Beindult a bideni kegyelemgyár
Több tucat bűnözőnek ad kegyelmet utolsó napjaiban az amerikai elnök.
Több tucat bűnözőnek ad kegyelmet utolsó napjaiban az amerikai elnök.
Rekordot döntött az amerikai elnök.
Az elnök fia botrányos ügyeiben meghozott döntés aláásta Biden hitelességét és heves vitákat szított a Demokrata Párton belül.
Hunter Biden fegyvervásárlási ügye miatt került bajba.
Rico Krieger halálos ítéletét június 24-én mondta ki a minszki bíróság, miután az ügyészség terrorizmussal, zsoldostevékenységgel, valamint szélsőséges szervezet létrehozásával és Fehéroroszországban elkövetett robbantások szervezésével vádolta meg.
A gyermekekre csak olyan ember felügyelhet, aki hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja, hogy kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt nem szerepel a bűntettesek nyilvántartásában.
Először beszélt a köztársasági elnök lemondásához vezető ügyről a református püspök a 777-nek.
A gyermekvédelmi program elkészítése az egyik, elhagyhatatlan teendő, de mellette van másik is.
Az árulók mondataival mindig az a baj, hogy akinek az árulás rendben van, annak rendben van a hazugság, a csúsztatás, a ferdítés és a rágalmazás is. Kohán Mátyás írása.
Aki nem érti, vagy nem akarja megérteni: mehet.
Hogy lesz ebből közös ellenzéki államfő-jelölt?
A Nézőpont Intézet felmérte, hogy mi a véleménye a magyaroknak a kegyelmi ügyről.
Az ügy megítélésekor két szempont vezetett: erős kritikával olvastam az ellenzéki sajtót, és feltételeztem, hogy Novák Katalin ép erkölcsi érzékű, empatikus, a feladatát komolyan vevő ember.
Ne aljasodjunk le a lincselőkhöz.
Most komolyan, mihez kell nagyobb megértés? Az elnöki kegyelem mibenlétéhez vagy ama kettős mércéhez, amit mondjuk a 444 működtet pedofília-ügyben? Joó István írása.
Lehet az államfőt kárhoztatni, de pedofilmosdatónak nevezni vagy az elkövetőt pedofil bűntársának nevezni nem lehet.
„Az a baloldal, nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt 2021-ben” – írta Kocsis Máté.
Az, hogy kegyelmet gyakoroltak Göncz Árpádtól a mai elnökig sokan (bár nem sokszor), nem jelenti azt, hogy akár egyetlen esetben is azonosultak azzal, akinek kegyelmet adtak.
Végül Kaminskiék nem is próbáltak meg bejutni a Szejm mai ülésére.
Látni fogjuk, nem is olyan sokára, ezt a Tusk nevű rohadékot eltakarodni az anyja keservébe.