Blinken akkoriban Joe Biden kampányfőnöke volt, és az intézkedés nagyban hozzájárult a jelenlegi amerikai elnök győzelméhez.
Sorra derülnek ki a részletek Hunter Biden laptopos botrányáról. Miután márciusban napvilágra került, hogy a New York Postnak igaza volt, és a számítógépen valóban a Biden család kétes üzleteiről tároltak információt, most az is kiderült, hogy a botrány eltussolásában a jelenlegi külügyminiszter, Antony Blinken is komoly szerepet játszott.
2020 októberében, közvetlenül a választások előtt az FBI lefoglalt egy laptopot, amely állítólag Hunter Bidené volt. A számítógépen kérdéses – többek között Kínával és Ukrajnával folytatott – üzletekről találtak információt. Nem sokkal ezt követően 51 titkosszolgálati dolgozó aláírt egy nyilatkozatot, miszerint a Hunter Biden laptopján talált információkról szóló hír egy orosz dezinformációs kampány része.
Az évek múlásával azonban egyre több friss információ látott napvilágot. Nemrég kiderült, hogy nem csak hogy hazugság volt az orosz dezinformációról szóló elmélet, de az ügy eltussolásában nagy szerepet játszott Antony Blinken, az USA jelenlegi külügyminisztere, aki akkoriban Biden kampányát irányította.
Ez az információ a CIA korábbi igazgatóhelyettesének, Michael Morrellnek köszönhetően derült ki – írja a FOX News. A képviselőház igazságügyi és hírszerzési bizottsága előtt tanúskodva Morell elmondta, Blinken volt az egyik fő támogatója a 2020 októberében aláírt nyilvános nyilatkozatnak, amely arra utalt, hogy a Hunter Bidenhez tartozó laptopon megtalált információról szóló hír orosz dezinformáció.
A képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke, Jim Jordan, és a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, Mike Turner csütörtökön levélben értesítette Blinkent, hogy megvizsgálják a nyilvános nyilatkozatot amely „hamisan hiteltelenítette a New York Post állítását Hunter Biden laptopjáról” – írják a levélben, és hozzáteszik, tudomásukra jutott, „hogy ön szerepet játszott ennek a nyilatkozatnak a kidolgozásában, miközben Biden kampánytanácsadójaként dolgozott, ezért kérjük a segítségét a vizsgálatban”.
Blinken mellett a dokumentum aláírói között volt többek között az Obama-kormány CIA igazgatója, John Brennan, Nemzeti Hírszerzési Igazgatója, James Clapper, valamint védelmi miniszetere, Leon Panetta is.
A törvényhozók szerint Morell tanúvallomása alapján nyilvánvaló, hogy a Biden-kampány „aktív szerepet játszott a nyilvános nyilatkozat létrejöttében, amely eltussolta a Hunter Biden-botrányt, és megakadályozta az amerikai állampolgárokat abban, teljeskörűen megalapozott döntést tudjanak hozni a 2020-as elnökválasztás során” – írták a levélben, hozzátéve, azért is volt megtévesztő a dokumentum, mert az aláírók pozíciója azt sugallta a kívülállóknak, hogy az átlag amerikaiak számára elérhetetlen információk birtokában teszik ezt a kijelentést.
Bár Blinken akkor csak Morell álláspontjáról akart tájékozódni, ez indíthatta el a nyilvános nyilatkozat kiadásának folyamatát.
Morell alátámasztotta, hogy Biden kampánycsapata is beleszólt a nyilatkozat kiadásába. A vallomásból az is kiderül, hogy Morell elismerte: két szándék vezérelte a dokumentum aláírásában. Egyrészt, hogy azt közvetítsék az amerikaiak felé, hogy aggódnak az oroszok érintettsége miatt, másrészt segíteni akart Joe Bidennek megnyerni az elnökválasztást.
– magyarázta.
Jordan és Turner arra szólította fel Blinkent, hogy a birtokában lévő információkkal segítse a vizsgálat előrehaladását, illetve nevezze meg azokat a személyeket, akikkel egyeztetett a dokumentum kiadásával kapcsolatban. Erre május 4-ig van lehetősége.
***
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet