„Sosem szeretett a kommunista brancs” – Kondor Katalin a Mandinernek

Erős tartás van önben. Gyanítom, az alapokat Debrecenben kapta meg, ahol egy református családba született.

Az alapokat mindenképpen tőlük kaptam meg, nyilván az önállóságot is. A kertvárosban laktunk és nyilvánvaló, hogy az a világ csak jóval később jött el, amikor, mint ahogy mostanában, a gyerekeket kocsival hurcolják az iskolába. Bármily messze is lakott valaki, az teljesen természetes volt, hogy gyerekként egyedül gyalogoltunk suliba. A vidékiek meg egyedül szálltak vonatra, hogy Debrecenbe jöjjenek az iskolába. Önállóbbak voltunk akkoriban, mint a mai gyerekek. Emlékszem, hétévesen kijelentettem, hogy egyedül megyek az évnyitóra.

Mennyire volt az iskola?

Messze volt. Egy kisgyereknek mindenképpen.

Mit szóltak a szülei?

Elengedtek. Ismerték makacs és önálló természetemet. A nagymamám és az ő testvére is velünk élt a házban. A nagynéném azt mondta, hogy ő majd elkísér, de nem kértem belőle. Büszkén gyalogoltam az iskola felé, aztán egyszer csak észrevettem, hogy az út túloldalán, kicsit lemaradva követ engem. Máig meghat, és – bár már késő – szégyellem magam, hogy megbántottam. Mert féltett engem.

Valahol azt nyilatkozta, kisgyerekként az iskola után rendszeresen a Szent Anna templomban üldögélt. Mi vonzotta?

A szépség. Meg hogy egyedül mehetek be, hiszen déltájt, amikor véget ért az iskola, senki sem volt ott. Ugye, ahogy említette,

Beültem és csak néztem, nem tudtam betelni a szépségével. Szinte sose mentem haza egyből tanítás után, egészen a gimnázium végéig. Vándoroltam a városban, hogy minden látnivalót megnézzek. Szegény nagyanyám úgy halt meg, hogy végig azt hitte, délután négy óráig tart a tanítás.

Kondor Katalin A Hét műsorvezetőjeként. A kép 1986-ban készült. Fotó: Fortepan/Rádió és Televízióújság

Ha jól számolom, 1956-ban tízéves volt. Mennyit értett a forradalomból? 

Megmaradt bennem. Amikor november 4-én bejöttek az oroszok, a mi házunk mellett vonult Pest felé az egész szovjet hadsereg, hiszen a 4-es út mentén volt a házunk, az volt akkor a Budapest felé tartó főút. Dübörögve mentek a tankok órákon át, s ha volt egy kis szünet két tank között, átsuhanhattak az emberek a túloldalra. Én is úgy mentem át a barátnőmhöz. Édesapám is csak nézte a rengeteg tankot, majd azt mondta keserűen: ennyi tankkal nem egy várost, egy egész országot is el lehet pusztítani. Azt pedig csak később tudtam meg, hogy Debrecenben volt az első halottja a forradalomnak, az ÁVÓ ugyanis a tüntető tömegbe lőtt. Arra is emlékszem, hogy az utcánkban álló kefegyár kapujának tetejéről lelőtték a vörös csillagot. Gondolom, a forradalmárok.

Azt olvastam, hogy orvosnak készült gyerekként ehhez képest közgazdasági egyetemet végezte el. Miért?

Tévedés volt. Ha valami távol állt tőlem, akkor az pont a közgazdaságtan.

Akkor miért?

Mert butaságokat képzeltem. Ez hosszabb történet, de a lényege, hogy az érettségi közeledtével egy elég soványka egyetemi tájékoztató-füzet is megjelent. Olvasgattam, olvasgattam, s úgy döntöttem nagy beképzeltségemben, hogy azt az egyetemet választom, ahol a legtöbb tárgyból kell felvételizni. Mert nyilván az a legjobb. Ez volt a Közgazdaságtudományi Egyetem, meg a butaságom története.

1972-ben kezdte a rádiós pályafutását a Magyar Rádióban, idestova ötven esztendeje. Melyik műsort készítette a legszívesebben?

Mindet szívesen készítettem. Az egész rádiós pályafutásom idején lehetőségem volt – nem csak nekem, mindenkinek – bármelyik műsorba bedolgozni, ha a műsor gazdája hívta. Így aztán mindent kipróbálhattam, és ki is próbáltam. Nem volt a műsorkészítői munkámnak olyan perce, amit ne szerettem volna. Legtöbben talán a szombat reggeli Krónika szerkesztője és műsorvezetőjeként ismertek, úgy a pályám vége felé.

Azt is mondta valahol, hogy a Magyar Rádióban bármiről készíthetett anyagot, egyedül a sportot nem, mivel Szepesi György nem akart női riportereket.

Gyuri ezt mindig cáfolta, de tényleg nem alkalmazott nőket. Aztán jóval később megtört a jég, s ma már igen sok női sportriporter van, és nagyon jók!

A hetvenes években rádiózni azért nem lehetett egyszerű. Sokszor cenzúrázták az anyagait?

Inkább úgy mondanám, hogy

Sosem szeretett a kommunista brancs engem.

Amikor 2001-ben megválasztották a Magyar Rádió elnökének, akkor is támadták, éppenséggel azzal, hogy ügynök volt.

Akkor támadtak csak igazán! Emlékszem, mindössze két napja voltam elnök, amikor vasárnap felhívott a Népszavától valaki, hogy ne lepődjek meg, de hétfőn benne lesz a lapban, hogy ügynök voltam. Három éven át próbáltak lejáratni. Voltam III/I-es, III/II-es és III/III-as ügynök is a gyalázkodó cikkekben. Én persze tudtam, ha százszor száz évig élnek, akkor sem tudják bebizonyítani rólam ezt a képtelen állítást.

Perelt?

Minden esetben. És minden pert megnyertem.

Gondolom azért megviselte a hercehurca.

Nagyon.

Egy nem is olyan régen megjelent interjúkötetben, amelyben ön is szerepel, szóba hozott egy tévés cenzort is, akivel sok gondja akadt.

Az illetővel sokaknak akadt gondja. Ő még a rádióban volt kollégám, aztán a tévébe került, s ott is élvezhettük áldásos tevékenységét. Nyilván az volt a dolga, hogy vegzálja a más nézetű embereket. Engem egyébként még az öltözködésem miatt is támadtak, mert hogy túl elegáns a nép egyszerű lányaihoz képest. Közben meg olyan szegény voltam, mint a templom egere. Ha Hajdú János ma elmesélné, hogy mennyi pénzért dolgoztunk A Hét című műsorban, én például, mint külsős, sokan csodálkoznának.

A könyvben említi azt is, amikor rádióelnökként a kétezres évek elején a Parlamentben volt bizottsági meghallgatáson, ahol Bauer Tamás, az SZDSZ országgyűlési képviselőjeként ordibált önnel.

Felejthetetlen emlék. Meg kellett jelenni a médiabizottság előtt, ez kötelesség volt, s egyszer csak Bauer elkezdett ordibálni, úgy, mint egy cirkuszi medve, amikor két lábra áll, vagy mint az ávósok az áldozatokkal. Fröcsögött, kiabált, nem tetszett neki ugyanis, amit a Vasárnapi Újság című műsorunk képviselt. Egy idő után azt mondtam, felállok és kimegyek, ha ez a stílus folytatódik. Csönd lett. Számomra döbbenetes ez a stílus. Sajnos nem köszönhettünk el tőle, hiszen manapság is hallunk ilyesmit a Parlamentben, amihez tisztességes ember nem tud hozzászokni.

Kondor Katalin: Egyedül élek, meglehetősen széles baráti körrel. Fotó: Mátrai Dávid

Tizenkét évig volt műsorvezető a vasárnap esténként jelentkező A Hét című politikai magazinműsorban, amelynek ugyebár a már említett Hajdú János volt az első számú arca. Tényleg elég volt A Hét sikeréhez, hogy Hajdú meghajolt és főcímzenének meg betették Vangelis muzsikáját?

Ez nyilván nem lett volna elég, de Hajdú jó érzékkel változtatta meg a korábbi „kőoroszlán” stílust. Az ő általa létrehozott műsor korszerű volt, egy világlátott, művelt ember képi és stílusbéli elképzeléseit tükrözte.

Éveken át ön készítette a rádióban az Orbán-interjúkat. Milyen benyomást tett önre a miniszterelnök?

Nem találtam benne hibát.

Ezt hogy érti?

Egy normális, éles eszű és remek humorérzékkel megáldott embert ismertem meg benne.

Három nevet mondok. Csurka István, Lovas István, Chrudinák Alajos. Mi a közös bennük?

A felkészültség és az istenadta tehetség.

Ezért próbálja életben tartani az emléküket?

Igen. A Lovas Társaság tagjaival határoztuk el, hogy megpróbáljuk ápolni az emléküket. Meg kellene őket ismertetni a mai emberekkel is, persze tudom, nagy eredményeket nem fogunk elérni, mert ennek a korszaknak az egyik jellemzője, hogy gyorsan felejt.

Tizenegy könyvet írt, s bármennyiszer újraolvasom őket, rá kell döbbennem, milyen logikusan és a tényeket figyelembe véve gondolkozott, s mindenben igaza lett. Ugyanez igaz Csurka Istvánra, akit még ma is támadnak a baloldalon, pedig megdöbbentő látnoki képességgel tárta elénk a jövőt.

Lovashoz vagy éppen Csurkához hasonlóan ön is élesen szokott fogalmazni, például az LMBTQ-akciókkal kapcsolatban is.

A nyomukba sem jöhetek. A gendertémát illetően természetesen szándékosan fokozzák az őrületet. A normális embereknek semmi baja nincs a melegekkel, az abnormalitással viszont van. Azzal, amikor rád akarják kényszeríteni a nézeteiket. Én tartom: senkit sem szabad méltatlan módon bántani, de amikor a szexuális kisebbségeket politikai provokációra használják fel, hogy ezzel lehessen ostorozni népeket, na, az rendkívüli módon irritál.

A magánéletéről keveset beszél.

Nem nagyon van. Nincs titkom. Egyedül élek, meglehetősen széles baráti körrel, ezúttal már csak egy macskával.

Habár a magyar rádiózás emblematikus arca, ehhez képest évtizedek óta nem rádiózik.

Mert nyugdíjaztak. Hajszálra a 62. születésnapomon. Tehát törvényesen. Az uralkodó elnök elvtárs behívott és közölte, nem tartanak rám igényt nyugdíjasként. Mindeközben nálam tíz-tizenöt évvel idősebbek maradhattak – mindmáig.

De ez 2008-ban volt, mai pedig 2022-őt írunk…

Szerintem sohasem tudom már megfejteni, hogy miért alakult így, miért voltam ily nagy kivétel.

Ha a cikk megjelenése után felhívják, hogy várja a Krónika, mit válaszolna?

Nem hívnak fel, nem jön ilyen telefon… Tudom. Amúgy meg van teendőm elég.

Fotók: Mátrai Dávid