Nincs gazdája Óbudának: nem hallgatta meg senki a lakók kérését, majdnem tragédia történt

2024. augusztus 22. 13:51

A lakók magukra maradtak, bár eddig sem igazán volt kíváncsi rájuk senki.

2024. augusztus 22. 13:51
null

Nyitókép: Dobrev Klára Facebook-oldala

Mint megírtuk: augusztus 14-én otthonából vitték el Kiss Lászlót, a Demokratikus Koalíció óbudai polgármesterét, akit bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg, csakúgy, mint pár hónappal korábban helyettesét, az alpolgármestert, Czeglédy Gergőt. 

Mára mindkét óbudai vezető letartóztatásban van, a polgármestert tizennyolcmilliós, helyettesét százmilliós korrupcióval gyanúsítják. 

A kerület magára maradt a gondokkal, bár amikor még tehettek volna valamit, akkor sem tették meg 

– írja a Magyar Nemzet.

Ezt is ajánljuk a témában

Figyelmen kívül hagyott kérések

A Metrolpol cikkéből kiderült ugyanis, hogy többször is kérte levélben – az akkor még szabadlábon lévő  Kiss László DK-s polgármestert – egy óbudai lakó, hogy sürgősen mérje fel az önkormányzat a Madzsar József utca és környéke fáinak állapotát, 

mert attól tartott, hogy bármikor bekövetkezhet egy tragédia. 

Óbuda baloldali városvezetése azonban nem reagált, figyelmen kívül hagyta a segélykiáltást. A válaszok nemcsak, hogy hárítóak voltak, de még lekezelő, kioktató hangvételűek is.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy a napokban kidőlt hatalmas játszótéri fa nem követelt gyerekéletet. Nem ez az első eset, hogy Kiss furcsa hangvételt ütött meg egy óbudaival szemben, korábban egy balesetet szenvedett gyermek édesapjával bánt elutasító módon” – derült ki a Metropol cikkéből. 

Ezt is ajánljuk a témában

Végül bekövetkezett a tragédia

Gyepes Ádám fideszes kerületi képviselő a portál megkeresésére tűrhetetlennek nevezte a helyzetet. Elárulta: Kiss régóta hárította, hogy szakszerűen vizsgálják meg a fákat Óbudán.

Ez a fajta hanyagság vezetett oda, hogy a játszótéren végül bekövetkezett a tragédia. 

A keletkezett anyagi kár jelentős, a szülők pedig már nem merik levinni a játszótérre a gyermekeiket” – mondta a lapnak.

Pontosan azon a területen, ahol a lakó júliusban figyelmeztetett, egy hatalmas nyárfa dőlt rá a Madzsar József utcai játszótérre. 

„Ez az esemény egyértelműen bizonyítja, hogy a problémát Kiss László polgármester nem kezelte megfelelően. A városvezetés és a Főkert felkészületlensége tűrhetetlen” – tette hozzá a képviselő.

Gyepes kifejtette: „Folyamatosan hangot adtam annak, hogy a szemrevételezés nem faápolás, pláne nem ott, ahol emberek és gyerekek testi épségét veszélyeztethetik a fakidőlések. Műszeres vizsgálatokra van szükség! Süket fülekre találtunk, aminek most meg is lett az eredménye.” 

Óbuda Fidesz–KDNP-s képviselője úgy fogalmazott: „Manapság a fák állapotának felmérésére már kiváló és pontos technológiák vannak (pl: fakopp), amiket a városvezetés egyszerűen nem használ. 

A Rozgonyi Piroska utca esetében a kerületvezetés szintén súlyos és visszafordíthatatlan hibát követett el”.

Majd négy métert zuhant a kisfiú

A Metropol emlékeztet: tavaly egy elhanyagolt közterületen történt baleset, ahol egy fiú eltörte a karját. 

A helyszínen egy elhanyagolt fatákolmány állt, innen zuhant 3,5 métert. 

A család kártérítést követelt, de az önkormányzat több mint egy évig hárított azzal, hogy nem is tudtak a faeszköz létéről, a főváros pedig csak a közelmúltban rakott ki táblákat, amelyeken a saját felelősségre hívják fel a területre érkező bringások és járókelők figyelmét.

A balesetet szenvedett kisfiú édesapja személyesen megkereste a DK-s polgármestert.

Flegmán válaszolva kijelentette, ő nem hajlandó velem tárgyalni” 

– részletezte az apa, aki feljelentést is tett a gondatlan önkormányzat ellen.

Nincs gazdája Óbudának

Látható tehát: sem a fák vizsgálatának ügyében, sem más elhanyagolt lakossági ügyben nem történik változás. 

Dagad az eddigi legnagyobb korrupciós botrány, Óbuda pedig vezetés nélkül maradt. 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. augusztus 22. 21:48
PATKÁNYOK PUSZTULJATOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Lajoss
2024. augusztus 22. 17:06
A Metropol….🙉😂🙉😂🙉😂🙉😂🙉😂🙉😂🙉😂🙉
nempolitizalok-0
2024. augusztus 22. 16:58 Szerkesztve
Rendesen mellényúltak az óbudaiak. Most lehet keresni Gyurcsányéknak egy másik bolsit, hogy az is nyerhessen ott. Kínos, hogy az is foltos lesz. Libsivel sem lesznek beljebb, a libsi vagy tolvaj, vagy pedofil, vagy mindkettő.
irmag2
2024. augusztus 22. 15:45
Dobrevina miért nincs az állami kockásban, sokkal régebb óta a törvényeink szerint is kiérdemelte, mint a fényképen a társa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!