Erasmus sehol, az oktatási miniszter viszont továbbra is a helyén – pedig Magyar Péter nem ezt ígérte

A miniszterelnök korábbi ígérete alapján Lannert Judit lassan fogalmazhatja a lemondását.


A miniszterelnök korábbi ígérete alapján Lannert Judit lassan fogalmazhatja a lemondását.


Lannert Judit azt is hangsúlyozta, hogy olyan egyetemeket szeretnénk, amelyek szakmai alapon, átláthatóan és autonóm módon működnek.


„Hollandiával sok közös ügyünk van Európában.”


A Semmelweis-egyetem rektora nem tartja kizártnak, hogy ősszel az Erasmus is visszatérjen.


Az uniós értékek védelmének zászlaja alatt Brüsszel kettős mércét alkalmazva és a jogalapokat felismerhetetlenségig kiterjesztve gyakorol nyomást a saját alkotmányos identitását védő tagállamokra.


A jogszabály Kollár Kinga állításaival ellentétben nem 90%-ban, hanem 100%-ban elkészült, pusztán arra vár, hogy az Európai Bizottság is tartsa a szavát és vonja vissza a blokkolást.


Az Állatorvostudományi Egyetem rektora nem finomkodott: szerinte az ellenzék nemcsak ellenfél, hanem ellenség, akik utcai erőszakra készülnek, ha veszítenek. Az interjúban szó esik Orbán Viktor egyetemi látogatásáról, a diákokat ért megalázásról, és arról, hogy miért tartja tragikusnak Magyar Péter árulását – Sótonyi Péter szerint a tét óriási, és a jobboldalnak végre bátornak kell lennie.


Hankó Balázs „lopakodó, sunyi hatáskörelvonásnak” nevezte az Európai Bizottság túlterjeszkedését.


Hogy mi a tartalmi problémájuk az új törvénnyel, arról keveset mondhattak.


Az egyik érintett fiatal szüleinek konzuli védelmet kellett kérnie.


Az igazságügyért felelős biztos védelmébe vette a magyar reformokat az azokat támadó európai parlamenti képviselőkkel szemben.
