„A Szálasi is kullancsozott!” – Megadja Gábor szerint Lázár János fideszeseket dehumanizál

„Európa, segíts!” – írta bejegyzésében a publicista.

„Európa, segíts!” – írta bejegyzésében a publicista.
Nem teljesen világos, hogy a művész úr most fél, fenyeget, vagy esetleg mindkettő.
Oké, mondom nekik sorban, hát akkor gyertek haza, vár titeket a csodaország.
„Legyen neked elsózva a húsleves életed végéig” – szórta az átkokat a liberális jogvédő.
Magyarnak ellentmondást nem tűrő, jogállamiságot gyűlölő, nem kis mértékben korrupt, pénzéhes, hataloméhes és agresszív természete van.
Magyar Péter és Ruszin-Szendi együtt, egy időben dolgoztak a NER-nek.
Néhány dolgot akkor helyre tennék.
Ha ezért ábrándulnak ki emberek, akkor csumi.
A megválasztott képviselő a közösségi oldalán reagált az eredményre.
Magyar nyilvánvalóan hazudik. Nem is akármekkorát.
A fideszes politikus szerint Bedő kijelentése az SZDSZ végelgyengülését idézte, akkor a liberális párt deviáns magatartásformákat védelmező identitáskampányba kezdett.
Mutatjuk, hogyan alakultak az eredmények.
Egy külföldi NGO-ban folytatja a pályafutását a baloldali politikus.
Táborának 99 százaléka eddig is az ellenzék támogatója volt.
Pokorni Zoltán visszavonulása a jelek szerint zöld utat jelenthet a kerületben az ellenzék számára. A Kutyapárt már a győzelme utáni időszakot tervezgeti.
Ha a májusi tüntetés a mostaninál kisebb lesz, azzal nehéz lesz erőt mutatni.
Olyan mély hitelességi válságban van a baloldal, hogy egy teljesen ismeretlen ember is lehet messiás számukra.
Életem tizennyolc évét töltöttem településünk fejlesztésének előmozdításával, új, növekedési pályára állításával, fogalmazott Tósoki Imre.
Az átvilágítós rendelet melléklete megint egy jó vaskos buzizás, és a melegek összemosása a pedofíliával.