Milyen erős a félkarú óriás? – ennyit tud most Németország hadereje

2022. szeptember 28. 6:11
A háború árnyékában egyre többször kerül szóba Németország hadiipara és hadserege. Most számba vesszük a pacifizmustól sújtott kontinentális hatalom haderejét – Seregszemle sorozatunk újabb cikkében!

Elindult a Seregszemle, a Mandiner térségünk haderőit bemutató és elemző cikksorozata. A lengyel hadsereg nagyra törő terveit bemutató írásunk után most Európa gazdasági nagyhatalmának katonai erejét vesszük számba.

Somkuti Bálint írása a Mandiner hetilapban

 

Európa gazdasági és ipari motorjára tökéletesen igaz, hogy olyan, akár egy félkarú óriás. Múltja miatt Németország 1945 óta a pacifizmus mintaállama, ahol a katonai erő egyértelműen a szükséges rossz.

A második világháborúban elkövetett német bűnöket nem lehet és nem is szabad kicsinyíteni, azonban az a szinte teljes passzivitás, amelyet a kontinens legerősebb és leggazdagabb állama a biztonság területén az eltelt évtizedekben felmutatott, hamarosan egész Európára kiható következményekkel fog járni. Egyszerűen azért, mert a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy

a béke sosem tartós, és a valamilyen szempontból kiszolgáltatott államok sebezhetőségét valaki ki fogja használni.

És minden, ami igaz Németországra, így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb mértékben az Európai Unióra is igaz.

Hidegháborús hagyaték

Hagyományos módon a legnagyobb létszámú német haderőnem a szárazföldi hadsereg. A Heer, azaz a szárazföldi erők kötelékében a sorkatonaság 2011-es felfüggesztésével meglepően kevés, 63 ezer hivatásos katona szolgál három hadosztályba szervezve. A katonai szempontból jól láthatóan védelmi céllal, az ország határai mellett nagyjából egyenlő távolságban elhelyezett nyolc dandárból kettő páncélos, egy hegyi, egy ejtőernyős, három gépesített gyalogos, az utolsó pedig közös francia–német. A szárazföldi erők állományába 266 harckocsi tartozik, valamennyi a német gyártmányú Leopard 2 valamelyik változata. A legmodernebb és a magyar haderőben is rendszeresítendő A7 variáns szabványára a tervek szerint 104 darabot korszerűsítenek 2023-ig.

És itt álljunk is meg egy pillanatra: 2010-ben Magyar­ország hivatalosan több mint 50 harc­kocsit tartott rendszerben, ebből ténylegesen hadra fogható mindössze 15 volt. Némi pikantériát ad a helyzetnek, hogy pont az Európai Bizottság elnöke, az akkor védelmi miniszteri posztot betöltő Ursula von der Leyen vezetése alatt pattant ki a botrány a német fegyveres erők eszközeinek hasonlóan alacsony készenléti aránya miatt. Sokatmondó tény, hogy

a militarizmussal egyáltalán nem vádolható német médiát is megjárták a már-már nevetséges számok.

Voltak olyan eszközök, ahol az aktuális hadrafoghatóság nullaszázalékos volt, példának okáért sem a 6 modern tengeralattjáró, sem a 12 nagyobb szállító repülőgép nem volt hadra fogható. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen használhatatlanok voltak, mindössze azt, hogy alkatrészre vagy valamilyen javításra várva nem voltak bevethető állapotban.

A légierő fő típusánál, a Eurofighter Typhoonnál sem volt jobb a helyzet, ott átlagosan 30-33 százalékos volt az arány. Mindezek eredményeképpen a NATO 2021. augusztusi „tervezett afganisztáni visszavonulásához” a német haderő kénytelen volt polgári gépeket bérelni, mert a sajátjait nem tudta igénybe venni.

A fentiek miatt kérdés, hogy a harckocsikból, illetve a lövészpáncélosokból mennyi fogható hadra. Ugyan a gyalogsági harci járművek területén éppen átfegyverzés zajlik – a korábbi lánctalpas Mardereket és amerikai M113-asokat Pumák és kerekes Boxerek váltják –, a közel 2000 harc­járműnél is valószínűleg hasonló a helyzet, mint a többi haderőnemnél.

Érdekesség, hogy a 108 darab PzH 2000 önjáró lövegből és 38 MLRS lánctalpas rakéta-sorozat­vetőből álló tüzérséggel kiegészített

német haderő a fejlesztések ellenére is el fog törpülni a tervezett lengyel hadsereg mellett.

Északi barátaink ugyanis több mint 950 dél-koreai harckocsit és 650 önjáró löveget rendeltek meg.

