Bejelentés: idén is brutális harceszközökkel gyarapszik Magyarország (VIDEÓ)
Amellett, hogy 2024-re a magyar kabinet határozatban kötelezte el magát a védelmi kiadások bruttó hazai termék (GDP) kétszázalékos részarányára történő emelésére (és e szinten tartására), prioritásként kezeli a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program (HHP; korábban: Zrínyi 2026) végrehajtását is. Tehát azt,
Nem okoznak gondot neki az orosz lőszerek, gránátok, rakéták: ez a magyar Hiúz (KÉPEK, VIDEÓK)
Ahogy azt az előző írásunkban jeleztük, e program célja – már a kezdetektől – egy korszerű, a kor kihívásainak megfelelni képes, Magyarország és szövetségeseinek biztonságát tovább erősítő honvédség fejlesztése volt; a Magyar Honvédség (MH) hosszú idő után érdemi, alkalmazható és bevethető képességeket nyerhet vissza, szerez majd meg. (Sőt, mint azt lent látható, újjászületik a magyar védelmi ipar is.
Ennek lehetőségeiről egyébként Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész írt is korábban a Mandineren.) Ugyanakkor, mint az a Honvédelmi Minisztérium (HM) portálunknak küldött válaszából kiderült,
melyeket be kívánnak építeni a haderőfejlesztés folyamatába. „Egy haderő transzformációja olyan tevékenység, ami sosem érhet véget, folyamatosan adaptálódnunk kell a változó környezethez, sőt élen járni a jövőre történő felkészülésben.”
Mi várható 2023-ban (és azután)?
A HHP fejlesztési területei a teljes honvédséget lefedi – így a szárazföldi haderő, a légierő, a vezetés-irányítási képesség, a logisztikai és támogató, valamint az önkéntes tartalékos képesség fejlesztését.
A szaktárcától megtudtuk, hogy idén érkezik az első Leopard 2A7HU harckocsi (a teljes flotta leszállításáig – ez negyvennégy darabot jelent – a kiképzési célra bérelt Leopard 2A4HU eszközöket rendszeresítették, ám a későbbiekben is számolnak velük); hogy 2023-ban is érkeznek a honvédség önjáró tüzéreszközei (a PzH 2000-k beszerzése történelmi lépés, mert közel húsz év után ismét lesz önjáró tüzérsége a honvédségnek); hogy már használják a Carl-Gustaf M4 típusú, vállról indítható páncéltörő eszközöket; a tárca szerint beszerzésükkor meghatározó követelmény volt egy modern, hordozható, vállról indítható, többcélú fegyverrendszer rendszeresítése.

A NATO részére felajánlott szárazföldi erő fegyverrendszerét alkotó páncélozott gyalogsági harcjárművek beszerzése úgyszintén megkezdődött.
A Lynx KF-41 típusú jármű első példánya tavaly megérkezett, 2023-ban viszont már a Magyarországon gyártott első darabok is legördülnek a futószalagról. Idén újabb, a honvédség török partnere által gyártott „Multi-purpose” konfigurációjú harcjárművek – Gidrán 4x4 – érkeznek az alakulatokhoz, tájékoztatott a minisztérium.
Légierő
A légierő kapcsán fontosabb fejlesztések között szerepel
– tudtuk meg a tárcától. A merevszárnyú képességfejlesztés másik nagy halmazát adja a hazai pilótaképzés érdekében beszerzett légcsavaros kiképző repülőgépek (Zlin Z-242L és Zlin Z-143LSi); illetve a jövőben érkező, 12 darab L-39NG típusú kiképző és könnyű harci repülőgép beszerzése, amely a HM állítása szerint „nagyban hozzájárul majd a kiképzési követelmények teljesítéséhez és a repült óraszámok növeléséhez”.
Prioritás úgyszintén a szállítórepülő képesség helyreállítása. Az A319-esek és a Falconok mellett elkezdődött a brazil Embraer repülőgépgyár fejlesztés alatt álló kéthajtóműves katonai szállító repülőgépének, a KC390 beszerzése, légi utántöltésre is alkalmas konfigurációban. A forgószárnyas képesség keretében 20 darab könnyű helikopter (Airbus H145M) már megérkezett.
Mint azt a szaktárca írja, az újonnan beérkezett és érkező helikopterek a hadszínterek közötti és hadszíntéren belüli légiszállító képességeket növeli, amely biztosítja a szárazföldi erők telepítését, gyors átcsoportosítását, kivonását; emellett hozzájárulnak a helikoptervezetők kiképzéséhez, jártasságuk fenntartásához, támogatni tudják a különleges műveleteket; de felderítő, kutató-mentő, légi egészségügyi kiürítési, légi tűzoltási feladatokra is alkalmasak.
Légvédelem
A földi telepítésű légvédelmi rakéta képesség (NASAMS) beszerzése, valamint a légvédelmi rakétaműveleti központ felállítása is 2023-ban lesz.
A légtérellenőrző- és légvédelmi rendszer azonosítási képesség fejlesztése úgyszintén tervezett a HM állítása szerint. A vezetés-irányítási képesség korszerűsítése során új, nagy adatátviteli kapacitású harcászati rádiócsalád vásárlása van terítéken.
De azt is a minisztériumtól tudtuk meg, hogy a légtérellenőrző képesség fejlesztése során a legfőbb tervezett vásárlások érintik a nagy hatótávolságú telepíthető 3D, a közepes hatótávolságú mobil 3D, a tüzér-felderítő 3D, valamint a passzív radarokat. Ezek közül megkezdődött az aktív radarrendszerek beszerzése.
Nyitókép: Facebook / TopiDoc
Nemzetközi kimutatás: ismét Magyarországé lett Közép-Európa egyik legütőképesebb hadereje
Összesen 263 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Akkor és most mennyi a tartalékos?
Tudom, hogy kilógok a sorból, de amikor a világméretű fegyverkezésről hallok, olvasok, látok, mindig az jut az eszembe, hogy ezekből a forrásokból mennyi minden értelmes célt lehetne megvalósítani. Kezdve a szegénység felszámolásával, az egészségügy, az oktatás, , a környezetvédelem terén jogosan felmerülő igények kielégítésével.
Igaz, mindezek széles társadalmi rétegeket, tömegigényeket jelenítenek meg, míg velük szemben kevesek mérhetetlen meggazdagodása áll.
Ezeknél a fegyvereknél vidámabb amit az ausztrálok csináltak. Melbourne utcáin több száz meztelen bicós karikázott vidáman az utcákon. Persze voltak környezetvédelmi reklámok is a hátakon, pl. NO OIL.
Voltak csinos és ráncos popók is. Népes családom van, nem vagyok meleg, de egy jó bulinak tartom. Mégis békésebb, mint egy katonai díszszemle, vagy hadgyakorlat.....
Karácsony, Puzsér, Jámbor is szervezhetne hasonlót Budapesten, szellemes tetoválásokkal, festésekkel a popsin, s más testrészeken....... például Geri farka felett egy nagy nyíl, a felirat, Feri kapd be.......
Bejelentkezés