Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az anyja rendszeresen azt mondta neki, hogy az egyetlen ok, amiért itt van, az az, hogy „nem vált be a kampó.”

Nyitókép: 7eArt/MGM/United Artists/AFP
Sylvester Stallone nemrég sokkoló vallomást tett a lányai által készített podcast műsorban, amikor arról beszélt, az anyja megpróbálta elvetetni őt – írja a Vasárnap.hu.

Stallone lányai, Sophia és Sistine Unwaxed című podcastjukban készítettek interjút édesapjukkal a „Sly” című dokumentumfilm kapcsán, amely Stallone élettörténetét meséli el. A sztár ekkor kezdett el mesélni gyermekkoráról egy olyan családban, ahol „mindenki rendkívül elégedetlen volt önmagával”.
Mint mondta, édesanyja és édesapja „nem voltak valódi szülők”, egyszerűen nem érdekelte őket a gyereknevelés. A férfi lánya, Sistine arról is beszélt, hogy feltűnt neki a dokumentumfilmben, ahogy Stallone megemlíti, hogy az anyja ideges lett, amikor kiderült, hogy várandós vele. Ezután rákérdezett, hogy a szupersztár érezte-e kiskorában hogy nemkívánt gyerek.
Sly egy kicsit tétovázott, hogy megossza-e a történetet, de végül elmesélte, hogy
az anyja rendszeresen azt mondta neki, hogy az egyetlen ok, amiért itt van, az az, hogy „nem vált be a kampó.”
Azt is mondta neki, hogy ha tényleg „valami baj lett volna az agyával”, egy otthagyta volna a nyitott ablaknál, hogy halálra fagyjon, „ezzel úgyis csak szívességet tett volna neki.”
***
Kapcsolódó vélemény