Szabadlábra került Kiss László kampányfőnöke is

A politikust tavaly júniusban tartóztatták le az óbudai korrupciós botránnyal összefüggésben.


A politikust tavaly júniusban tartóztatták le az óbudai korrupciós botránnyal összefüggésben.


Zamecsnik Péter lapunknak elmondta, hogy a fejleményektől függetlenül a nyomozás folyik tovább, csak már úgy, hogy Kiss László nem áll majd kényszerintézkedés alatt.


Czeglédy Gergő tavaly június óta van börtönben, a nyomozó hatóság Kiss László polgármesterrel együtt vesztegetéssel gyanúsítja a III. kerületi korrupciós botrányban.


Czeglédy Gergőt júniusban tartóztatták le. A nyomozó hatóság százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja az óbudai korrupciós botrányban.


A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint eddig az alábbi jelöltek vették fel az ajánlásgyűjtéshez szükséges íveket.


Az alpolgármester azt mondja, minden rendben és „kár lenne új választást kierőszakolni, de nyilván a pártok érdeke, hogy mesterségesen gerjesszék a feszültséget”.


„Ezúton is »köszönjük neki«, hogy részt vett önkormányzatunk működésében, de mi jobban örülünk neki, ha ebből kimarad a továbbiakban” – írta a Kétfarkú Kutya Párt.


A vesztegetés vádjával nyár elején rács mögé került Czeglédy Gergő letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség, miközben a bíróság ősszel hosszabbította a polgármester büntetését.


A gyanú szerint százmilliós korrupciós ügy szereplője Czeglédy Gergő.


A korrupcióval gyanúsított Kiss László persze politikai fogolynak nevezte magát.


Óbuda „első embere” továbbra is letartóztatásban van.


A hatóság szerint Czeglédy száz-, míg Kiss tizennyolcmillió forintot tehetett zsebre.


Az óbudai korrupciós botrány márciusban robbant ki, és azóta is folyamatosan újabb részletek látnak napvilágot.


A lakók magukra maradtak, bár eddig sem igazán volt kíváncsi rájuk senki.


Az ügyben Kiss László DK-s polgármester is gyanúba keveredett.


Czeglédy Gergőt százmilliós korrupcióval gyanúsítják.


Óbuda baloldali alpolgármesterét a múlt héten vették őrizetbe, ám felügyelőbizottsági tagságáról ez idáig nem mondott le.


Kiderült: őszig biztosan nem hívják vissza.


A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője erősítette meg a hírt.


„Nem véletlenül mondtam végig a kampányban, hogy a fővárosi cégeket nem szabadna pártkáderek kifizetőhelyeként használni” – hangsúlyozta Vitézy Dávid.
