Egymás után csendülnek fel a dicsőítő számok. A fiatalok nem csak a trianoni Magyarország, de a Kárpát-medence minden tájáról érkeztek, hogy együtt köszöntsék Ferenc pápát. Azt az embert, aki útnak indulásuk előtt nem egészen 24 órával érkezett Budapestre, s aki azóta gesztusaival, üzeneteivel, tartásával alapjaiban változtatta meg sokak véleményét önmagáról és az egyházról. Tapasztalatunkból tanuljuk ugyanis a kifejezést: „a gesztusok pápája”. S ezek a gesztusok nem mímeltek, nem terheltek, nem szívességi vagy kölcsönösségi alapon születők, de őszinték és szeretetteljesek, amik nem patikamérlegen kimért diplomáciai fogásként értelmezhetők, hanem szívből születnek.
De a fiatalokat nehéz ám lenyűgözni, tempóhoz, menőséghez, erőteljes üzenetekhez szoktatta őket a (digitális) világ, sztárokat keresnek és követnek, akik hopp, egy pillanat alatt fent vannak a színpadon, s máris azt kiáltják a mikrofonba, hogy „Szevasztok, Budapest!”. Most más kissé a forgatókönyv. A dalok végig Jézusról szólnak, némelyik ütemesebb (ekkor talpon az egész Papp László Sportaréna), van köztük lassabb (potyognak itt-ott a könnyek), de semmiképp nem azt a (látható) világot idézik, amiből megérkeztünk szombat délután erre a helyre. S hamarosan egy idős, 86 éves, járni is nehezen tudó bácsi érkezik fura kis autón. S mégis, robban az aréna,
talpra ugrik mindenki, s miközben azt énekli, „Jesus Christ, you are my life”, kitörő lelkesedéssel integet Krisztus földi helytartójának, Szent Péter apostol utódának.
A pápa pedig rögtön átveszi a fiatalok lelkesedését, már az első méterek után látszik rajta, hogy talán kedvenc budapesti programpontjára érkezett. Itt dobog most az egyház szíve (vele együtt lüktet a nemzeté), egy teljesen világi helyen, s ezt megérzi vendég és vendéglátó egyaránt, mindegy, ki kinek lehetne nagypapája vagy unokája. Ferenc persze megragadja az alkalmat, hogy miután körbejárta az arénát, az autóból kiszállva még elutasítsa a tolószéket és odamenjen a mozgáskorlátozott fiatalokhoz, akikkel ki nem hagyná a személyes találkozást. A színpadra sem csak úgy felpattan, tolókocsiban érkezik, mégis ő a „sztár”, mert őszinte és hiteles. Azt pedig ez a délután bizonyítja ékesen, hogy erre van igazán igénye a fiataloknak, nem az instant világra.
Odafentről aztán bátorít és lelkesít, miközben folyamatosan az Úrra irányítja a figyelmet.