Akivel senki nem mer ujjat húzni: ez Törökország fegyveres ereje

Írta: Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő

Seregszemle cikksorozatunkban eddig Lengyelország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Románia, Szlovákia, Szerbia, Finnország és Ausztra haderejéről írtunk. Most Törökország kerül sorra!

Hosszan lehetne a török hadtörténelem fényes lapjairól idézni, az 1071-es manzikerti ütközettől a számunkra fájdalmas következményekkel járó mohácsi csatáig –

A török fegyveres erők a folyamatosan konfliktusközeli állapotban lévő Közel-Keleten a közelmúltban is bőven kivették a részüket a küzdelmekből.

Atatürk nyomdokán

Emlékezetes: Kemál pasa, aki később tetteiért a „törökök atyja”, az Atatürk nevet kapta, az egyetlen vezető volt, aki az I. világháború után képes volt a nyugati hatalmak békediktátumait visszautasítva fegyverrel megvédeni azokat a területeket, amelyeket a lakosság töröknek tartott. Igaz, hogy ez a korábban multikulturális és multietnikus Oszmán Birodalom vallási és etnikai kisebbségeinek pusztulásával – elűzésével vagy legyilkolásával – járt, de az 1922-es szakarjai csata után Kemál Atatürk egy 238 éves, 1683-ban a Bécs alóli visszavonulással kezdődött hátrálásnak vetett véget török szempontból. Török tanítványaim jóvoltából volt szerencsém betekintést nyerni Törökország első elnökének katonai témájú írásaiba is, amelyek számos területre kiterjedtek. Érdekes módon többször visszatérő témája volt a morál, a mindenáron való kitartás és legvégül a hősi halál ideája.

Atatürk, a modern Törökország atyja

Bár Törökország 20. századi hadtörténelme számtalan további érdekességet kínál (mint például a leghosszabb ideig szolgálatban álló csatacirkáló, a német Goeben, később Yavuz Sultan Selim, vagy az 1943-ban angol Spitfire-ökkel és német FW-190-esekkel egyaránt rendelkező légierő története), térjünk rá a közelmúlt eseményeire!

Hogyan lett egy aszályos időszak utáni szír polgári mozgalomból szír polgárháború, milyen hatalmak támogatták a végül iszlamista befolyás alákerülő szír „demokratikus ellenzéket”, és miként jött létre az Iszlám Állam terroruralma? Ezekről nem egy cikket, hanem könyveket lehetne írni. Maradjunk annyiban, hogy

amelynek bizonyítéka egy 2012 júniusában, az akkor még működő szír légvédelem által lelőtt török RF-4E Phantom II felderítő repülőgép volt. Ahogy a szír légierő egyre többször támadta a több száz kilométer hosszú határhoz közeli felkelő célpontokat, úgy nőtt a feszültség a két állam között. Törökország ekkor még mindössze a hatvanas évekből származó, elavult Hawk légvédelmi rakétákkal rendelkezett, így NATO-tagállamok (köztük Németország és Hollandia) állomásoztattak Patriot ütegeket a területén. Több török-szír katonai incidens, köztük egy szír harci gép török lelövése, valamint a holland rendszer számítógépes betörésre utaló meghibásodása után ezeket az ütegeket 2015 végre kivonták török területről.

A török vezetés még azt is megengedte magának, hogy szintén 2015-ben, egy Aszad szír elnök rendszerét támogató orosz harci gépet lelőjön. Egy érdekes csavarral nem sokkal később Erdogan elnök bejelentette, hogy miután hiába kilincselt modern légvédelmi rendszerekért nyugaton, a régóta lebegtetett kínai rendszer helyett Sz-400-as orosz nagy hatótávolságú légvédelmi rendszereket vásárol. A lépés nyilvánvaló következményeként a fejlett török hadiipar az egyik legjelentősebb megrendelésétől esett el, ugyanis

Igaz, valószínű, hogy ezt a hitelekből finanszírozott gazdasági növekedés eredményeképpen azóta is a csőd szélén billegő ország lehet, hogy meg sem tudta volna engedni magának.

Még egy fontos eseményre érdemes kitérni, mielőtt rátérünk a török fegyveres erők és a mögöttük álló fejlett hadiipar ismertetésére. 2016 novemberében, mélyen szír területen a török hadsereg 2. páncélos dandárja szembekerült az Iszlám Állammal. A szabad szír erőknek szállított, de „valahogy” radikális kézre került, nyugati gyártású páncéltörő rakéták súlyos veszteséget okoztak a gyalogsági támogatás nélkül bevetett német gyártmányú harckocsiknak. Tíz Leopard 2A4 semmisült meg – volt olyan, amelyiket a mellette álldogáló legénysége meg sem próbált megmenteni. Nem mindegyik „nagymacskával” végzett páncéltörő rakéta, legalább kettő aknára futott, és sérült, de javítható állapotban került az ISIS kezére. A „különutassága” miatt már több modern nyugati eszköz beszerzésétől eltiltott Törökország az incidens következményeképpen kénytelen volt az alkatrész-utánpótlás leállításával fenyegetőző Németország felé garantálni, hogy kizárólag az ország határain belül veti német gyártmányú eszközeit.

Bayraktar drónok (fotó: AFP)

A drónipar szultánjai

És itt térjünk is rá a Bayraktar drónjaival elhíresült török hadiiparra! Az önálló török védelmi ipar megteremtésében az egyik legfontosabb lépés az akkor már évek óta német licensz alapján buszokat és hűtőkamionokat gyártó Otokar cég bekapcsolódása volt a Land Rover gyártásába még 1968-ban. A még egyértelmű Land Rover jegyeket mutató páncélozott dzsip, az Otokar APV 1989-ben jelent meg. Ezt követte a már jelentős hazai fejlesztést is tartalmazó Cobra, amely több exportmegrendelést is magáénak tudhatott a kilencvenes évek elején. Hasonló utat jártak be be a Sarsilmaz és a Kalekalip kézifegyvergyártók, vagy a rakétákat előállító Roketsan.

Igazi sikernek azonban a szegény ember légierejének is nevezett felfegyverzett drónok, azaz unmanned combat aerial vehicles (UCAV) területén érte el Törökország.

amelyet az ukrán háború kezdeti szakaszában meg is ismételt. Jól mutatja a fejlesztés irányát, hogy a török és szaúdi fegyveres erőknél is rendszerben álló Karayel Taktik IHA nevű felderítő drón lényegében egy Cessna kisgép pilótafülke nélkül.

Ez persze mit sem von le a fejlett, immár önállóan fejlesztett szárazföldi pilóta nélküli járműveket, sőt lézerfegyvereket is előállító török hadiipar eredményeiből. Mindössze azt mutatja, hogy minden nagy siker mögött ott vannak a kezdeti apró lépések, amelyek sokszor egészen meglepő pontról indulnak.

Még mielőtt bemutatnánk a régióban kifejezetten erősnek számító török fegyveres erőket, egy kudarcot is érdemes röviden szemügyre venni. Ez pedig nem más, mint az Altay alapharckocsi, angolul MBT. A már említett Leopard 2A4-esek beszerzését követően 2008-ban kezdett hozzá az egyre magabiztosabb török hadiipar, hogy koreai segítséggel saját harckocsitípust hozzon létre. A K2 Black Panthert is gyártó Hyundai Rotem bábáskodása mellett 2016-ra elkészült a szinte teljes egészében helyi gyártású harckocsi prototípusa. A 2018-ban elindítani tervezett sorozatgyártásra végül nem került sor. Miután Törökország a biztonságára hivatkozva megszállta Szíria északi területeinek jelentős részét, már nem kerülhettek a típusba a német gyártmányú motorok és erőátviteli berendezések, ugyanis a német kormány a katonai eszközökre vonatkozó embargót léptetett életbe az országgal szemben. Helyükre több éves késedelem nyomán a sokkal kevésbé érzékeny dél-koreaiak szállítanak motorokat és erőátvitelt. Fentiek alapján könnyen belátható, hogy az Európai Unió célkeresztjében lévő Lengyelország miért választott ugyanerről a származási helyről érkező fegyvereket. Így az Altay a tervek szerint 2023-tól, mintegy 15 éves fejlesztés után kerül gyártásra, de immár garantáltan biztos forrásokból származó részegységek felhasználásával.

Elrettentő erődemonstráció

Rátérve magukra a fegyveres erőkre:

Ezek a hidegháborús nagyságrendű számok akkor is nagynak tűnnek, ha az ember figyelembe veszi az ország 85 millió fős lakosságát, valamint instabil nemzetközi környezetét.

A 355 darab Leopard I és 339 darab Leopard 2 tank akkor is soknak tűnik, ha az ember a gyártó Németország rendszerben álló eszközeit veszi figyelembe. De úgy, hogy ezeket még 785 többé-kevésbé modernizált hidegháborús M-60 és 750 tartalékban tartott M-48 Patton egészíti ki, már érezhetőek, milyen szinten fegyverezte le magát Európa.

Török hadgyakorlat (Ministry Of National Defence /Anadolu Agency via AFP)

A több mint ötezer (!) lánctalpas gyalogsági jármű akkor is nagyon sok, ha ezek a hatvanas években tervezett járművek felett bizony már eljárt az idő, ahogy a hasonló eszközök jelentős ukrajnai veszteségei is mutatják. Leváltásuk a helyi gyártású FNSS Kaplan-10 és NG-AFV járművekkel a hírek szerint hamarosan megkezdődik. A korábbi gyártású, közel kétezer Cobra kerekes járművet hasonló számú Kirpi MRAP egészíti ki, míg az FNSS Pars hat és nyolckerekű változataiból ismeretlen, de 150-nél valószínűleg nem több darabszámban áll szolgálatban.

De Törökország nemcsak páncélosokat gyárt, hanem

Az olasz eredetű T129 ATAK-ból 57 áll rendszerben, és közel harminc darab megrendelés alatt. Ez utóbbiak az 54 hidegháborús AH-1 Cobrát fogják leváltani. A hadsereghez tartozik közel 100 (!) közepes és nehéz szállító helikopter, valamint közel kétszáz amerikai könnyű helikopter. Ezt a légi armadát 20 dróntípus (!) egészíti ki, amelyek jelentős része szintén török gyártmányú, közülük is kiemelkedik darabszámban a 200 feletti példányban rendszeresített Bayraktar TB-2- Érdekes hogy a nagyobb Bayraktar drónból, az Akinciből, mindössze 6 darab repül félholdas felségjelzéssel.

Vegyük aztán a tüzérséget! Itt is méltatlan lenne összehasonlítani a saját fejlesztésű harcászati ballisztikus rakéták (!) mellett négyszáz feletti rakéta sorozatvetővel és 12 MLRS-el rendelkező önjáró eszközök számát bármelyik európai országéval. Az utóbbiakhoz Törökország a 300 kilométer hatótávolságú ATACMS rakétákat is megkapta. Hogy ezen kívül még 350 saját fejlesztésű lánctalpas önjáró löveggel és közel kétezer (!) 105 milliméternél nagyobb vontatott löveggel rendelkezik, szinte feleslegesnek is tűnik említeni.

akiket 160 ezernyi paramilitáris erő támogat, elsősorban a török csendőrség. A tartalékosok száma megközelíti a 400 ezret.

A török légierő sem képvisel kisebb erőt. A rövid és közepes hatótávolságú csapatlégvédelem a szárazföldi erőkhöz tartozik, a honi légvédelem a már említett Sz-400-asokkal a légierőhöz. Érdekesség, hogy úgy a közepes, mind a nagy hatótávolságú légvédelmi rendszereket a tervek szerint 2-3 éven belül saját fejlesztésű rendszerrel váltják le. A légierő fő erejét 291 vadászgép, túlnyomórészt az F-16 C/D változatai képezik, s még mindig szolgálatban áll 48 becsületben megőszült F-4E Phantom II, amelyeket folyamatosan korszerűsítenek.

A török Preveze tengeralattjáró egy NATO-hadgyakorlaton (fotó: Wikipedia)

Nem sok ország rendelkezik önálló légtérellenőrzési képességgel, de a négy amerikai Boeing 737 AEW&C-nek köszönhetően Törökország közéjük tartozik. Fentieken túl a hetven közepes és könnyű szállítógépet közel 200 kiképző gép egészíti ki. Természetesen itt sem hiányozhatnak a drónok. Az 50 ezer fős légierőben 23 török gyártású harci drón és 10 izraeli felderítő szolgált, mely utóbbiak nagyobb hatótávolsággal és üzemidővel rendelkeznek.

A fő erőt 12 darab modern, német gyártású hagyományos meghajtású tengeralattjáró képezi, amelyeket 16 fregatt egészít ki. Ezek fele a rendkívül jól bevált és megbízható Oliver Hazard Perry osztályba tartozik, amelyek korai és átgondolatlan kivonása meglehetősen megnehezíti most a US Navy életét, különösen az LCS program kudarca után. A másik nyolc fregatt a német MEKO 2000 típushoz tartozik, amelyeknek közel fele már török hajógyárakban épült. A flottában még kilenc korvett szolgál, amelyek egy része francia eredetű, de négy teljesen török tervezésű és építésű. A flottához tartozik még 18 repülőgép, 47 helikopter tengeralattjáró-elhárítási és szállítási feladatokkal, valamint 21 harci drón.

Mint az a fentiekből is kitűnik: a török fegyveres erők több mint képesek az ország szuverenitásának garantálására, amely a Közel-Kelet puskaporos hordója körül sokkal veszélyeztetettebb, mint Európa eddig békésebb területein. Mindenképpen kiemelendő az az erőfeszítés, amellyel Törökország a sugárhajtóműves repülőeszközök kivételével

a radartól a kézifegyverekig. Az évtizedek kitartó munkájával létrehozott ipar egyes területeken, mint például a dróntechnológia, világvezető pozíciót is el tudott érni.

Nyitókép: török kommandós (Mehmet Emin Menguarslan / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)