Elképzelhető, hogy egy amerikai amatőr hobbiklub léggömbjét lőtte le a légierő

2023. február 17. 20:58

Az FBI felvette a kapcsolatot a klubbal, de további részletekkel nem szolgált. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője azt mondta, nem tudja megerősíteni az értesülést.

2023. február 17. 20:58
null

Csütörtökön olyan hírek keltek szárnyra, hogy egy illinois-i amatőr klub szerint az egyik léggömbjük eltűnt Alaszka közelében szombaton, éppen ugyanazon a napon, amikor egy F-22-es lelőtt egy tárgyat a kanadai Yukon felett – számol be a Politico. Az egyik klubtag szerint elképzelhető, hogy az az ő léggömbjük volt. A csoport honlapján kedden közzétett blogbejegyzésben is leírták, hogy eltűnt a léggömbjük, ugyanakkor ezt az esetet nem hozták összefüggésbe a katonai akcióval.

Az objektum egyike volt annak a három ismeretlen légi járműnek,

amelyeket a hétvégén lőtt le a légierő, napokkal azután, hogy egy kínai kémballon behatolt az Egyesült Államok és Kanada fölé. Mindez arra késztette a hadsereget, hogy alaposabban megvizsgálja az amerikai légtérben lebegő berendezéseket.

Az amerikai tisztviselők még mindig nem árulták el, mi volt a három tárgy, de Joe Biden elnök csütörtökön azt mondta, valószínűleg léggömbök voltak, amelyek vagy magáncégeké voltak vagy tudományos kutatásban vettek részt.

A kormánytisztviselők már megkeresték a hobbicsoport néhány tagját – mondta a Politicónak nyilatkozó. Csütörtökön az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság szóvivője is azt mondta, az FBI felvette a kapcsolatot a klubbal, de további részletekkel nem szolgált. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője pénteken újságíróknak azt mondta, az Egyesült Államok nem tudja megerősíteni azokat a jelentéseket, amelyek szerint a léggömb a klubé.

Nyitókép illusztráció. Fotó: KANAME MUTO / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiltyu
2023. február 19. 01:25
na ne basz...
Válasz erre
0
0
llnnhegyi
2023. február 18. 11:36
Biden papa már sok mindent elvét! Most elrendelte,mint az USA hadseregének főparancsnoka,hogy Kanada légterében minden mozgó objektumot (a kisiskolások hobby léggömbjeit/ 85 dolláros/ is) lőjjék le. 5 dollár millió értékű 3db (kettő- mellé ment) rakétákkal .
Válasz erre
4
3
gyaloggos
2023. február 18. 11:34
RÉSEN voltak, ÜGYESEK! KÍNÁZNI persze azonnal muszáj volt! EZZEL nem azt mondom, hogy KÍNA nem kémkedik az USA körül, ahogyan az USA is kémkedik KÍNA körül!
Válasz erre
2
3
kaffogó hebrencs
2023. február 18. 09:09
Az Usa haldokló birodalom, ha ennyire elhülyültek.
Válasz erre
3
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!