Kimondta az igazságot az abortuszról egy francia TV csatorna – hatalmas bírságot kaptak érte
Arra hivatkoztak, hogy a magzat nem tekinthető élőlénynek, így az abortusz nem minősíthető halálozási oknak.
Arra hivatkoztak, hogy a magzat nem tekinthető élőlénynek, így az abortusz nem minősíthető halálozási oknak.
Alexander De Croo azon háborodott fel, hogy a szentatya bérgyilkosoknak nevezte az abortuszt végrehajtó orvosokat.
A katolikus egyházfő a belgiumi útjáról hazatérőben hangsúlyozta: ember nem olthat ki emberéletet.
Mind a migrációellenesség, mind pedig az abortusz kapcsán kritikák merültek fel a pápa részéről.
Az anyja rendszeresen azt mondta neki, hogy az egyetlen ok, amiért itt van, az az, hogy „nem vált be a kampó.”
Két oldalról kritizálják a republikánus jelöltet.
Két oldalról van nyomás alatt Donald Trump.
Az abortuszkérdésbe törhet bele a nagy társadalmi reformer bicskája, ami egyben lakmuszpapír is arra vonatkozólag, vajon tényleg fel tudja-e forgatni a konzervatív Lengyelországot.
Brazíliában jelenleg az abortusz csak nemi erőszak, magzati deformáció vagy az anya életének veszélyeztetése esetén engedélyezett.
A momentumos politikus szerint „szomorú, hogy itt tart a magyar közbeszéd”.
Beléphetnek ezentúl az abortuszklinikákra az életpárti aktivisták Olaszországban, az ellenzék kiakadt.
Miközben az állatkínzásért börtön jár, az emberek megöléséért liberális dicséret.
Megy az adok-kapok a sürgősségi fogamzásgátló tabletta és a szülői beleegyezés körül Lengyelországban.
A Nemzeti Életmenet elnevezésű akciót „Éljen Lengyelország” mottóval tartották meg.
A francia nagykövetség előtt lesz tüntetés hétfő este abortuszügyben. Itt az abortusz-körképünk.
Mindezt az európai katonák Ukrajnába küldésének felvetése és a magzatgyilkosság alkotmányba emelése után.
Ahol a gyermekgyilkosság nemzeti konszenzus tárgya, ott bizony menthetetlenül hanyatlanak.
Yaël Braun-Pivet, a Francia Nemzetgyűlés elnökének eredményhirdetését álló ovációval fogadták az ülésteremben.
Az ördög biztos ugrál örömében.
Az abortuszpártiak örvendeznek, szerintük a szélsőjobb akarja csak korlátozni az abortuszt.