Törvényellenesen nevezték át a Kennedy Központot: eltávolították Donald Trump nevét

Az amerikai elnök neve az intézmény honlapjáról, a munkatársak email-jeinek hivatalos aláírásából, illetve a sajtóközlemények és levelek fejléceiről is eltűnt.


Az amerikai elnök neve az intézmény honlapjáról, a munkatársak email-jeinek hivatalos aláírásából, illetve a sajtóközlemények és levelek fejléceiről is eltűnt.


Az egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy jelentősen csökkent a nevelőszülők száma Amerikában egy Biden ideji politika következtében.




Nem kevesebb célt tűztek ki, mint a közegészség megvédését és a korrupció felszámolását.


Az ellenzék pártvezetője azt állítja, hogy a Fidesz mestere Hitler. Mit mondtak a nácik? Petri Lukács Ádám írása.


Felfüggeszti kampányát Robert F. Kennedy Jr., valamint bejelentette: több csatatérállamban is Donald Trumpot támogatja.


A merényletben elhunyt John F. Kennedy korábbi amerikai elnök rokonai is megszólaltak a Trump elleni támadásról.


John F. Kennedy merényletben elhunyt korábbi elnök unokaöccse elmondása szerint nem akar állást foglalni, de „azt megígérhetem, hogy megnyitom az aktákat, és az átláthatóság új korszakát vezetem be.”


Annyi nyilván leszögezhető, hogy a híres merényletek jelentősen megváltoztathatják a történelem menetét.

