A Nyugat hanyatlik? Abszolút, de valójában mindenki hanyatlik

Napok óta rázzák Franciaországot posztmodern démonok. Annak következményei, hogy Nyugat-Európa nem látta a munkaerőben az embert és az ideológiában a mérget.

Mikor nagy kosárral markolták Észak-Afrikából a munkaerőt, gyártósorokra való fürge ujjakat, izzadni képes erős karokat láttak benne – de nem látták a kultúrát, az életformát, az értékrendet. És pláne nem látták azt, hogy nem egyes embereket hoznak be, hanem jelenvaló és leendő családokat. Asszonyokat és gyerekeket ültettek a gyökereiktől távolra,

Pedig a Hamidouk, Benacerrafok és Maaroufik papíron ugyanolyan franciák, mint a Dubois-ok, a Laurentek meg a Baudet-k. Hol a hiba?

Itt az eredmény. Egy tizenhét éves csődtömeg, aki pars pro toto gyökértelenül lebeg a francia külvárosi éjszakában. Nem bérgyilkos, nem drogbáró, nem emberkereskedő – csak semmi köze a francia államhoz. Nem úgy vezet, ahogy a franciák (értsd: legális francia rendszámmal és jogosítvánnyal), nem úgy bánik a rendőrrel, ahogy a franciák (értsd: ott maradnak, ha a közeg akar tőlük valamit), nem úgy végzi az iskoláit, ahogy a franciák (értsd: bejárnak). Nem csoda, hogy a francia rendőr nem tud vele mit kezdeni.

George Floyd sem volt rendben. Masszív rendszerkudarc tünete mind a kettő, akikre csak két rossz megoldást tud a rendszer: hagyni őket tovább jogosítvány nélkül vezetni a hamis lengyel rendszámú Mercit a semmibe, mint történik ezerből kilencszázkilencvenkilencszer. Vagy ezerből egyszer lelőni őket. Amiből meg botrány van. Joggal. A saját kudarcodra a más vére nem megoldás.

És mikor lapátolták át Észak-Amerikából az ideológiát, abban is csak az értéket látták. Régi gyarmati bűnök megbűnhődését, rossz struktúrák felszámolását, gyengék megerősítését, kicsik felemelését. Nem csinál a kritikai rasszelmélet, a posztkoloniális világmagyarázatok meg a többi ideológia idegméreg semmi rosszat, persze. Csak a részben a rendszer, részben a maguk hibájából másodrangú állampolgárként a semmiben lebegő millióknak a fülébe súgja a mézédes, egyszerű választ: miattuk élsz így. A francia rendőr miatt, a nyolcvanéves pap miatt, a polgármester miatt. Nem te nem vagy idevaló, hanem ők nem adnak. Mit graffitiznek most a francia tűzfalakra, mit firkálnak francia rendőrautókra, mi zeng ezer meg tízezer arab torokból? „Pas de justice, pas de paix”. Na, hát ezt sem Toulouse-ban találták ki. Rábízom a nyájas olvasóra, honnan ismerős ez angolul.

A huszonszázalékos magyar infláció, az omladozó magyar oktatás meg a külpolitikánk szilánkjai között persze lehet röhögni azokon, akik azt mondják, hogy a Nyugat hanyatlik.

Őket most nem Európa versenyképessége, a tanárbér meg az infláció érdekli (utóbbi egyébként is 5,3 százalékos, kit zavar), hanem az, hogy saját rossz döntéseik nyomán szétszakad és felég a hazájuk. Ez hanyatlás. Pont.

– ez az, amit nem bontanak ki a jó évszázada velünk élő „nyugathanyatlisták”: Oroszország egy értelmetlen háborúval nyírja ki a jövőjét, Kínában a durranó hitelbuborék és a covid dilettáns kezelése a szemünk láttára vet véget a gazdasági csodának, az Egyesült Államok lakóinak jólétét felzabálják a mérhetetlenül egyenlőtlen vadkapitalizmus oligarchái, miközben a katonaipari komplexum szorgos kezei új hidegháborút kotyvasztanak, Afrika és Dél-Amerika néhány üde színfolttól eltekintve egy helyben toporog, Japán nemes egyszerűséggel kihal. Nem az a gond a Nyugat hanyatlásával, hogy bárki másénál súlyosabb lenne. Dehogy.

A gond a Nyugat hanyatlásával az, hogy a világ összes többi hanyatló pontjával ellentétben a Nyugat a miénk. Ez az egy Európánk van, ezt kell megmenteni. Lázongóktól, tévutaktól, a totális káosztól. Nincs B terv, kívüle légüres térben vagyunk. Magyarországot nem lehet áthelyezni Kelet- vagy Közép-Ázsiába. Vagy a Nyugattal hanyatlunk, vagy részesei leszünk a rendbehozatalának. Nincs kimaradás, nem járunk jobban azzal, ha bekapcsolódunk valaki más hanyatlásába.

Franciaország káoszba süllyedésére a jó ösztönválasz nem a „na, ugye”. A jó ösztönválasz a „miben segíthetek”. Minden külső problémánál előrébb való a belső szétszakítottság leküzdése; az „európai egység”,

valójában a francia rendőr és Nahel egységét jelenti. A migráció ledugózásán túlmenően – ami olyannyira common sense, hogy most már az Európai Bizottság is elkezdett azon dolgozni, hogy az egykor Törökországgal kötött megállapodás mintájára a továbbiakban legkésőbb Észak-Afrikában oldja meg a fekete-afrikaiak problémáit, de inkább még előbb – bizony választ kell találni arra, hogy milyen Európában és hogyan teremtsünk otthont annak a több generációnyi arabnak, akiknek az útlevél szerinti haza oly nyilvánvalóan nem otthon, másikat viszont már soha nem láttak. Állampolgárokról beszélünk, a kitoloncolás nem opció.

ha George Floyd ideológiai közegét importáljuk, az meglepő módon ott is George Floydhoz vezet, ahol rabszolga lába a földet soha nem tapodta. Innen látszik, hogy a lázító sérelmi ideológiáknak a hatékony lázító működéshez még valódi táptalaj, igazi sérelem sem kell. Mielőtt stratégiai autonómiáról akár csak álmodhatnánk, a gondolati autonómián kell dolgoznia Emmanuel Macronnak és mindannyiunknak, akik a Nyugatot szeretjük. És akik értjük, tudjuk, hogy nincs másik hazánk, nincs másik házszámunk kívüle.

Nyitókép: MTI/AP/Christophe Ena