Hitler maximum a „nagyság” ördögi paródiája volt

Nem mintha bárkinek hiányzott volna, de betört a magyar nyilvánosságba egy spontán kis Hitler-vita, miután Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő egy győri beszélgetésben elkövetett pár perces világmegfejtő monológjában egy mondat erejéig a semmiből kitért Hitlerre. Hogy mit is mondott Castel, az máris viták kérdése és percepciók tárgya – de itt van, meg lehet nézni, hallgatni, le is írtuk:

„Kicsit furcsa iróniája a sorsnak, hogy az utolsó nagy, valóban európai vezető a világpolitikában Adolf Hitler volt, ezt mint zsidó mondom.”

miután a Csendes-óceán és a Távol-Kelet térsége lesz a jelenkor legfontosabb világpolitikai centruma és küzdőtere, és Európa súlyának változását szemléltetve Castel bedobta a Hitler-megjegyzést is.

Castel a későbbi kritika nyomán még azt írta: „Hitler volt az utolsó európai vezető, aki Európából kiindulva próbált új világrendet meghatározni.” Na ja, próbált, próbált. Az ismert végeredménnyel.

Nos, Castel arra vonatkozó okfejtéseiről, hogy Európa súlya csökken a világban, s hogy a Csendes-óceán és főleg Kína előtere lesz a század nagy ütközőpontja az eddigi hegemón USA és a feltörekvő hegemón Kína között, nincs mit vitatkozni, ezek tények és geopolitikai elemzői közhelyek.

De ilyen formában hitlerezni viszont nem kell és nem is lehet. Hitlert képtelenség egyszerűen „nagy” vezetőnek hívni, tetteinek és uralma következményeinek mérlegre tevése nélkül. Mert maximum a történelmi vezetői „nagyság” ördögi paródiája az, amit ő tett és képviselt.

Ördögi, írom. Igen. Függetlenül attól, hogy a Biblia vagy a keresztény hit Sátán alakjáról, vagy egyszerűen csak az ember mindenkori gonosz oldaláról beszélünk, ugyanazt értem alatta. A kereszténység Sátánja ugye az a figura, aki fellázad Isten és teremtett rendje ellen, és sok más mesterkedése mellett próbálkozik maga is felépíteni valamit, ha mást nem, a teremtett világ rendjének és az isteni parancsolatoknak a tükörkép-szerű, parodisztikus, kifordított, ellenkező előjelű másolatát. Taktikája pedig többek között a megtévesztés, a megosztás és az elterelés.

Ha megnézzük Hitler felemelkedését, uralmának éveit, bukását és végül az uralmának örökségét,

Saját ideológiát kotyvasztott magának a korabeli szélsőbal és szélsőjobb gondolatiság elemeiből. Ma már nevetségesnek látszó, teátrálisan szónokló népvezérként épített mozgalmat. Hatalomra kerülve rögtön kiépítette a diktatúrát, megölve, elüldözve, ellehetetlenítve, felszámolva minden eltérő hangot képviselő személyt és szerveződést. Másokat nézeteik vagy származásuk miatt jogfosztottságba taszított, majd haláltáborokba zárt.

Az ördögi megtévesztést, megosztást és elterelést is mesteri fokon űzte. A régi nagyság újraépítését ígérve először lendületet adott a német gazdaságnak és társadalomnak, majd alig pár év után saját világuralmi törekvéseinek és embertelen, fantaszta nézeteinek rendelte alá egy sokkal többre és jobbra érdemes európai kultúrnép teljesítményét – és a németeket magukat. Önmagát tábornokainál is okosabbnak gondolva megindította háborúit, ami ellen a világ többi nagyhatalma összefogott – és az utolsó utáni pillanatig, a berlini belvárosi bunkerben elkövetett öngyilkosságig ragaszkodott hatalmához, előbb az általa megvetett embercsoportokat, aztán saját német népét vágóhídra küldve,

a hitlerizmus és bukása következményeként.

Berlin 1945 nyarán (korabeli színes filmfelvételek)

Hitler ezeréves birodalomról, Germánia világuralmáról fantáziált –

Németország minden négyzetmétere idegen hatalmak megszállása alá került, egyik fele az angolszászok és a franciák, a másik a megvetett orosz kommunista birodalom kezébe jutott. Több évtizedbe telt, míg a németek – a legyőzőik nem kevés segítségével újraépítették országukat.

De lelküket, szellemiségüket máig nem tudták helyretenni. Mondhatjuk: Hitler utolsó bosszúja, hogy Németország még 90 évvel Hitler hatalomra jutása és 78 évvel bukása után sem tudja, mihez kezdjen magával a világ színpadán, nehezen kiszámítható, középsúlyú gazdasági óriásként téblábolva a mindenkori agresszív világhatalmak reálpolitikán alapuló játszmái között, önmagát nap nap után a hitleri zsákutcára és a Vergangenheitsbewältigung szüntelen gyakorlására figyelmeztetve.

Mindezek a tettek, mindezen örökség egy nagy vezető ismérvei lennének? Nem gondolom.

Már csak azért sem, mert ha Hitlert a „nagysággal” jellemeznénk, akkor az a helyzet, hogy korabeli kollégája,

Korábban került hatalomra és túl is élte Hitlert, ágyban és párnák között halt meg, amikor birodalma, mondhatni, épp az ereje teljében volt. A mindenkori orosz birodalom őalatta érte el a legnagyobb méretét és befolyási területét, az ország először küldött emberi eszközt, majd embert az űrbe, és hamar szert tett az atombombára is. Mindezekről Hitler csak álmodozni tudott. A Sztálin által összerakott Szovjetunió a világ minden kontinensén jelen volt és beavatkozott így vagy úgy, másfél emberöltőig a világ két szuperhatalmának egyike volt, vagyis Sztálin műve jóval túlélte az alkotóját. És ugyan a Szovjetunió elbukott, de – mindenki utólagos megkönnyebbülésére – nem pusztító háború által, ami valószínűleg az utolsó háború lett volna az emberiség történetében. De ez már egy egészen más sztori.

Méltassuk-e Sztálint tehát, mint egy a hitleri mércék és víziók alapján még Hitlernél is nagyobb és tartósabb hatású, történelmi vezetőt? Nem.

De ha még ezek után is Hitlert neveznénk az utolsó nagy európai vezetőnek,

akik fizikailag és szellemileg újraépítették országaikat és Európát abból a pokolból, ahová a Hitler-féle világháború juttatta kontinensünket?

Vagy mondjuk egy Helmut Kohlról, aki egyébként a britek és a franciák ellenkezése mellett – és, igaz, Amerika támogatásával – a kellő történelmi pillanat felismerésével gyorsan egyesítette a hitlerizmus után – és miatt – kettévágott Németországot. Békésen. Helyrehozva sok mindent a Hitler által elcseszett huszadik századi német sorsban.

Azt hiszem, mindig van mit gondolkodni történelmünkön, világrendünk alakulásán, a történelmi nagyság fogalmán. És talán érdemes előbb gondolkodni, és aztán nagyokat mondani.

Nyitóképen: Adolf Hitler (Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP)