Írta: Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő
1916 februárjában már másfél éve tartott az eredetileg hathetesre tervezett világháború. Erich von Falkenhayn német vezérkari főnök ekkor egy olyan katonai célpontot jelölt ki a német erőfeszítések céljául, amely elfoglalása több szempontból is közelebb hozhatta a háború végét.
Ez volt a később vérszivattyú és csontmalom néven elhíresült verduni erődrendszer.
Falkenhayn tudta, hogy a franciák nem adhatják fel a Verdun által őrzött Meuse völgyét, sőt a Párizs felé vezető útvonalakat és a belga front utánpótlását biztosító állásokat. A német célkitűzés szerint a támadás eredményeképpen az erőd visszafoglalására indított francia erőfeszítések során elszenvedett veszteségek kivéreztetik a francia hadsereget, és az anyagcsata eredménye annak összeomlása lesz. A tíz hónapig dübörgő hadjárat végül az oldalanként elvesztett 150 ezer halott és 600 ezer sebesült ellenére sem járt tartós eredménnyel, mivel a némethez hasonló francia tüzérségi koncentráció miatt a német veszteségek is megközelítették a franciákét.
A holdbéli tájjá változott környezetet ábrázoló képek, a lövészárkok és a szinte folyamatos tüzérségi tűz az első világháború pusztításának szimbólumaivá váltak.
A 2020-ban még 73 ezer fős lakosú, kelet-ukrajnai Bahmut porig rombolt épületeit látva
az embernek elkerülhetetlenül Verdun jut az eszébe.
De más miatt is megáll az összehasonlítás. Ugyanis az elsősorban az orosz Wagner csoport zsoldosai által ostromolt területen lényegében május óta folynak harcok, így mindkét fél a valós katonai értékénél nagyobb jelentőséget tulajdonít a területnek.
A februári, első próbálkozás kudarca után átcsoportosított orosz erők az áprilisban megindult támadás során elsősorban erre a területre, Donbaszra összpontosítottak. Már akkor kérdéseket vetett fel, hogy egy bekerítés helyett miért a legjobban védett területen támadnak frontálisan.
A 2014 óta tartó konfliktus során ugyanis az ukrán fegyveres erők jelentős mértékben megerősítették a szakadár köztársaságok ukrán kézen maradt területeit,
és három védelmi vonalat hoztak létre a régióban.
Az I. világháborús állásrendszerekhez hasonlóan lövészárkokból, sokszor acéllemezekkel megerősített fedezékekből és támpontokból álló vonalaknak a városok voltak a legerősebb pontjai. Liszicsanszk és Szeverodonyeck volt az első, amelyek elvesztése után az orosz támadás a Bahmut-Szoledar nevével összekötött második védelmi vonalat érte. Mögöttük már csak Konsztantinovka és Kramatorszk harmadik vonala áll, elvesztésük nemcsak szimbolikus jelentőségű lenne, hanem feltárulna a sztyeppe – azaz a nehezen védhető hatalmas nyílt területek is – a támadók előtt.
Eddig nem látott részletek kerültek nyilvánosságra a Bahmut körbevételéért folytatott harcokról. Andrew Milburn amerikai tengerészgyalogos-ezredes, a Mozart Group zsoldosalakulat vezetője egy hosszú interjút adott a Newsweeknek, amelynek részletesen elmesélte, mi zajlik a fronton. A nagyváros állítása szerint teljesen megsemmisült a harcokban, míg az ukrán egységeknek 70 százalékos veszteségeik vannak a térségben.