gáboré. Kiss Lászlót és Czeglédy Gergőt is minősített vesztegetéssel vádolják, de mindketten tagadják a vádakat.


A lap által megismert iratokhoz csatolt beszélgetések egyikében például a fővárosi korrupciós bűnügy gyanúsítottjaival hozzák összefüggésbe Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármestert.


Az óbudai korrupciós botrány márciusban robbant ki, és azóta is folyamatosan újabb részletek látnak napvilágot.


Az eset a Fidesz székház előtt történt.


Ideje lenne, hogy Karácsony Gergely megszólaljon.


A bűntárs vallomása szerint fiktív szerződések és fiktív számlák után osztottak vissza pénzeket.