Németországban – hasonlóan az Egyesült Államokhoz – a forgószárnyas repülőeszközök a szárazföldi erők állományában vannak. És itt sem rózsás a helyzet. 2021 decemberében a francia–német fejlesztésű Eurocopter Tigerből mindössze 51, a közös európai fejlesztésű NH90 szállítóhelikopterből 82 állt szolgálatban, 40 százalékos hadrafoghatósági mutatóval.

Német Leopard 2 A7V tankok gyakorlaton 2022 februárjában Münsternél <br> fotó: AFP / PHILIPP SCHULZE / DPA / dpa Picture

 

A szűkebb tengeri kijárattal rendelkező Németországnak a flotta sosem volt létfontosságú. A korábban vegyesen amerikai és francia hajókat használó Marine állományába 11 modern fregatt, 5 kisebb korvett és 6 tengeralattjáró tartozik, ezek kivétel nélkül Németországban készültek. A flottát nagyjából 50 merev- és forgószárnyas repülőeszköz egészíti ki. Érdekesség, hogy a hidegháborús angol és amerikai légi járművek cseréje itt is csak most kezdődött meg. Természetesen a haditengerészetet ugyanúgy sújtják az általános forrás- és emberhiány következményei, mint a szárazföldi erőket.

A modern hadviselés legköltségesebb haderőneme, a légierő kapcsán érdekesség, hogy

a Luftwaffe megtarthatta második világháborús nevét,

valószínűleg azért, mert a többi haderőnem régi elnevezésével ellentétben ez egyszerűen csak annyit tesz: légierő. A Luftwaffe sajátossága, hogy nemcsak a nehéz szállítóhelikoptereket, hanem a közepes kategóriájúak egy részét is üzemelteti, természetesen a harci és szállító repülőgépek, illetve a légvédelmi egységek mellett. A hidegháborús, változtatható szárnynyilazású Panavia Tornado IDS vadászbombázóból még mindig 68 van hivatalosan szolgálatban, a modernebb Eurofighterök száma 2022 elején 141 volt.

A pacifizmus átka

Miért nincsenek túl jó állapotban a német fegyveres erők? A hidegháború alatt még más volt a helyzet, elsősorban azért, mert a fő hadszíntér valószínűleg Nyugat-Németországban húzódott volna. A politikai nemtörődömség és a túlzásba vitt pacifizmus miatt alacsonyan tartott finanszírozás okozza elsősorban a gondok jelentős részét. A német védelmi költségvetés a NATO által meghatározott szintet, a bruttó hazai össztermék 2 százalékát az 1980-as évek enyhülése óta nem éri el, sőt az utóbbi tizenöt évben tartósan az 1,07–1,20 százalékos sávban mozgott.

Az amerikai vezetés joggal sérelmezte több alkalommal, hogy a németek az ő költségén élnek jól,

óriási összegeket megspórolva a védelmen. Nos, ennek a kényelmességnek Németország most többszörösen megfizeti az árát. A szó összes értelmében.

A másik szempont: a katonai pálya egyáltalán nem vonzó a német lakosság körében. Az a megdöbbentő eset is előfordult, hogy a német reklámpiacon a Bundeswehr költötte el a legtöbb pénzt. Nem meglepő, hogy az alacsony társadalmi presztízs és a nem túl jó körülmények nem csábítanak sok jelentkezőt a fegyveres erők kötelékébe.

Hagyományosan a katonaság jelentette biztos megélhetés és a továbbképzési lehetőségek a társadalom szegényebb rétegeit vonzzák, a szolgálat társadalmi beilleszkedést, sőt felemelkedést jelent nekik. 2021. májusi adatok szerint

a németországi lakosságban legalább 26 százalék a bevándorló­hátterűek aránya,

így nem meglepő, hogy a társadalom túlnyomórészt belőlük álló alacsony keresetű csoportját egyre többen képviselik a Bundeswehrben, jelenleg 14 százalékos aránnyal.

Azt, hogy milyen veszélyekkel jár külföldiekre támaszkodni katonai szempontból, számtalan történelmi példa mutatja a Rómát kifosztó foederati vandáloktól kezdve a rabszolgakatonákból uralkodó réteggé váló mamelukokon át a középkori hadvezéreket gyötrő svájci és egyéb zsoldosokig. De nem kell ennyire messzire menni: Mesut Özil török származású focista Recep Tayyip Erdoğan török elnök nyílt támogatása miatt került ki a német válogatottból, vagy sokan emlékszünk még a kurdok és törökök 2018. januári tömegverekedésére a hannoveri repülőtéren.

Elkeseredett ötletelés

A baloldali kormány 2021. decemberi megalakulása után szinte azonnal megkezdte a szélsőjobboldali eszmék elleni hajszát a hadseregben, ami a különleges műveleti erők, a Kommando Spezialkräfte (KSK) egyik századának feloszlatásában csúcsosodott ki. Pontos információk híján nem lehet véleményt mondani ezen, amúgy szükséges lépések értelméről vagy hatékonyságáról, de más folyamatok alapján az biztos, hogy a progresszívek hajlamosak ott is nácikat látni, ahol mérsékelt konzervatívok énekelnek népdalokat a tábortűz körül.

Mindezek ellenére – vagy éppen emiatt? – 21 ezer betöltetlen státusz van csak a szárazföldi erőknél, s ezt olyan extrém megoldásokkal igyekeznek felszámolni, mint a közös német–holland páncéloszászlóalj. A helyzet megoldására több ötlet is felmerült a német idegenlégiótól kezdve az európai uniós állampolgárok német hadseregbe való felvételéig, de végleges döntés még nem született.

A leírtak ismeretében különösen érthetetlen az ukrán vezetés kritikája a német kormánnyal szemben.

Azért nem adnak több fegyvert, mert nekik sincs.

Van tehát bőven probléma Európa leggazdagabb országának fegyveres erőiben, amelyekre sem a bejelentett plusz 100 milliárd euró, sem a bruttó hazai össztermék 2 százalékát elérő katonai költségvetés nem nyújt megoldást. Az igazi kérdés ugyanis az: hol fog a Bundeswehr katonákat találni, akik odaadóan harcolnak, és ha kell, meg is halnak Németországért?

Nyitóképen: Olaf Scholz kancellár egy Gepard tetején augusztusban. Fotó: AFP / Axel Heimken / POOL 

Összesen 79 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Ukrajna nem tud veszíteni"
Mennyire lehet koherens a gondolkozása annak, aki ezt leírja? A negyvenmilliós Ukrajnát eddig 12 milliónyi menekült hagyta el, a Donbaszi régió annektálásával ehhez jön még ötmillió. Azaz egy Franciaországnál nagyobb területen maradt 23 millió ember. Ehhez hozzájön Európa legrosszabb termékenységi arányszáma, ami jelenleg 1.0! Ez azt jelenti, hogy emberöltő múlva Ukrajna egészen egyszerűen megszűnik mint önálló ország. Ilyen értelemben igazad van, Ukrajna nem tud veszíteni, hiszen már de facto megsemmisült...

Egy ország végletes megrendülését hajszálpontosan jelzi, ha női hadügyminiszterei vannak...

Leszarlak, mert nincs információ a beröffenésedben.

Orbán az utolsó pillanatba kezdte el a gyerekvállalás állami támogatását. Én ezért a lépéséért lettem feltétlen híve. A szoci éra utáni 1,23ról 1,6 magasságába emelkedett a TFR! Ez a javulás Európában egyedülálló. Ja és ez eugenikai elemeket is tartalmazó program, az adóvisszatérítésen keresztü.

Ezzel nem keltetted fel az érdeklődésemet, még mindig nincs értékelhető tartalom a közlésedben.

Illetve nem tudtál rá reflektálni, legyünk pontosak.

Te nagytudású troll, sorold már fel az utolsó négy német hadügyminisztert, majd próbáld a trüdós érveddel megmagyarázni azt...

Te igen haladó, a négy egymást követő, max kávéfőzésra való maca hadügyminiszteri posztja neked a vészcsengőcskédet nem indítja be? Dehogynem, kurvára tudod miről beszélek, de troll vagy, próbálod kimaxolni a bornírt baromságot. Ja, a legutolsó szőke macát úgy kellett egy leopárdból kimenteni, mert beszorult a szentem! Kompetencia meg vazelin...

Ja értem, a cigányoktól megtísztított magyar TFR-re kérdeztél rá. A válaszom fájó lesz: bizony a szoci éra 1,23-as TFR-je azt jelentette, hogy a ciugányok nélkül 1.0 lett volna a magyar reprodukciós ráta, ami valójában egy igen erős pusztulási folyamat ismérve- generációnként majdnem feleződő gyerekszámmal.
Orbánnak hála jelentős az elmozdulás tíz év alatt: a cigányok TFR-je 3-3.3 ról 2,6 körülire csökkent, míg a magyaroké 1-ről 1,3-1,34 közé emelkedett.

Vagy Gyuri bácsi, hiszen ő gyakorlatilag Ukrajna keresztapja. És a muszlimokat még visszasírjuk, mikor megindul fekete-afrika, az átlagosan 70 IQ-s, agresszív, parazita népességével.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés