Illúzió vagy őszinte párbeszéd? – így fogadta ország és világ Novák Katalin ukrajnai látogatását

2022. november 28. 12:41
„Százötvenezer okunk van arra, hogy megállítsuk a háborút” – mondta a magyar államfő Kárpátalján. De hogyan fogadta a hazai és a nemzetközi nyilvánosság Novák Katalin ukrajnai útját? Körképünk!

Amint arról a Mandiner részletesen beszámolt, szombat reggel Kijevbe érkezett Novák Katalin. A köztársasági elnök Volodimir Zelenszkij meghívására érkezett Ukrajnába, ahol részt vett a „Gabona Ukrajnából” kezdeményezés létrehozását célzó tárgyalásokon. (A holodomor 90. évfordulóján elindított humanitárius program keretet teremt arra, hogy ukrán élelmiszereket szállítsanak az éhezés által leginkább sújtott afrikai és ázsiai országokba.)

A háború február 24-i kitörése óta ez volt a legmagasabb szintű diplomáciai érintkezés hazánk és Ukrajna között. Bár kétoldalú tárgyalás nem zajlott az államfők között, közös sajtótájékoztatót tartottak. 

Novák Katalin Kijevben hangsúlyozta;

Ukrajnával szomszédos ország elnökeként a béke és a stabilitás alapvető fontosságú számára.

„Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a felesleges vérontás, fájdalom és szenvedés ellen” – szögezte le. Mint mondta, jelenleg is zajlik Magyarország történetének legnagyobb humanitárius programja, amely Ukrajna, az ukrán emberek és családok megsegítése érdekében indult. Bejelentette: Magyarország 10 ezer tonna gabona Afrikába való szállítását finanszírozza, 3,5 millió dollár értékben a most meghirdetett program keretében. 

A köztársasági elnök vasárnap Kárpátalján a helyi magyar közösséggel közösen kezdte meg az adventi időszakot. Beregszászban a református gyülekezet istentiszteletén arról beszélt,

Lélekben itt vagyunk 15 millióan, akik együtt érzünk a bajbajutottakkal. Még a háború sem képes lerombolni a szeretetet.”

Az ünnepi istentisztelet után Novák Katalin a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára látogatott, majd munkamegbeszélést folytatott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőségével. Kárpátaljai programja az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával ért véget Beregszászon. 

Arról, hogyan védte a TEK Novák Katalint, a Mandiner fotókat közölt:

Így védte a TEK Novák Katalint Ukrajnában (FOTÓK)

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a köztársasági elnök fotósorozatot osztott meg ukrajnai látogatásáról: többek között abba is bepillantást enged, hogyan védte őt a Terrorelhárítási Központ (TEK). Emlékeztettek: Novák Katalin szombaton vonattal érkezett Kijevbe Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására, hogy részt vegyen a Gabonát Ukrajnából (Grain from Ukraine) humanitárius programban.

De mit írtak a kommentelők?!

A köztársasági elnök látogatása nem maradt visszhangok nélkül sem itthon, sem külföldön. Idehaza például Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke nyilatkozott meg, aki Victor Frankensteinre asszociált, mivel szerinte „ahogy Frankenstein ellen a szörnyetege, Novák ellen is úgy fordul most a Fidesz által teremtett szörnyeteg, amit látványosan egyre kevésbé képes a párt kontrollálni”

Föld S. Péter a Hírklikken hétfő reggel arról lamentált, szerinte elásta magát Novák Katalin a fideszes közönségnél. A következtetést abból vonta le, hogy a köztársasági elnök közösségi oldalán kritikus hozzászólások is megjelentek az úttal (természetesen leginkább a kijevi látogatással) kapcsolatban. Többen ugyanis arra figyelmeztettek, szép dolog, hogy a magyar állam hatalmas humanitárius erőfeszítéseket tesz, ne felejtsük el azonban, hogyan bánnak a hétköznapokban a magyar kisebbséggel. A HVG hasonló megközelítésben írt a kijevi találkozóról. 

