Lázadás az ideológiai dogmák ellen – Böszörményi-Nagy Gergely a Mandinernek

2022. október 4. 6:01
Interjú a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány vezetőjével, a Brain Bar alapítójával a rendezvényről, a modellváltásról és a konzervatív értékek kikezdhetetlenségéről.

Ádám Rebeka Nóra interjúja a Mandiner hetilapban

 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet a gyakran kritizált egyetemi modellváltás egyik biztató példájaként szokták emlegetni. Hogy halad az intézmény megújítása?

Szépen alakul a történetünk. A modellváltás óta megnégyszereztük a költségvetésünket, és megvalósítottuk a hazai felsőoktatás történetének legnagyobb arányú béremelését.

Megalapítottuk a kiválósági ösztöndíjat,

amihez fogható támogatás sohasem létezett az egyetemen. A hallgatók egymást jelölhetik rá, erősítve a közösségi szellemet és az egészséges verseny kultúráját. Mindenkinek bevezettük a korszerű, már a 21. századi tudás­gazdaság sajátosságaira szabott vállalkozói képzést, ami nemzetközi szinten egyedülálló a dizájnegyetemek között. Elindítottuk a Mome első angol nyelvű mesterszakjait többek között olyan új és izgalmas területeken, mint az interaction design, ahol az ember-gép együttműködés jövőjén dolgozó szakembereket képzünk. Megújítottuk teljes kutatás-fejlesztési tevékenységünket, hogy a dizájn jelentette hozzáadott érték a skandináv országokhoz hasonlóan a magyar össztermékben is megmutatkozzon. A világszerte ismert magyar divatmárka, a Nanushka már a mi intézményünknél fejleszti a jövő környezetbarát alapanyagait, járműtervezőink a kecskeméti Neumann János Egyetem mérnökeivel civil és katonai célú elektromos járművek prototípusain dolgoznak, a Semmelweis Egyetemmel közösen pedig a 3D-nyomtatás sebészi felhasználásának lehetőségeit kutatja a Mome.

Fotó: Mandiner-archív

 

Miben enged szabadabb mozgást az alapítványi működés?

Egy jó reform jellegzetessége, hogy utólag elképzelni is nehéz, hogyan működhetett a rendszer a bevezetése előtt. Amerikában és Angliában azt tapasztaltam, hogy egy világszínvonalra törekvő egyetemen egyszerre van szükség akadémiai, innovációs, gazdálkodási, ingatlanüzemeltetési, közösségszervezési és nem utolsósorban marketingkommunikációs tudásra. Képtelenség, hogy korábban mindezt a sze­nátusoktól meg egy egyszerre félszáz intézményért felelős minisztériumtól vártuk.

Az alapítványok egyetlen egyetemért felelnek, teljes felhatalmazással,

széles körű tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel. Így gondoskodni tudnak arról, hogy a felsorolt területek mindegyikén létrejöjjenek és folyamatosan erősödjenek az intézmény belső képességei. Végre megjelenhet a tulajdonosi szemlélet, ami bármely szervezet sikerének az alapja. Václav Smil cseh–kanadai fizikus úgy fogalmaz, hogy a világon minden folyamat az energiaátvitelről szól. Az egyetemi alapítványok szerepére ez tökéletesen igaz.

Elit egyetem – hangzik el sokszor a Mome kapcsán. Igaz az intézményre?

Igen és nem. Küzdöttem érte, hogy a megemelt támogatásunk fejében se kelljen növelni a hallgatói létszámot. A nemzetközi összevetésben is kiváló, 1:7-es tanár-diák arány a garanciája, hogy megőrizhetjük a mentoráláson, a klasszikus mester-tanítvány viszonyon alapuló képzési kultúránkat. Értem, hogy világszerte milyen politikai és gazdasági érdekek állnak a felsőoktatás erőltetett tömegesítése mögött, de szerintem ez tévút, ami rövid távon az egyetemek hanyatlásához, hosszú távon pedig súlyos társadalmi viszontagságokhoz vezet. A létszám tekintetében tehát büszke elitisták vagyunk.

