Kiderül, összecsap-e Trump és DeSantis az elnökjelöltségért
Elon Musk kedden, a Wall Street Journal 2023-as cégvezetői csúcstalálkozóján megerősítette a hírt, hogy Ron DeSantis szerda este, keleti parti idő szerint 6 órakor (magyar idő szerint éjfélkor) jelenti be szándékát,
A bejelentést várhatóan a Twitter Spaces nevű felületen fogja megtenni. Musk szerint forradalmi újdonság, hogy ilyen célokra használják a platformot. Az amerikai milliárdos ugyanakkor azt is kijelentette: az, hogy DeSantis az ő oldalán jelenti be indulását, nem jelenti azt, hogy őt támogatja a republikánus jelöltek csatájában. Hozzátette, egyelőre senkit sem támogat hivatalosan.
DeSantis eddig nem tett egyértelmű kijelentést az indulásával kapcsolatban, de több jel is arra utalt, hogy a 2024-es választások előtt komoly kihívója lehet az elnökjelölti aspirációit már bejelentő Donald Trumpnak. De ki is Ron DeSantis, a floridai kormányzó, aki az LMBTQ és a Walt Disney elleni kitartó küzdelme által szerzett magának nemzetközi hírnevet?
A még mindig csak 44 éves politikust először 2012-ben választották meg a képviselőház tagjává,
Ekkor még mindössze pár tized százalékkal tudott felülkerekedni demokrata ellenfelén, ám négy évvel később majdnem húsz százalékot vert rá az őt kihívó Charlie Cristra. Ezután a győzelem után már egyre többen kezdték el latolgatni DeSantis esélyeit a következő elnökválasztási versengésben, ahol korábbi mentora, Donald Trump kihívója lehet a Republikánus Párt jelölti pozíciójáért.
DeSantis bizonyított Florida kormányzójaként
Ron DeSantisnak nem véletlenül szavaztak ekkora bizalmat 2022-ben, hiszen az elmúlt években bizonyította: elkötelezett a konzervatív értékek, a családok védelme mellett, valamint az LMBTQ-ideológia elleni küzdelemben is. Kormányzóként leginkább a koronavírussal szembeni hatékony helytállással nyerte el az emberek bizalmát. Azzal, hogy a vírus kezdetekor időben reagált, Floridában rekord gyorsasággal tért vissza az élet a rendes kerékvágásba. Szigorú intézkedésekkel szorította vissza az illegális migrációt és az abortuszok számát,
Ennek a programnak a része volt az is, amikor idén május közepén DeSantis aláírta a „floridai gyermekvédelmi törvényt”, amely tiltja a kiskorúakon végzett nemátalakító műtéteket és kezeléseket, valamint azt, hogy az iskolában a diákokat vagy a tanárokat arra kényszerítsék, hogy egyes tanulókat a biológiai nemüknek nem összhangban lévő megnevezéssel szólítsanak.
Ide lehet még sorolni a harcát a Floridában korábban kiváltságokkal rendelkező Walt Disney vállalattal szemben, amely kritizálta a baloldal által „don't say gay”-nek csúfolt törvényt. Ez az intézkedés valójában az LMBTQ-ideológia terjesztését tiltotta be iskolákban. A Walt Disney kampányát követően DeSantis keményen visszavágott a cégóriásnak, megvonva annak korábbi kiváltságait, azzal az üzenettel:
DeSantis 2022-es, történelmi méretű győzelme azt mutatja, hogy a háromgyerekes édesapa által képviselt irány tetszik az embereknek, akiknek már szintén elegük van a woke ideológia térnyeréséből.
Florida alapvetően nem mondható egy hagyományosan republikánus államnak. Bár a 2000-es években mindig sikerült a jobboldali pártnak behúznia a győzelmet, többnyire kiegyensúlyozott harcokat vívtak egymással a demokraták és a republikánusok. Az, hogy 2022-ben DeSantis politikája ilyen fölényes győzelmet aratott, arra enged következtetni, hogy talán országos szinten is el tudná nyerni az emberek bizalmát.
Ki nyeri a DeSantis–Trump harcot?
Ez persze legnagyobb pártbeli riválisában és korábbi mentorában, Donald Trumpban is felmerült, akivel már abszolút ellenfélként tekintenek egymásra. Trump azzal vádolja DeSantist, hogy tönkre akarja tenni a társadalombiztosítási rendszert és az idősek kormány által biztosított betegellátását.
Tény, hogy a friss közvélemény-kutatások szerint Trump jócskán vezet DeSantis előtt a republikánus választók körében. Április közepén a CBS News kutatása azt mutatta, hogy a republikánus szavazók 58 százaléka Trumpot választaná, és csupán 22 százalék DeSantis-párti. Amikor egy Japánban tett látogatása során szembesítették az adatokkal, DeSantis erre úgy reagált
A május közepi felmérések is hasonló állást mutatnak, ennek ellenére DeSantis magát látja a legesélyesebb republikánus politikusnak a 2024-es elnökválasztás megnyerésére. A floridai kormányzó olyannyira magabiztos, hogy márciusban Piers Morgan műsorában azt nyilatkozta: „Ha indulok, Biden ellen indulok” – arra utalva, hogy magát tartja a Republikánus Párt biztos indulójának.
Az bizonyos, hogy míg Trumppal szemben egyelőre kicsik az esélyei a republikánus táboron belül, ugyanakkor országos szinten számos közvélemény-kutatás DeSantis fölényét mutatják a regnáló demokrata elnökkel, Joe Bidennel szemben. Ennek a nem csekély politikai kihívásnak a megoldása, amennyiben DeSantis tényleg bejelenti az indulását, a republikánusokon fog múlni.
Nyitókép: Brendan Smialowski / AFP
Összesen 80 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés