Csak akkor lesz esély a szélsőségek és a populizmus kiszorítására, ha a balliberális városi polgárság leszáll a magas lóról, és a toleranciát a másképpen gondolkodókkal szemben is gyakorolja, még ha ez fáj is neki.
„A világ egyre egyszerűbb lett. Vagy jó, vagy rossz. Vagy világos, vagy sötét. Ezt a határvonalat aztán a gyáva, bolond barna bandák menekültszállók elleni támadásai betonozták be. A jó oldalra kellett állni. Ez pedig nem lehetett a múltban élők, a pegidások és a gyújtogatók oldala. Ám a jó oldalon nem lehetett már kibírni ép ésszel. Az álom és valóság közti szakadék túl nagyra nőtt.
(…)
Az év végére egyre rosszabbá váltak a menekültszállásokon tapasztalható körülmények, az állami kontrollvesztés pedig egyre látványosabb lett. Ahelyett, hogy belátta volna saját teljesítőképessége határait, a német nyilvánosság inkább egész Európát célba vette. A »wir schaffen das« mondat »wir« szavát most már egész Európára értették, a nyilvánosság alakítói őrjöngve követelték szomszédos országainktól, hogy a fenébe már, hát vegyenek már fel még pár menekültet ők is.
Nem hittem a szememnek. Pont a progresszív baloldal állt készen a német különutasságra, miközben az a kontinenst mindig is szerencsétlenségbe vezette? Vajon mi is megtennénk azt, amit a szomszédainktól követelünk, ha mi küzdenénk a spanyolországi ifjúsági munkanélküliséggel? Ha mi is rendelkeznénk a franciaországi külvárosok integrációs tapasztalataival? A kelet-európaiak menekültek iránti szkepszisével? Ha Hofer vagy Le Pen nálunk is a hatalom kapujában állna?
A német nyomás olyan hatalmas volt, hogy a kisebb államok keserű ellenállását leverve tető alá hoztuk 160 ezer menekült szétosztását Európa-szerte. Azzal az előrelátható eredménnyel, hogy egy évvel később alig ötezren lettek csak ténylegesen áttelepítve. Ezt a számomra kifejezetten furcsának tűnő viselkedést Heinrich August Winkler egy szövege segített megmagyarázni. Kézenfekvőnek tartom a magyarázatát, hogy a németek azon kívánsága, hogy 70 évvel a második világháború után végre a történelem jó oldalán álljanak, a menekültek segítésének első számú morális töltete.
Az az erkölcsi kötelesség, ami a német kancellárt a magyarországi autópályán menetelő párezer, egyébként jól ellátott menekülttel való törődéskor vezette, az idomeni menekülttábor esetében már csak valamiféle retorikai alakzat volt annak ellenére, hogy nagy visszhangot váltott ki a társadalomban. A macedón határ előtti körülmények összehasonlíthatatlanul rosszabbak voltak, a számok pedig nagyobbak, ám ezek a menekültek már elég messze voltak tőlünk ahhoz, hogy ölbe tett kézzel figyeljük, ahogy a balkáni országok elvégzik a piszkos munkát.
(…)
A britek időközben megszavazták a brexitet, az amerikaiak pedig Donald Trumpot választották meg elnöknek. Sok érv szól azon állítás mellett, hogy mindkét döntést nagyban befolyásolta a választók többségének azon kívánsága, hogy ők dönthessenek arról, milyen mértékben jöhessenek idegenek közösségeikbe. A nagy-britanniai eredmény ráadásul annyira szoros volt, hogy állítom, a migráció témájának felhozása nélkül nem következett volna be a brexitpárti győzelem. Trump győzelmét sem hátráltatta, hogy 11 millió illegális mexikóit toloncolna ki az országból. Sőt, a legális letelepedést szerző latinók harmada őrá szavazott. Németországban is létezik ez az újonnan érkezők elleni hangulat a már itt élő bevándorlók körében.
Számomra egyre égetőbb a kérdés, hogyan kell bánni egy nagy kisebbség gondjaival, bajaival, félelmeivel és védekező reflexeivel. A politikai elit és az urbánus hatások által formált balliberális korszellem a „tiltani a kezdetektől fogva” stratégia mellett foglalt állást. Legitimálják és be is vetik az intolerancia fegyverét, amennyiben az a világra nyitott, liberális, plurális társadalom védelmét szolgálja.
Niels Annen, az SPD politikusa a menekültpolitikáról folytatott vitában a zöldek Donald Trumpjának nevezett engem. Ezt megbélyegzésnek szánta. Nemrég Günther Oettingernek kellett egy lemondásra és bocsánatkérésre való felszólításokkal tarkított, ingerült morális vihart kiállnia, miután Hamburgban éles kijelentésekkel tarkított beszédet mondott. A szóhasználata tényleg helytelen volt. De amit mondott, azt sokan gondolják úgy, vagy ahhoz hasonlóan. Aki azt látja, hogy még egy EU-biztost is széttépnek emiatt, a saját véleményét inkább megtartja magának, még a közvélemény-kutató cégek előtt is. A szavazófülke viszont már más, ott nem figyel senki, az addig feltorlódott dühöt végre kiengedheti.
A menekültekről szóló vitában dől el, hogy Németország a jobboldali populizmus útján megy-e tovább, amelynek terjedését a liberális közeg egyre nagyobb rémülettel és megdöbbenéssel figyeli a nyugati demokráciákban. Jó egy évig magam is átéltem, miféle belső ellenállás fejlődik ki az emberben, amikor alaptalanul azzal vádolják, hogy rasszista és mentes mindenféle erkölcstől. Ezek a támadások senkit nem győznek meg, pláne nem térítenek át a másik oldalra.
Aki komolyan gondolja, hogy megvédi szabadságunkat, demokráciánkat, az alaptörvényt és a menedékjogot, annak nem szabad megvetnie a társadalmat, hátha az majd meggondolja magát. Csak akkor lesz esély a szélsőségek és a populizmus kiszorítására, ha a balliberális városi polgárság leszáll a magas lóról, és a toleranciát a másképpen gondolkodókkal szemben is gyakorolja, még ha ez fáj is neki. A társadalom belsejének integrációjára legalább annyira kellene figyelni, mint a menekültekére.”
*
A FAZ cikkének szerzője Boris Palmer, Tübingen zöld főpolgármestere.
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Berlin új döntése komoly kérdéseket vet fel a személyes szabadságjogok és a német vezetés terveit illetően.
A társát még keresik. A perzsa állam már magának tulajdonítja a gép lelövését.
Természetesen megint őket kiáltották ki félelemkeltőknek és szélsőségesnek, nem a bűnözőket.
Winston Marshall a brit és a magyar bevándorlási helyzetet hasonlította össze.
A német külügyminiszter elárulta, a „többi tagállam nem fogja tétlenül nézni Magyarország magatartását”.
Pete Hegseth védelmi miniszter csütörtökön menesztette az amerikai hadsereg vezérkari főnökét és két másik tábornokot, miközben folytatódik az iráni háború.
A külgazdasági- és külügyminiszter kiemelte: Ukrajna évek óta nem titkolja, hogy el akarja zárni Európát az olcsó orosz energiahordozóktól.
Húsvétvasárnap hivatalosan is megnyitotta kapuit a látogatók előtt a megújult Citadella, melynek megnyitóján a miniszterelnök mondott beszédet.
