Egyértelművé tette Trump: nem támogatja az abortusz liberalizációját Floridában

2024. augusztus 31. 21:23

Két oldalról van nyomás alatt Donald Trump.

2024. augusztus 31. 21:23

Nyitókép: KAMIL KRZACZYNSKI

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a demokraták mindent megtesznek, hogy fogást találjanak Donald Trump republikánus elnökjelöltön. Úgy tűnik ez most sikerült is nekik, ugyanis 

Florida népszavazást tart az abortusz liberalizációjának ügyében,

Trump pedig floridai lakosként jogosult részt venni a szavazáson. A demokraták azonnal támadásba is lendültek és igyekeztek olyan helyzetbe hozni Trumpot, hogy abból semmiképpen se tudjon jól kijönni. 

Donald Trump a héten vegyes jeleket küldött a „reproduktív jogokkal” kapcsolatos megjegyzéseivel. Csütörtökön azt javasolta, hogy a kormány és a biztosítók fizessék a lombikbébi-kezeléseket. „Hat hétnél több időre van szükség” – fogalmazott Trump az abortusz határidejével kapcsolatban. „Nem értek egyet ezzel már az előválasztások kezdetétől fogva, amikor hallottam róla” – állította a volt elnök.

Pénteken az abortuszellenes szervezetek és aktivisták felháborodása után

Trump kijelentette, hogy ellenezni fogja a floridai abortusz liberalizációt,

Látszik, hogy az elnökjelölt igyekszik egyensúlyozni ebben a kényes kérdésben az életvédők és a liberális csoportok között. Ezzel a taktikával azonban nem valószínű, hogy sikerül meggyőznie bármelyik csoportot is, hiszen az egyik oldalnak mindig túlságosan konzervatívnak, a másiknak pedig túlságosan liberálisnak fog tűnni. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nasi12
2024. szeptember 01. 10:20
Régen írtam. Kerülnie kellene a témát ha nyerni akar.
lauderstenonis-2
2024. szeptember 01. 08:55
A füvezést viszont igen. Várom a wokebusterek fellépését az ilyen lipcsi ármány ellen.
Ma is bukik a Zorbán...
2024. szeptember 01. 08:36
magyarok2026 2024. szeptember 01. 05:39 "Elég volt" Igen, elég volt a bolsevista propagandából. Igen, vannak és lesznek is problémák. De nektek, bolsevistáknak mi közötök van ehhez? Értsd már meg: nem kelletek. Tőletek még a nem kell sem kell. Undorodunk a bolsevikoktól.
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 01. 08:02
»magyarok2026 2024. szeptember 01. 05:37 13. A szükséges karbantartás hiánya miatt egyre növekszik a balesetveszély a MÁV vonalain.« A rekonstrukciós vágányzár is csak viccből van minden évben. Hogy az emberek kicsit buszozhassanak is a vonatpótlókkal. Addig is pihennek a sínek. 🤣🤣🤣🤣 Ez történik, amikor olyan magyarázza a vasútat, aki életeben nem ült vonaton.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!