Összetétel dolgában azonban nincs fontosabb, mint a buborék kipukkasztása,

a szegényebb sorból származó tehetségek felkutatása és felemelése. Ezért és így alakítjuk most át a felvételi rendszerünket, eszerint ítéljük meg a hallgatói támogatásokat.

Hogyan érinti az egyetemet a rezsi emelkedése?

Kezdjük azzal, hogy ha két évvel ezelőtt nem születik meg a kormány döntése az egyetemek feltőkésítéséről, akkor ma a bezárásukról beszélgetnénk. Így is embert próbáló feladattal nézünk szembe, cserébe a nehéz körülmények serkentik az ellenálló képességet. A Momén rövid és hosszú távban is gondolkodunk, pénz- és energiatakarékossággal, az épületeink kihasználtságának javításával kezdjük, napelemparkok örökbefogadásával folytatjuk, és az évtized végére egy teljes egészében klímasemleges működés kialakításával zárjuk a cselekvési tervet.

Fotó: Mandiner-archív,

 

Brain Bar. A rendezvénysorozaton szintén a jövőnk áll a fókuszban, évről évre az emberiség egészének jövőjét vitatják meg neves előadók és a közönség. Miért tartottad fontosnak, hogy megteremts egy ilyen eseményt?

A Brain Bar egyfajta provokáció. Be akartam bizonyítani, hogy

mi, magyarok létre tudunk hozni egy sokkal őszintébb, érdekesebb és magasabb minőségű jövőfórumot,

mint amilyenekkel a nyugati barátaink letudják a vitát – a technológiát ön­magáért, vallásos hévvel ünneplő startupkonferenciáktól a Világgazdasági Fórum menthetetlenül sekélyes davosi találkozójáig.

Foglalkoztat a jövő, a haladás, az innováció, mégis fontosnak tartod a konzervatív értékeket. Nem ütközik néha ez a kettő?

Naná hogy ütközik! Thomas Hobbes még az össze­esküvőkre alkalmazta az innovátor kifejezést, Edmund Burke semmirekellő gonosztevőkként írt a forradalmi Párizs „innovátorairól”. Az 1608–14-es erdélyi országgyűlésen még olyasmi is elhangzott, hogy „semminemű innovatio ne admitaltassék”. A teremtő rombolást, az innováció mai definícióját végül Joseph Schumpeter alkotta meg, ez jó esetben valamilyen elavult rendszer cseréjét jelenti egy jobban működőre.

Személyes értékrendemből is következik, hogy szkepszissel fogadok minden újítást.

Azokat értékelem, amelyek összhangot keresnek az emberi természettel, és a valóságos kihívásokra próbálnak választ találni.

Fotó: Nagy Sándor

 

Idén a nemrég átadott Magyar Zene Háza lesz a rendezvény helyszíne. Meg kell hagyni, stílusos. Miért pont ezt a helyszínt választottátok?

A Magyar Zene Háza remekmű, a tereiben – a legtöbb modern épülettel szemben – valóban az ember van a középpontban. Izgalmas kísérletnek tartom, hogy a zenei produkciók előtt és után most gondolatokkal és vitákkal töltsük meg a házat.

Személyesen kit vársz legjobban az idei előadók közül?

Először látogat Magyarországra a világ legolvasottabb tudományos írója, Malcolm Gladwell. Évtizedek óta kutatja, hogy mi a cégek, az intézmények helyes szerepfelfogása a tehetséggondozásban, a nagy teljesítmények „újratermelésében”. Szerinte ma a narcisztikus személyiségtípusok haladnak a leggyorsabban a ranglétrán, ám ők a legrosszabb vezetők. Azt üzeni, hogy

a hosszú távon sikeres szervezetek mindig a tapasztalatot jutalmazzák a sztársággal szemben.

