Végveszélyben Európa versenyképessége

Santo Martin írása a Mandiner hetilapban.

Az európai gazdasági modell működését biztosító alapfeltételek az orosz–ukrán háború kitörésével megváltoztak, így kontinensünk versenyképessége veszélybe került mind Amerikával, mind Ázsiával szemben. Az olcsó orosz energiaforrásokról való leválás az európai ipari termelés visszaesésével fenyeget, az Egyesült Államok és a Távol-Kelet pedig kedvezőbb feltételeket kínál a vállalatoknak.

Az energiaárak azonban csak az érem egyik oldalát jelentik. Az EU USA-val szembeni technológiai hátránya szintén növekszik egy ideje. Ha pedig ez nem lenne elég, a tervezettnél jóval gyorsabban megvalósuló zöldátállás – elsősorban a nyersanyagkitettség miatt – tovább gyengíti Európa stratégiai szuverenitását. Gondoljunk például a napelem- vagy az akkumulátorgyártás nyersanyagaira: a lelő­helyek nagy része kínai érdekkörben van. Mind az EU-s, mind pedig a tagállami gazdaságpolitikának gyors és eredményes válaszokat kell adnia ezekre az utóbbi évben felerősödő kihívásokra, hogy kontinensünk jövője, versenyképessége ne sodródjon még nagyobb veszélybe.

Kölcsönös függés után blokkosodás

Európa mindeddig a kölcsönös függésre alapozta növekedési modelljét: katonai védelmét az Egyesült Államokra bízta, exportorientált gazdaságát az ázsiai piacok növekedésére építette, a versenyképes ipari termelést pedig az olcsó orosz energiahordozók és nyersanyagok alapozták meg. A modell működését biztosító kelet–nyugati egyensúly azonban a koronavírus-válság, a háború és az abból fakadó energiaválság miatt is megbomlott. Fény derült a védelmi ráfordítások elégtelenségére, a globális ellátási láncok sérülékenységére. A korlátozottan helyettesíthető orosz nyersanyagról való lemondással pedig az Európai Unió jóval drágább energiaforrások vásárlására kötelezte magát. Ezen események együttesen az EU-nak nemcsak az iparát, de a stratégiai szuverenitását is veszélyeztetik.

A geopolitikai konfliktusok kiéleződésével az egyre nyilvánvalóbbá váló blokkosodás fenyegető árnya látszik. A gazdasági érdekeket elkezdték felülírni a politikai-ideológiai elvek. Ennek következtében a termelés egyre nagyobb része fog áttelepülni barátnak vélt vagy az anyavállalathoz közelebb eső országokba.

Mivel az ellátási láncok szerves egységeket alkotnak, szétválasztásuk súlyos anyagi terhet ró a vállalatokra, ami tovább fűti az inflációt. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank friss tanulmánya szerint a blokkosodás miatt bekövetkező friend-shoring – vagyis a nemzetek között a globális gazdasági integráció helyett a hasonló értékeket valló országokra redukálódó gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok – középtávon a globális bruttó össztermék akár 4,6 százalékának megfelelő reálveszteséget is okozhat.

Átgondoltabban kellene zöldülni

A korábbinál jóval magasabb energiaárak miatt az EU versenyhátránya tovább növekszik, különösen az Egyesült Államokkal szemben, ahol 2022-ben a földgáz ára átlagosan a hatoda volt az európainak, és hosszabb távon is tetemes különbség várható. A háború végeztével és a zöldátállás nyomán a legjobb esetben is három-négyszeres lehet ez a különbség.

A kormányok Európa-szerte 768 milliárd eurót különítettek el a háztartások és vállalatok energia­költségeinek támogatására 2021 szeptembere és 2023 januárja között. Ez azonban inkább csak elfedi a bajokat, és önmagában nem oldja meg a versenyhátrányt. Számos, európai szinten is meghatározó német nagyvállalat, köztük a Volkswagen és a BASF is jelezte, hogy amennyiben az EU nem tud versenyképes energiaellátási megoldást kínálni, kénytelen lesz – jobb esetben – leállítani az új európai beruházásokat, rosszabb esetben pedig elhagyni a kontinenst.

Ha ez nem lenne elég, Washington a következő tíz évben legkevesebb 369 milliárd dollárt (mintegy 140 ezer milliárd forintot) tervez fordítani a zöldtechnológiát alkalmazó iparágak támogatására az inflációcsökkentési törvény értelmében. Ez még vonzóbbá teszi a vállalatoknak, hogy áttelepítsék a gyártást Európából Amerikába.

Kína sem tétlenkedik: célul tűzte ki, hogy megkerülhetetlen szereplője legyen a világ zöldátállásának. A távol-keleti nagyhatalom már most a világ legnagyobb napelemgyártója, emellett piacvezető a szélenergia, valamint az elektromos járművek akkumulátorának exportjában is. Kína mellett Japán, Dél-Korea és India szintén aktívan fejleszti kapacitásait.

Az Európai Unió leválása a fosszilis energiáról nem új trend, elég csak az évekkel ezelőtt megfogalmazott klímacélokra gondolni, azonban az ütemezést és az átgondolt, fokozatos végrehajtást felborította a háború és az arra válaszul hozott szankciók. Fontos látni, hogy ha Európa tiszta energiát szeretne, az drágább a megszokottnál. A zöldátállás hosszabb távon könnyítheti a kontinens energetikai terheit, ám zöldenergiával termelni technológiaigényes és drága, ráadásul a zöldtechnológiák iránti hirtelen megugró kereslettel a kínálat nem tud lépést tartani.

Mindezek együttesen az úgynevezett greenflation jelenséghez vezetnek, vagyis strukturálisan megdrágítják a jövő energiáját. Mindazonáltal a zöld­átállás önmagában nem biztosítja Európa stratégiai szuverenitását, ugyanis a szükséges nyersanyagok döntő részét Európán kívüli szereplők birtokolják: Kína ellenőrzi a globális nikkel-, réz-, lítium- és kobalt­feldolgozás 35–70 százalékát, a ritkaföld­fémek feldolgozásának pedig közel a 90 százalékát. Amerika részéről ráadásul egyre erősebb a nyomás, hogy az EU kezdje el felszámolni a kínai kapcsolatait. A nagy kérdés az, hogy ez kinek lesz előnyös.

Digitalizációs és technológiai kihívások

Bár az akadémiai kutatások terén nem állunk rosszul, az EU jelentős lemaradásban van a csúcstechnológiák piacképes alkalmazásában és a digitalizáció nyújtotta előnyök kihasználásában. Kontinensünk a teljes ipart lefedő tíz transzverzális technológiából nyolc esetében lemaradásban van: a McKinsey friss kutatása szerint a vizsgált európai nagyvállalatok 40 százalékkal lassabban növekednek, és 40 százalékkal kevesebbet költenek kutatás-fejlesztésre a mintában szereplő amerikai társaiknál. Ezen belül elsősorban az informatika és a gyógyszeripar a felelős a növekedési lemaradásnak a 60, a k+f-­lemaradásnak pedig a 75 százalékáért.

Európának meg kell küzdenie a strukturálisan magasabb energiaárakkal, közben az eddigi szabad­kereskedelmi rendszerek a felbomlás jeleit mutatják, és a világ az ideológiai blokkok kialakulása felé halad. Ez veszélyezteti piacainkat, ellátási láncainkat, miközben két, a technológiai versenyben riválisnak számító gazdasági térséggel, az Egyesült Államokkal és a Távol-Kelettel szemben kell helytállni. Versenytársaink sikeresebben ültetik át a tudást piacképes termékekbe, ráadásul földrajzi adottságaik miatt képesek megküzdeni a tervezettnél jóval gyorsabb zöldátállás buktatóival is.

A gazdaságpolitika feladata ezekre a kihívásokra az európai versenyképességet és jólétet megőrző válaszokat adni. A feladat összetett: Európa eddig és ezután is a nyitottságból tud profitálni, ám ha lecsatlakozik Oroszországról, és átáll a zöldtechnológiákra, meg kell tudnia védeni iparát a keletkező versenyhátrányoktól.

A hazai gazdaságpolitika prioritásai, a jövő tíz pillére

A szerző a Makronóm Intézet gazdaságpolitikai vezető elemzője.

Nyitóképen: Napelemek a Hopej tartománybeli Csangcsiakou melletti hegyoldalakon. Fotó: AFP / Greg Baker