
John Kirby

„Előbb nyerjék meg a háborút” – ezt üzente a NATO-tagság kapcsán Ukrajnának a Fehér Ház

Kérdés persze, hogy hogyan és mikor érheti el ezen célját Ukrajna.

A Fehér Ház is üzent a meglőtt Robert Ficónak

Örülünk annak, hogy a miniszterelnök túlélte ezt a támadást és már javulófélben van – mondta John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő.

Újabb Oroszország elleni szankciókat jelent be az Egyesült Államok

Ezzel válaszol Amerika Navalnij halálára.

Drámai amerikai üzenet Zelenszkijnek: megpecsételődhet az ukránok sorsa

Beláthatatlan következményei lehetnek a kongresszus vonakodásának.

Az USA bejelentette: az Ukrajnának szánt források szinte teljesen kimerültek

A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője arról is beszélt, hogy az ukrán előrehaladás nagyon lassú.

Az Egyesült Államok szerint nem megoldás a tűzszünet

Úgy vélik, ez jelenleg csak a Hamásznak kedvezne.

Sajtóhír: Biden felkérdezi Izraelt a találkozón

Az amerikai elnök állítólag kőkemény felelősségre vonással készül Izrael bombázásaival kapcsolatban.

Al-Dzsazíra: Az ukránoknak szánt amerikai támogatás pár hónapon belül kifut

A republikánusok már nem akarják ezt a háborút, így pedig nehéz lesz, derül ki.











