Oroszország legalább tagadja azt, hogy háborúzik. Franciaország mostantól ünnepli azt, hogy öl

Nem szeretem az ’abortusz’ szót. Úgy cseng, mint az ’abort’ gomb a Windows párbeszédpaneljeinek jobb alsó sarkától egy kockával balra. Azt üzeni: ahogy az élet oly sok helyzetében, úgy itt is van ’mégse’. Egy mágikus pixelgyűjtemény egy képernyőn valahol, amely egy kattintással enged visszalépni egy ablakkal, vagy épp egészen a startmezőre.

Pedig pont az ’abort’ gomb pont az, ami ebben a helyzetben nem áll rendelkezésre. Nem az a kérdés, vétkes-e bárki bármiben, férfit és nőt együtt és külön-külön miért mennyi felelősség terhel, vagy hogy megérdemli-e bármely nő e világon azt a néha cseppet sem édes terhet, amely a fogantatás pillanatában egy kismama nyakába szakad.

Akkor is ugyanaz, ha előbbire sokkal vétlenebb, ártatlanabb és szimpatikusabb embereknek kell válaszolniuk, mint e két utóbbira. Úgyhogy hívjuk csak annak az abortuszt, ami: gyilkosságnak, magzatgyilkosságnak, gyermekgyilkosságnak. Ezek léteznek. Az abortusz ezzel ellentétben nem létezik; az abortusz egy hazugság, az önfelmentő hazugságok falhideg legalja, a nőjogi köntös pedig, amit manapság magára ölt, nem kevesebb a blaszfémiánál.

A francia parlament két háza ma este a „a szándékos terhesség-megszakításhoz való folyamodás nőknek biztosított szabadságát” 780-72 arányban az ötödik Francia Köztársaság alkotmányába emelte. Ujjongva megszavazta ezt mindenki azokon kívül, akiket „szélsőjobboldalnak” szokás csúfolni. Nem fog ez férfiszájból jól hangozni, tudom; de ez az egy szám van, úgyhogy ezzel fogom elmondani eme európai tragédiáról az igazságot.

Az igazság az, hogy a magzatölést alkotmányba emelő Franciaország füstölgő világítótorony-romként mutatja, mi ellen küzdünk mi itt a magyar és az európai jobboldalon.

A ’nyugat hanyatlása’, az Untergang des Abendlandes cseppet sem arról szól, hogy mennyibe kerül és milyen mennyiségben áll rendelkezésre Németországban a földgáz; s a hanyatlásnak sem nem cáfolata, sem nem bizonyítéka hajtogatni, hányszorosa is a francia átlagjövedelem a magyarnak. A ’nyugat hanyatlása’ nem fedez el és nem tesz jóvá rossz politikákat sem a Nemnyugaton, sem abban az országban, ahol a ’nyugat hanyatlásáról’ beszélnek. De ettől még a ’nyugat hanyatlása’ kétségbevonhatatlan, tényszerű folyamat. Átütő erővel támasztja alá létezését az Európai Parlamentbe tartó németországi muszlim párt, Jacques Hamel atya elvágott torka, Nahel M. átlyuggatott holtteste – és ebbe a sorba zárkózik most fel a franciák alkotmányán éktelenkedő formalinbűzös szégyenfolt, immáron harmadik francia corpus delictiként.

Az alkotmányban a nemzeti konszenzussal felérő, elsöprő társadalmi támogatottságot élvező értékeknek van helyük. Az alkotmány keretei között mozog az ország, ideális esetben egynél messze több kormányzati ciklusra.

Nem csak ott, a háború sem kevésbé eklatáns jele a hanyatlásnak – de ott egészen biztosan. Nem az alkotmánymódosítás fog a francia nők gyermekgyilkossággal kapcsolatos gyakorlatán érdemben változtatni, nem ez rögzíti részleteiben annak szabályait. Ez csak annyit jelez, hogy a francia nép – a nép, igen, szavazatot leadó képviselőinek nem 51, nem 61, hanem 91 százalékán keresztül – a magzatölést, ezt az infernális rosszat már nem egyszerűen csak szükségesnek, hanem értékesnek is tartja. Ennél lejjebb nem lehet hanyatlani. 

Ennyit szeretnék mondani, ha nem lenne muszáj még valamit mondanom. Igen, miközben az életpárti magyar jobboldal tizennégy éve kormányoz, az abortuszszabályozás 1992 óta változatlan, és nem tilt mindent minden körülmények között. Az életpárti magyar jobboldal a magzatölés ügyében nem tálibhordaként legiszlál, s nem véletlenül nem tesz így – Lengyelországban részben épp a gyermekgyilkosság nagyon helyes totális tiltása okozta egy végletesen gyermekgyilkosság-párti kormány hatalomra jutását. A tartósan nulla magzatöléshez – mára már nyilvánvalóan – nem ez az eszköz vezet. De ettől még az egyetlen helyes cél nem lehet kevesebb a tartósan nulla magzathalálnál. Ez az ügy nagyobb mindannyiunknál, eltörpülnek mellette a gazdaság, a külügy és a politikai moralitás kérdései.

Egyetlen végvára, mert több errefelé nincs neki. Az élet kultúrájának, a gyermek szent értékességének ellentmondást nem tűrő végvára, amely ma este Párizsban meg nem tagadható küldetést kapott. 

Nyitókép: Dimitar DILKOFF / AFP