Castel: Mint zsidó mondom, hogy Adolf Hitler volt az utolsó nagy európai vezető

2023. május 02. 22:55

A biztonságpolitikai szakértő szerint Európa manapság a világ hátsó udvara, majd Hitlert kezdte emlegetni, és állításai mellett a kritika után is kiáll.

2023. május 02. 22:55
null

Robert C. Castel szerint Németország felosztása óta Európán kívüli tényezők határozzák meg a kontinens sorsát. A biztonságpolitikai szakértő erről az Ultrahang Youtube-csatorna közönségtalálkozóján beszélt.

Castel kifejtette: a hidegháború alatt a Távol-Kelet volt a sokadrangú hadszíntér, ahol a szuperhatalmak a háborúikat vívták.

– jelentette ki, mivel különböző okokból kifolyólag a világpolitika középpontja áttevődött a csendes-óceáni térségre. Hozzátette, ez látható az Egyesült Államok, Oroszország és még Magyarország politikájában is. A szakértő véleménye, hogy azokat a háborúkat, amelyekben a nagyhatalmak összemérik az erejüket, a harmadrangú helyszíneken fogják megvívni, vagyis most már Európában.

– fogalmazott Castel, úgy folytatva: miután Németországot felosztották, Európán kívüli vezetők határozták meg, hogy mi történjen a kontinenssel.

Castel aztán közösségi oldalán reagált Rácz András biztonságpolitikai szakértő kritikájára, aki szerint a fentebbi mondataival Hitlert méltatta.

Robert C. Castel azt írta: „Amit a győri előadásomon mondtam továbbra is fenntartom. Adolf Hitler volt az utolsó európai vezető aki Európából kiindulva próbált egy új világrendet meghatározni. 1945 után a világrendet Európán kívüli vezetők illetve határozták meg. Aki ebben méltatást vél kihallani, Holokauszt-túlélő szülők gyermekétől, az valószínűleg nagyon vágyik egy kis Hitler-méltatásra. Az indítékait nem kutatom.„

***

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GalGy
2023. május 03. 15:00
"Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is." Zsidónak sose higgy!!
01234567890
2023. május 03. 11:37
Castel = - 10
tailor
2023. május 03. 11:35
ilyet lehetett volna mondani a Második Világháború előtt ... de utána nem
Igazszó
2023. május 03. 11:20
Hitler olyan elképesztő óriása volt az európai történelemnek, hogy a rajcsányi féle cuckoldkonzi seggarcok és a zsidó kommunista haverjaik máig ellene harcolnak naponta lenácizva bárkit, akinek nem tetszik a zsidó kommunista vircsaft és a devianciái, még 78 évvel Hitler és a birodalma halálát követően is. Mindezt úgy, hogy Salzburgbn a zsidó kommunisták nyerik hülyére magukat, az ep rendelkezik zsidó kommunista frakcióval, a bizottság elnöke lehetett egy maoista kommunista vezér, az ensz vezére is lehet valaki maoista kommunista pedigrével, a demokráciákban pedig kóser zsidó kommunistának lenni, zsidó kommunistákat ajnározni, nekik emlékműveket állítani, képeiket, jelképeiket zászlókra, ruhákra festeni és büszkén menetelni velük, sörre is fel lehet tenni, miközben a jelképeikkel fedett utcai antifa terror állami támogatással pusztít immár Magyarországon is a kies európai államok sora után. Mindeközben az összes "nácinak" bélyegzett párt, szervezet, kiadó, újság be van tiltva, nemzetbiztonsági megfigyelés alá vonnak bárkit, akire a náci bélyeget rásütik a zsidó kommunisták. A sok barom meg beáll a kórusba és szorgalmasan felmondva sztálin leckéjét, miközben magát demokratának hazudja. Szánalmas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!