Semmit nem árt az akkugyár a tudásalapú gazdaságnak

Amióta a CATL Debrecenbe települése – kis malíciával: az első igazán nagy kínai befektetés – politikai kérdéssé tette a nyugatos koreai barátaink terjeszkedése alatt még teljesen magától értetődően jó akkumulátorgyárakat, két nagy problémát is talált velük az akkumulátor-szkeptikus tábor. Az egyik a környezetvédelmi probléma, ezt meghagynám a szakértőknek. De a másik ellenérv, az akkumulátorgyárak és a tudásalapú gazdaság állítólagos összeegyeztethetetlensége kifejezetten frusztrálóan igénytelen érv.

Az ezt képviselők szerint akkumulátorgyárból azért nem kell több mihozzánk, mert hozzáadott értéke alacsony, a bennük létrejött akkumulátorokhoz az összeszerelésükön túl nem sok értéket tesznek hozzá a gyárakban dolgozó magyarok, s ehelyett magasabb hozzáadott értékű iparágak betelepítésére kellene törekedni, no pláne minden akkuipari támogatást az oktatásba csatornázva átállni a „tudásalapú gazdaságra”,

Eddig az érv, s az olcsó replikán – aki tud magas hozzáadott értékű beruházást, menten szóljon Szijjártó Péternek, postafordultával jó áron hazahozza – túl is rengeteg probléma van vele.

Például az, hogy nemes egyszerűséggel hazugság.

Az akkumulátorgyár és a tudásalapú gazdaság ugyanis kitűnően megférnek egymás mellett; az akkumulátor-nagyhatalmi és az innovációs nagyhatalmi stratégiák nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Vajon pont az akkumulátorgyárakban méltányos bérért dolgozó, alacsony képzettségű munkaerő hiányozna az ország kutatóközpontjaiból? Vajon pont ők építenék meg a magyar Boeinget, fejlesztenék ki a magyar John Deere-t

Igazán nem rakétafizika ez. Amíg az egyik magyar dolgozó akkumulátort szerelve keresi meg a napi betevőt, a másik nyugodtan dolgozhat magyar gyógyszertechnológián. Az akkumulátorgyárak építése egy percre sem zárja ki a tudásalapú gazdaságot. És ez jól is van így. És legyen a munkásnak is becsülete, nem építhetünk gazdaságot arra, hogy a ma rendelkezésre álló felnőtt munkaerőből Neumann Jánosok széles tömegeit képezzük ki. Ha pedig a mindenkori magyar kormány netán rossz oktatáspolitikát csinál, az egy akkumulátorgyáraktól független probléma, nem velük kapcsolatos.

Aki pedig a jelenlegi jó foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokra tekintve azt gondolja, hogy nincs az országban szükség több munkahelyre, mert elfogyott az alacsonyan képzett munkaerő, tekintsen ki egy pillanatra az európai autóipari tendenciákra. A belső égésű motorcsaládokat az európai autógyárak a 2035-ös, hihetetlenül elhamarkodott elektromos átállás miatt már most gőzerővel vezetik ki, márpedig a szentgotthárdi Opel és a győri Audi is elsősorban motorgyár, s a kecskeméti Mercedesnél is belső égésű autókat gyártanak.

a modern robbanómotorosokhoz képest szög egyszerűségű villanyautók jóval kisebb munkaerő-igényű gyártásáért. Nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy elképzeljük, mi lesz azon telephelyek dolgozóival potom tíz év múlva, amelyekre nem visznek villanyautó-gyártást.

Az akkumulátorgyárakkal egyrészt segítjük a cégeken belüli versenyben talpon maradni a magyarországi telephelyeinket: megőrizzük a jövőnek a győri Audit és a kecskeméti Mercedest, amelyek már ma is európai jólétet biztosítanak egész régióknak. Nem véletlenül kéri a BMW kifejezetten, hogy épüljenek akkumulátorgyárak új debreceni gyára köré: ha bimbózó befektetésüket nem akarják tíz év múlva kidobott pénzként leírni, a konszern legjobb villanyautógyárává kell farigcsálniuk azt. Ahhoz pedig akkugyár kell: ha Debrecenben x centbe kerül az akkumulátor logisztikája, Steyrben pedig x+2 centbe, akkor Debrecen nyert és Steyr veszített. Ez a kapitalista logika, ebben kell érvényesülni, a játék pedig vérre és munkahelyekre megy.

De ettől függetlenül se gondolja senki, hogy változatlan dolgozószámmal meg tud maradni az elektromos érában akármelyik olyan hazai gyár, amely ma benzines-dízeles járgányokat gyárt. Éveken belül megindulnak majd a leépítések, ahogy futnak a belső égésű modellek kifelé, s akkor igazán nem jön majd rosszul, ha lesz minek felszívnia a robbanómotoros gyártósorokon feleslegessé váló magyar munkaerőt.

S a jövő autóiparában a motorgyártás helyét szép lassan átveszi az akkumulátorgyártás. Százezres az iparban dolgozó munkaerőnk, s ők nem fogják a kirúgásuk utáni első napon feltalálni a magyar űrsiklót.

Olyan iparpolitika kell az országnak, amely hosszú távon is képes nekik munkát biztosítani – az akkumulátorgyár-nagyhatalmi stratégia pedig épp ilyen. Ettől még ezerrel kell pörgetni a tudásalapú gazdaság minden fogaskerekét, s önteni a pénzt, meg főleg a politikai tőkét és gondolatot az oktatásba. De a politika nem csak absztrakt gondolatokról szól, hanem konkrét emberek konkrét sorsáról. Ezért kell felfogni és elfogadni: az akkugyár és a tudásalapú gazdaság nem riválisok, hanem barátok. Mindkettő mellett érdemes letenni a garast.

Nyitókép: illusztráció (FRANK MAY / picture alliance / AFP. Illusztráció)