Gladwell egyébként idén kétszer is a konformista média kereszttüzébe került. Először, amikor kikelt a „home office” elterjedésének pszichés és kulturális következményei ellen, másodszor, amikor nyíltan beszélt keresztény hitének újrafelfedezéséről. Laura Toodu, Észtország védelempolitikai guruja arról beszél majd, hogyan és miért tér vissza a sor­kötelezettség az európai társadalmak mindennapjaiba akkor is, ha ezt sokaknak nehéz lesz elfogadni. Dan Breznitzet, a Torontói Egyetem professzorát pedig azért hívtuk, mert mindenkinél élesebben vezeti le, miért nem volna szabad az európai országoknak a Szilícium-völgy „titkos receptjét” keresgélniük, miért kell az innovációra inkább a helyben fontos iparágak dinamizálásának, a nemzeti mozgástér tágításának az eszközeként tekinteni.

Fotó: Nagy Sándor

 

A Mandiner hetilapban több mint 150 könyvet mutattál be eddig, melyeket a jövő könyveinek nevezel. Ezek alapján született meg most a Nonkonform – A jövő olvasókönyve. Ez elképesztő mennyiségű olvasmány. Hogy bírod? Egyáltalán mikor szakítasz időt olvasásra a temérdek elfoglaltságod mellett?

A könyvek szeretetét a szüleimnek köszönhetem, a gyorsolvasási képességet pedig Matolcsy Györgynek, aki annak idején a világ legértelmesebb diák­munkáját biztosította nekem. A kétezres évek közepén az általa vezetett Növekedéskutató Intézetben lehettem gyakornok, ahol előfizette nekem a legfontosabb, legérdekesebb külföldi folyóiratokat. Az volt a feladatom, hogy hónapról hónapra elemzést írjak a Magyarországot érintő nemzetközi politikai, gazdasági és kulturális trendekről. Ekkor alakítottam ki a saját módszeremet.

„A sokszínűség zászlaja alatt globális monokultúra épül” – olvasható új könyved bevezetőjében. Kifejtenéd ezt a megállapítást?

Byung-Chul Han koreai származású filozófus erőszakos konszenzusnak nevezi, ahogy az online kisebbség rákényszeríti az álláspontját a többségre. Még a világ legnagyobb vállalatai, legnépszerűbb márkái és leghatalmasabb kormányai sem mernek ellenállni, inkább szolgaian a saját zászlajukra tűzik az ideológiai dogmákat. Szavakban mindannyian a sokféleséget hirdetik, de a valóságban a teljes homogenizáció a cél. Így azok az Y és Z generációs fiatalok, akik egy jól menő cégnél vagy valamely EU-s intézményben szeretnék kibontakoztatni tehetségüket, ám a fősodortól eltérő értékrendet hordoznak, vagy akár csak szeretnek kérdezni, világkép dolgában mindennap hasonulni kényszerülnek.

A Nonkonform nekik készült. Bátorításul, hogy nincsenek egyedül.

Fotó: Mandiner-archív

 

Mik a 21. század legfontosabb tudományos, gazdasági, társadalmi és politikai kihívásai?

Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor a klímaváltozás, vele a biológiai sokféleség drámai csökkenése és a helyi ökoszisztémák összeomlása, az abból következő víz- és élelmezési válság, az annak nyomán felerősödő népvándorlás és az annak következményeként kibontakozó polgárháborús kockázatok. Hibát követ el, aki ideológiai alapon, akár bal-, akár jobboldaliként szembeállítja egymással a felmelegedés és a bevándorlás jelentette veszélyek jelentőségét. Ezek szorosan összefüggenek, amiről részletesen írok a könyv Éghajlat és háború című fejezetében.

Lesz-e a nemzetállamoknak szerepük a jövő kihívásaiban, vagy ideje lenne elmozdulni a globális megoldások felé?

Nagy kedvencem Anatol Lieven bátor és hiánypótló munkája, a Climate Change and the Nation State (klímaváltozás és nemzetállam). A lett származású politikatudós nem csupán megkérdőjelezi a nemzetközi klímaegyezmények értelmét, de levezeti azt is, hogy

kifejezetten a nemzeti kormányzás jelenti a hatékony klímavédelem garanciáját.

