Brüsszel birodalmi törekvései: A lopakodó hatáskörbővítés gyakorlata

A hatáskörök megosztása az Európai Unió és a tagállamok között nem egy elméleti vita, hanem küzdelem a nemzeti szuverenitás megőrzéséért. Az ún. „lopakodó hatáskörbővítés” pedig nem technikai elmozdulás, hanem tudatos politikai hatalomátvétel. Brüsszel lépésről lépésre, az alapszerződések megkerülésével vonja el a tagállamok döntési jogait. Ahol a hatásköröket beleegyezés nélkül lehet újradefiniálni, ott a szuverenitás fikcióvá válik. A szuverenitás nélküli integráció pedig nem együttműködés, hanem birodalomépítés.

Ezt a veszélyt felismerve folytatta le a Magyar Kormány az uniós hatáskörök átfogó vizsgálatát. A cél egyszerű: leleplezni, hol fordult át az együttműködés irányítássá, a koordináció politikai nyomásgyakorlássá, a partnerség pedig alá-fölérendeltséggé.

Brüsszel lopakodó terjeszkedése: a magyar hatáskörvizsgálat tanulságai

A gazdaságpolitika terén - ahol az Uniónak csak összehangoló szerepe lenne – az uniós fellépés átlépte a határt. Ami az európai szemeszter keretében koordinációként indult, mára egyértelműen pénzügyi zsarolássá vált.

 Az uniós forrásokhoz való hozzáférés Brüsszel elvárásaihoz való kötése nem jelent mást, mint „aki nem lép egyszerre, nem kapja meg a neki alapvetően járó forrásokat.” Vagyis, ha nem töröljük el a tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíjat, a védett árakat, az egyedülálló családtámogatási rendszerünket, a rezsicsökkentést, akkor az EU nem ad pénzt. Ne legyenek kétségeink, ha azokat a pénzeket, amit most a magyar kormány családtámogatásra és nyugdíjasokra költ, azt Ukrajnának vagy a migránsoknak adnánk, Brüsszelnek semmi problémája nem lenne.

Energiapolitika terén a Szerződések garantálják az energiamix szabad megválasztását, ennek ellenére a vészhelyzeti jogalapokat megerőszakolva kerülik meg az egyhangúságot és írják felül a nemzeti döntéseket. A REPowerEU rendelet ennek mintapéldája: egy belső piaci jogszabálynak álcázott szankciós politika.

A migráció és menekültügy terén a „szolidaritást” kényszermechanizmussá alakították az új paktum értelmében– a tagállamok vagy előre több tízezres nagyságrendben meghatározott  számban engednek be migránsokat vagy jelentős összeget fizetnek ki Brüsszelnek. Ami korábban politikai megállapodás volt, ma már jogilag kikényszeríthető kötelezettség. A nyomás példátlan: Magyarországot a 200 millió eurós bírság mellett naponta újabb egymillió eurós büntetéssel sújtják azért, mert megállította az illegális migrációt, lezárta határait, és kiáll a magyar emberek biztonsága mellett. Ez nem jogi vita, ez kényszer.

A jogállamiság terén mára elmosódott a határ az uniós értékek legitim védelme és az önkényes, politikai motivációjú hatalomgyakorlás között. Az uniós értékek védelmének zászlaja alatt Brüsszel kettős mércét alkalmazva és a jogalapokat felismerhetetlenségig kiterjesztve gyakorol nyomást a saját alkotmányos identitását védő tagállamokra. 

Még az oktatás, kultúra és családpolitika sem maradtak érintetlenek. Brüsszel közvetett jogi eszközökkel, például homályos bírói döntésekre, belső piaci jogalapokra, és a jogállamisági eszközökre támaszkodva avatkozik be a nemzetek identitását, kultúráját és jövőjét meghatározó területeken. Ez azonban egyértelmű külső beavatkozás a társadalmak átalakítására.

Hogyan tovább?

A hatáskörvizsgálat igazolja: az együttműködésből nyomásgyakorlás lett. 

Európában változásra van szükség. A szuverenitás helyreállítása és a nemzetállamok megerősítése nem az együttműködés feladása, hanem annak megmentése. Egy olyan új irányt jelent, amely az európai integrációt visszatereli annak eredeti célkitűzései, a Nemzetek Európája felé.

Nyitókép: JOHN THYS / AFP