Hölgyeim és Uraim, megérkezett Ferenc pápa!

Arról már én magam is írtam, hogy fájóan korán elkezdődött a pápalátogatás körüli narratívaépítő-verseny, amiben kezdetben a progresszív oldal produkált meredek megszólalásokat, azonban sajnos később néhány konzervatív is felsorakozott melléjük. Holott továbbra is azt a véleményt osztom, amit Varga László püspöktől hallottam: ő azt mondta, azt reméli és azért imádkozik, hogy ne ferdítse senki a szentatya és látogatásának üzenetét, hanem szavai találjanak bennünk értő szívre. 

Most, amikor már két beszédet meghallgattunk, az értelmezési verseny természetesen nem lankadt, hanem erősödött. (Bár Ferenc arról is mondott pár megszívlelendő gondolatot, hogyan érdemes közös vitáinkat lefolytatnunk, erre idővel térjünk vissza egy pohár bor mellett, Testvérek!) Holott azért elég világos, milyen a ferenci üzenet az Úr 2023. esztendejében, Európa szívéből nemcsak nekünk, magyaroknak, de az egész kontinensnek, sőt a nyugati civilizációnak címezve. 

Mivel e cikk kritikusai majd mindjárt a szememre vetik, hogy részrehajló vagyok (bármit írnék, megtennék, ilyen ez a szakma, ezt vállaltuk), megpróbálom ezt tompítani. Nem valamiféle rosszul értelmezett megfelelési kényszertől vezetve, hanem éppen azért a vágyott vezérfonalért, amit Laci atyától idéztem: ne saját elvárásaink szerint értsük így vagy úgy Péter utódának szavait, hanem figyeljünk tényszerűen a szövegre. Ezért igen, úgy van, ahogy mondják, Ferenc pápa a diplomáciai testület, az állami és egyházi vezetők előtt röviddel dél után elmondott beszédének végén valóban megerősítette álláspontját a bevándorlással kapcsolatban. Lássuk csak: arra bátorított, hogy testvérként tekintsünk egymásra, majd idézte Szent István király intelmeit. Azonban azonnal jelezte, hogy egy idézet önmagában nem a teljesség, elismerte, hogy e vitás téma nyilvánvalóan összetett. Majd azt kérte, a szerencsétlen sorsú testvéreinkben jelen lévő Krisztusra gondolva álljunk a problémához és Európa teljes közössége keressen törvényes utakat és közös eljárásmódokat a kihívással szemben.

de azt sem, hogy „tessék szépen mindenkit kontrollálatlanul befogadni”. 

Dicsérni azonban annál többet dicsért. Az általa „Duna gyöngyszemének” nevezett városban számos alkalommal idézte az Alaptörvényt, valóban evangéliumi perspektívának, vagy éppen határozottan keresztény szellemiségűnek nevezve több szakaszát. Köszönetet mondott azért a munkáért, ami megannyi intézményünkben működik, és azért az áldozatvállalásért, amit a sok megpróbáltatásnak kitett, üldözést szenvedő keresztény testvéreinkért teszünk.

Bírálta azonban azt a kortárs európai politikát, amely „egyfajta absztrakt szupranacionalizmus képviselőjévé” teszi a (keresztény hitüket életük végéig valló) alapító atyák álmát, s ezt

amellyel kapcsolatban szintén felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy alantas módon eltüntetni igyekszik a különbségeket. De bírálta a „tragikus vereséghez vezető”, „értelmetlen”, abortuszhoz való jog címszó alatt vívmányként árusított portékát is. Ahogy csalódniuk kellett azoknak is, akik kézzel-lábbal tiltakoztak az ellen, hogy Ferenc pápa majd a béke melletti kiállás lehetőségeként is megragadja magyarországi látogatását és alaposan lebékepapozták azokat, akik ezt prognosztizálták. Egészen pontosan azt mondta, „nemzetközi szinten úgy tűnik, hogy a politika a problémák megoldása helyett inkább az indulatokat szítja, megfeledkezve a háború borzalmai után elért érettségről, visszafejlődve egyfajta háborús infantilizmusba”. Határozott álláspont, bár tegyük hozzá, ezt itt, Magyarországon őszintén ki lehet mondani. És ki is mondjuk. 

Mindezzel szemben a nálunk gondosan művelt, hatékony születés- és családpolitikát dicsérte, megannyi értékünkről elismerően szólt és bátorítást adott. Tanúbizonyságát adta annak is, amelyet már előre jelzett, hogy

Budapestet a szentek városa megtisztelő címmel illette, Pannonia Sacra-ként hivatkozott hazánkra, számos szentünket és szentéletű hősünket idézte fel. 

De második, a Szent István-bazilikában elmondott beszéde sem lehetett kedves a progressziónak (benne az egyházat a világ áramlataiban feloldani igyekvő progresszív keresztényeknek). Ugyanis a szentatya nyomatékosította: Krisztus a mi jövőnk, és nem mi vagyunk Krisztus jövője, majd határozottan arra kért, hogy ne cseréljük fel a dolgokat. A hit válságáról beszélt a Nyugaton, majd leszögezte (progresszív testvérek, jegyzetfüzetet elő!), hogy az egyház nem lehet világias. Sőt, hitet tett amellett, hogy „meg kell tisztítanunk az egyházat a világiasságtól”, mert „a válaszok az Úrtól, és nem a világtól jönnek”. Az a hozzáállás, miszerint a világ megváltozott, ezért alkalmazkodnunk kell hozzá, a pápa szerint „ronda dolog”, és figyelmeztetett, hogy „a hitaktust nem lehet leszűkíteni az ideológiára”. Megszívlelendő.

Hölgyeim és Uraim, Ferenc pápa megkezdte magyarországi apostoli látogatását. És nagyon erősen nyitott. Kíváncsian várjuk a folytatást!