Ahogy fogalmaz, a nacionalizmus az egyetlen ismert erő, amely képes teljesíteni a komolyan vehető kollektív akciók legfőbb alapfeltételét: hogy ma élő generációk áldozatot hozzanak az utánuk következőkért. Csoportszinten erre az előrelátásra kizárólag a nemzeti és etnikai közösségek esetében ismerünk meggyőző erejű és mennyiségű példát, az apacsoktól a magyarokon át Közép-Ázsiáig.

Fotó: Nagy Sándor

Milyen a hazafias kapitalizmus?

Erről az Identitás és innováció című fejezetben írok egy másik kedvenc kötetem, Mircea Raianu román történész munkája nyomán, aki százhúsz évre visszamenőleg tanulmányozta az indiai Tata történetét. Ópiumkereskedelemmel kezdték, ma a sóbányászattól a szoftverig mindenben meghatározó globális szereplők, ők a Jaguar Land Rover tulajdonosai is. Úgy, hogy mindent egészen máshogy csinálnak, mint a nyugati nagyvállalatok, kezdve azzal, hogy a vállalkozás az alapítása óta végig családi tulajdonban maradt. Olyan ez, mintha korunk amerikai siker­cégeit, az Apple-t vagy a Google-t a Rockefeller vagy a Carnegie család hozta volna létre, azaz ha a nagy nyugati dinasztiák képesek lettek volna lépést tartani a politikai és technológiai folyamatokkal. Még fontosabb, hogy a Tata mindenkori vezetői a cég üzleti stratégiáját szorosan egymásba fonták India nemzeti érdekeivel, a társadalmi felelősségvállalásra nem pr-eszközként, hanem a versenyképességük alapjaként tekintenek. Elképesztő összegeket költenek a tudástőke fejlesztésére, tudományos műhelyek és oktatási intézmények támogatására. Közben ragaszkodnak a vállalat működése szempontjából kritikus fontosságú földterületek és természeti erőforrások tulajdonlásához és a helyben kiemelkedő foglalkoztatói pozícióhoz, azaz a társadalmi beágyazottsághoz. A könyv tanulsága, hogy

üzleti és nemzeti érdek nagyon is erősíthetik egymást,

és ha a demokrácia nem csak liberális lehet, akkor kapitalizmusból sem csak nyugati létezik.

Hogyan tehetjük meg, hogy nonkonformisták legyünk? Vagy a mostani világrendben csak konformisták lehetünk? Sokan elmélkedtek már arról, hogy a jelen berendezkedés felfalja az ellene való lázadási próbálkozásokat is.

A Nonkonform utolsó fejezete az Ésszel és szívvel a konformizmus ellen címet viseli, és kifejezetten az önfejlesztés lehetőségeiről szól. Szó esik benne arról, hogyan csökkenthető a ránk zúduló információtömegből fakadó stressz a digitális minimalizmus segítségével, és hogy miként ismerhetjük fel, amikor adatokra hivatkozva akarnak megtéveszteni minket valamilyen hamis narratívával.

Kinek ajánlod a könyved?

A kíváncsi magyaroknak, akik a jövő nagy kérdéseire sosem fogadnának el vákuumcsomagolt válaszokat.

 

Nonkonform – A jövő olvasókönyve
Könyvek a jövőről című rovatában Böszörményi-Nagy Gergely már több mint százötven tudományos és közéleti könyvet mutatott be hetilapunk hasábjain a magyar nyilvánosságnak. Régi és új műveket, amelyek bátor, izgalmas és megbízható útjelzők a jövőhöz. A legfontosabbakat most kompakt olvasókönyvbe rendezte, hogy egyben is elérhetővé tegye a közönségnek. Kiadja az MCC Press.

Nyitóképen: Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával a Brain Baron. Fotó: Mandiner-archív

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés