Boris Palmer: A menekültek miatt nehéz helyzetbe kerültek a német önkormányzatok

Tübingen polgármestere szerint ahhoz, hogy kitömjék a költségvetési hiányt buszjáratokat kellene megszüntetni, és színházakat valamint uszodákat kellene bezárni.


Tübingen polgármestere szerint ahhoz, hogy kitömjék a költségvetési hiányt buszjáratokat kellene megszüntetni, és színházakat valamint uszodákat kellene bezárni.


„Már most el lehet képzelni, hogy mindez mit jelent a keleti választások szempontjából” – írta bejegyzésében a német poltikus.


A német politikus szerint hazánk helyzete sokkal összetettebb, mint ahogy azt a németek látják.


Tübingen polgármestere szerint fontos az előítéletektől mentes párbeszédet a két ország között., eközben a magyar kormányt és az MCC-t is kritizálta.


A lap szerint az intézmény „a Fidesz káderképzője, amely szélsőjobboldali amerikai publicisták gondolatait veszi át”.


Boris Palmer 16 éve Tübingen egyetemi városának népszerű polgármestere aki a Zöldektől indulva immár pártonkívüliként fogalmazza meg a mainstreamtől eltérő nézeteit.