Mráz Ágoston közösségi oldalán elemezte a történéseket. „A béke magyar államérdek – talán ez a legfontosabb üzenete a magyar államfő kijevi látogatásának és Zelenszkij elnökkel való találkozójának”, írta a Nézőpont Intézet vezetője. Mráz szerint

a magyar államfő nem újat mondott, csak hangosabban ugyanazt: Magyarország tárgyalásos békét szeretne,

elítéli Oroszország agresszióját, kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, s minden erejével, sőt akár erőn felül is, segít humanitárius eszközökkel Ukrajnán”

Putyin ölelése

Ahogy azt vasárnap este már bemutattuk, az ukrán Telegraf hírportál több nyilatkozót felsorakoztatva értekezett arról, hogy Novák Katalin látogatása „segít-e kiszakítani Budapestet Putyin öleléséből”. A lap egyetlen pozitív megjegyzésre ragadtatta magát, amikor felidézte, hogy Novák Katalin májusi beiktatási beszédében „súlyos vádakat fogalmazott meg Oroszországgal szemben” – ezen felül azonban pesszimista következtetések sorakoznak a cikkben azzal kapcsolatban, hogy fejleszthetők-e a látogatás következtében az ukrán-magyar kapcsolatok.

Úgy látják például, Magyarországon „Orbán uralkodik, Orbán felett pedig a Kreml”.

A lapnak nyilatkozva Makszim Jali, a Nemzeti Repülőmérnöki Egyetem nemzetközikapcsolatok-professzora Novák Katalin látogatását úgy értékelte, „ez a látogatás sok tekintetben összefügg azzal, hogy az EU és a Szövetség számára muszáj felépíteni azt az illúziót, mintha Magyarország párbeszédet kezdene Ukrajnával”

A Telegraf cikkében Vagyim Trjuhan volt diplomata szerint Novák látogatásának egyetlen haszna, hogy „saját szemével látja a rasiszták (az ukrán sajtónyelvben orosz fasiszták – a szerk.) által kirobbantott háború következményeit. És hazaviszi a látottakat a magyar közönségnek”

Viktor Mikita kárpátaljai kormányzó viszont egyértelműen üdvözölte a látogatást.

„Mindannyian olyan személyként és magas rangú tisztségviselőként ismerjük az Elnökasszonyt, aki átfogóan támogatja Ukrajnát és elítéli az Oroszországi Föderáció terroralakulatának hazánk elleni fegyveres agresszióját” írta Mikita. Kárpátalja kormányzója a térség biztonsági helyzetéről, a helyi magyarokkal való együttműködésről és a közösség hadseregben szolgáló képviselőinek hősiességéről tájékoztatta Novák Katalint. „Az ő hűségük Ukrajna iránt semmissé teszi mások spekulációit a kárpátaljai magyarokat illetően a határ mindkét oldalán” – hangsúlyozta. Mikita arról is beszélt, hogy „megértjük, hogy a körülményeket nézve milyen nehéz volt ideutaznia. Őszintén köszönöm ezt a látogatást. Reménykedünk a további támogatásban és együttműködésben” – zárta gondolatait a kormányzó.

Amerikai visszhang

A találkozó a nyugati sajtó érdeklődését is felkeltette: a The New York Times cikkében idézte Novákot, aki a kárpátaljai magyarokra utalva

arról beszélt, „150 ezer okunk van arra, hogy megállítsuk a háborút”.

Az amerikai lap szerint Magyarország frusztrációt okozott NATO-szövetségeseinek azzal, hogy a háború kirobbanását követően is fenntartotta kapcsolatait Moszkvával. Értékelésük szerint Novák Katalin látogatásának „nyilvánvaló” szándéka, hogy lemossa Magyarországról az a brüsszeli képet, miszerint hazánk „az EU gyenge láncszeme” az orosz agresszióval szemben. 

Emlékeztetnek: a köztársasági elnök látogatása néhány nappal azelőtt történt, hogy az Európai Bizottság végleges döntést hozna a hazánknak járó, jelenleg befagyasztott források esetleges felszabadításáról. A lap is idézte Novák Katalin állásfoglalását, miszerint Vlagyimir Putyin szerepe a háború kirobbanásában „kristálytiszta”. 

 

Nyitóképünkön: Novák Katalin részt vesz a helyi magyar közösség adventi gyertyagyújtásán Beregszászon. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hogy ugyanaz az elmebeteg hány néven jön vissza, egy kis figyelmet koldulva... Semmi baj, itt az újabb X.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés