Vissza a józan észhez – hogyan építkezzünk az energiaválság korában?

Interjú: Móré Levente

Környezettudatos építőipari szakemberekként milyen alapproblémákat látnak az építés körül? Merre kellene elmozdulnunk?

Ha az épített környezetünket nézzük és annak a fenntarthatóságra gyakorolt negatív hatásait, akkor három markáns területet emelhetünk ki, amelyek közül az első a területhasználat.

és a fővárosi agglomerációra ez még hatványozottabban igaz. Ha pedig összevetjük a burkolt felületek folyamatos és rapid növekedését a hazai demográfiai adatokkal – ami folyamatosan csökken –, akkor különösen élesen kirajzolódik, hogy ez mennyire nincs összhangban a fenntarthatósággal. Erre az lenne a megoldás, ha átállnánk a már meglévő burkolt területek újrahasznosítására. A nagy logisztikai és könnyűipari létesítmények – amelyek ráadásul sok esetben állami támogatást is élveznek – szinte kizárólag zöldmezős beruházásokként valósulnak meg manapság. Ezt nem szabadna hagynunk.

Mi erre a megoldás?

Rengeteg elhagyott ipari létesítménnyel rendelkezünk, szinte mindegyik magyar városban találunk rozsdaövezeteket, amelyek jó esetben is nagyon gyér kihasználtsággal működnek. Elég arra gondolnunk, hogy akár Budapest belső területein is mennyi valaha volt ipari létesítmény áll. A barnamezős, vagyis a már burkolt, a természetből kiemelt – ipari – területek, akár például a régi laktanyák általában üresen pusztulnak. Ezek hasznosításánál valóban sokkal egyszerűbb a zöldmezős területeket kiadni, de be kell látnunk, hogy ez hosszútávon nem működhet.

Másodikként az anyaghasználatról kell beszélnünk. Az OECD 2019-es kitekintése globálisan is borzasztó képet fest: 2011-hez képest

amelynek jelentős hányada az építőgazdaság terhére írható. Ez nincs összhangban a globális populáció növekedésével, amely szintén folyamatos, de közel sem olyan mértékű, mint az anyaghasználat növekedése.

Erre nincs más megoldás, mint a körforgásos gazdaságra való átállás és az újrahasznosítás erősítése. Olyan területeken – például az elektronikai gyártóknál –, ahol a hulladék pénzt is jelent, ez a folyamat sokkal előrébb tart, de elképesztően alacsony szinten áll az építőiparban. Nem csak Magyarországon, de az egész régióban sokszor abban merül ki az újrahasznosítás, hogy lebontott épületelemeket bedarálnak, és az új házak vagy utak alapjának építése során a talajon szétfektetik. Lássuk be, ez nem újrahasznosítás, miközben a megfelelően kezelt, bontott aszfalt és beton is újraönthető lenne.

Mit lehet tenni?

Ez egy nagyon komplex és globális mértékű probléma, amit csak hazai szabályozásokkal lehetetlen megoldani, hiszen nagyon sok szereplő összehangolt működésére van szükség. Mondok egy példát: a biztosítótársaságok, illetve a garanciális szolgáltatást vállaló kivitelezők például

Egy konkrét projektünk kapcsán a megbízó egy vintage stílusú boltjához használt, patinás megjelenésű parkettát szeretett volna alkalmazni. A kivitelező bár beépítette volna a használt padlóburkolatokat, de közölték azt is, hogy semmiféle garanciát azért nem tudnak vállalni. Ez egy gazdasági szervezet számára ez olyan mértékű – pénzügyi – kockázatot jelent, amit a legtöbben nem vállalnak, és inkább az új építőanyagok – jelen példánkban a parketta – mellett döntenek.

Ehhez kapcsolódó problémaként központi adatbázisok sincsenek arra, hogy az újrahasznosított anyagokat hol szerezhetnénk be. Ha tervezőként mondjuk egy belső kialakításhoz szeretnék használt nyílászárót felhelyezni, nem tudom megnézni, hová fordulhatnék. Ma már nagyon pontosan fel lehet mérni egy bontandó épület anyagkategóriáit és -mennyiségeit. Ausztria ebben jó példa lehet, ahol ma már egyes projekteknél kötelező ezeket az adatokat felmérni és felvinni egy adatbázisba, így felmérhető és továbbítható a régi épületből kibontott anyagok nagyobb része.

Mi a helyzet az energiahatékonysággal?

A jelenleg legégetőbb az energiahatékonyság és az emissziócsökkentés problémaköre. A globális emisszió közel 40 százalékáért felelős az építőgazdaság. Sokkal magasabb ez a szám, mint a közlekedés vagy az ipari szektor kibocsátásai. Itt meg kell jegyeznünk, hogy nagy különbség van direkt és indirekt kibocsátás között. Direktnek mondjuk azt, amikor otthon a gázkazánban eltüzeljük a fűtőanyagot és ezért saját magunk juttatjuk a levegőbe a káros anyagokat; az indirekt pedig az, ami ahhoz kell, hogy előállítsák a cementet, a betont, az üveget ahhoz, hogy egy ház egyáltalán felépülhessen.

ezért minden új építésű ingatlan nagy negatív emissziós teherrel kezdi meg a működését. Ezért is kiemelten fontos, hogy az életciklusuk alatti direkt kibocsátások mértékét a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk, például megújulók használatával.

Hiába szajkózzuk mi is és más szakemberek több évtizede a klímaváltozás, az energiahatékonyság, és az emissziócsökentés fontosságát, eddig alig hallottak meg minket. Ezalatt persze nem a lakosságot értem, bár bevallom, eddig én sem szenteltem különösebb figyelmet a családi házunk gázfogyasztására. Most először néztem meg én is, mit tehetnék azért, hogy a fogyasztásom akár jelentősen csökkenjen. Amit most mindenki kénytelen megtapasztalni, az egyrészt nagyon kellemetlen, másrészt azonban fenntarthatósági szempontból pozitív irányba löki a lakosságot és a gazdaságot is. Az persze egy másik kérdés és nagyon sajnálatos, hogy 12 évig éltünk egy álomvilágban, ahol nem a piaci árakkal találkoztunk, a ferdített árszabályozás miatt pedig hirtelen szükséges alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, ami nagyon nehéz és sokak számára alapvető egzisztenciális válságot jelentő kérdés.

Csak drasztikus kibocsátás- és energiaigény-csökkentéssel érhetők el az ambiciózus klímacélok.

Voltak olyan projektjeink még a háború és a válság előtt, ahol a kollégáink kimentek egy-egy helyszínre és felmérték a napi rutinokat. Megnézték, hogyan hűtenek-fűtenek, szellőztetnek, hogyan kezelik a gépeket, berendezéseket vagy a világítást egy-egy vállalatnál. Feltérképezték az energiafogyasztást, és megdöbbentő volt, hogy modern és energiahatékony ipari létesítményeknél vagy akár irodaházaknál

Fontos értenünk, hogy főleg az ember használja el az energiát, hiszen mi működtetjük és használjuk az épített környezetünket. Az „emberi faktor optimalizálásával” tetemes megtakarítást el lehet érni. Az sem új keletű történet, hogy a fosszilis üzemanyagoktól szabadulni kéne, ez évtizedek óta benne van a köztudatban. A párizsi klímacsúcs óta nagy és hangzatos törekvések hangoztak el számtalan helyről, de a klímacélok nem érhetők el, ha egy ország továbbra is gázzal, sőt, szénnel fűti az erőműveit; de ez még a lakosságra is igaz: nekünk is tudatosítanunk kell, hogy a gázt el kell engednünk.

Barta Zsombor

Az építésmódban milyen változásokra volna szükség?

A lakosság hatalmas emissziós kibocsátást generál Magyarországon, itthon nem foghatjuk rá egyértelműen az ipari létesítményekre a környezeti terhelést.

– egyre nagyobb épített közegre van szükségünk. Ezt kénytelenek lennénk visszaszorítani, ami a lakosságot és a gazdasági szereplőket egyaránt érinti. Modern kereskedelmi épületeknél például jellegzetes, hogy mára az üveghomlokzatok dominálnak, ami persze sok oldalról nagyon szerencsés, de energiahatékonysági szempontból ezek nagyon problémás épületek. Télen gyorsan hűlnek, nyáron üvegkalitkaként melegednek, ami miatt sokkal komolyabb a hőmenedzsment-igényük egy hagyományos falazatú épületnél. Az elmúlt évtizedekre jellemző építészet helyett vissza kellene térnünk a korábbi megoldásokhoz. Épp nemrég voltam egy irodaépület – Alphagon irodaház – átadásán, ami kívülről nem tartogat különösebb meglepetéseket, energetikailag ugyanakkor nagyon előremutató. Az épület nyílászáró-méretei és homlokzati osztása az energiahatékonyság maximalizálása miatt lett olyanná, amilyen.

Az ipari építkezéseknél talán már jobban állunk szabványosításban és előregyártott elemek használatában, de itt is bőven volna mit csinálni. A Budapest Airport új fapados terminálépületét például fagerendás szerkezettel építették, ami nemcsak tetszetősebb, de a „klasszikus” vasbeton vagy acél gerendák negatív környezeti terhelésével összevetve is sokkal előnyösebb megoldás. A fagerenda ma még sajnos költségesebb opció azonban, mint a konvencionálisnak mondható vasbeton alkalmazása. Bár a fának sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma az említetteknél, ez nem jelenik meg az építési költségekben. Ameddig gazdasági érdeke nem fűződik a cégeknek ahhoz, hogy például fával, illetve kis környezeti terhelésű anyagokkal építkezzenek, ez a kevés elszigetelt példa között marad.

a racionális gondolkodáshoz, amelyet fokozatosan elfelejtettünk az utóbbi évszázadban. Évtizedekig legyintett például a lakosság a vályogépítészetre, amelyről mostanában újra beszélnek, hiszen anyaghasználat és hőkomfort tekintetében is igen előnyös tulajdonságai vannak. A régi tudás és technológia kortárssal való ötvözete nyithat új távlatokat az építészetben. Napjainkban például zajlik olyan kutatás is, amely a moduláris építészetbe igyekszik beemelni a vályogtechnológiát.

Bécs Aspern városrésze egy régi katonai terület revitalizációjával jött létre, ahol kifejezetten az új technológiáknak adnak teret. Itt épült néhány éve a HoHo – Holzhochhaus –, amely egy vasbeton épületmag köré emelt faszerkezetű magasház. Az osztrákok bár számos teszttel tudományosan bizonyították, hogy a fagerendák éghetősége és tűzbiztonsága sokkal jobb, mint egy acél vagy vasbeton gerendáknak, egy ilyen projektet Magyarországon már csak a szabályok miatt sem lehetne jelenleg megvalósítani, mert az anyaghasználat a tűzvédelmi szabványok miatt itthon elbukna.

de hazánkban sokszor még mindig az évtizedekkel ezelőtt kidolgozott szabványokat kell alkalmazni. Ha friss kutatások eredményei szerint alakítanák át az engedélyeztetési eljárásokat és a hatályos szabványokat, sokat javíthatnának a hazai törvényhozók környezetünk minőségén.

Melyek ma a legfontosabb feladataink?

Mi a HuGBC-nél erősen hiszünk a decentralizációban. A megújuló energiaforrások használatában számos nyugati példa bizonyítja, hogy a decentralizált modell sikeres lehet, hiszen több olyan kistelepülés van például Németországban, ahol kis energiaközösségeket hoztak létre, leváltak a nagy hálózatokról és önállóan oldják meg az energiatermelést, illetve -tárolást. Az ilyen jellegű önállósodás egyelőre a régiónkban még nem tudott szélesebb körben elterjedni, hisz’ az aktuális energetikai szakpolitikai irányvonal sokkal inkább a centralizált modell felé elkötelezett. Hosszú távon – úgy vélem – kizárólag a centralizált és a decentralizált energiamenedzsment modell hathatós ötvözete lehet a megoldás.

A megújuló energiánál nem véletlen, hogy hazánkban a napelemeken van a legnagyobb hangsúly, hiszen nagyon jó hatásfokú és egyre jobb megtérülési rátával működtethető rendszert adnak. Ezek említésekor gyakran felmerül, hogy a napelem is tévút, hiszen tömegével kell lefedni miattuk a termőtalajt, de nem állja meg a helyét: rengeteg logisztikai és egyéb ipari létesítmény épült az országban az utóbbi évtizedekben,

Ezek a hatalmas területek jellemzően pőrén, kihasználatlanul állnak szerte az országban. A nagyméretű lapostetők ráadásul energiahatékonysági szempontból sem előnyösek, hiszen nyáron gyorsan melegednek, télen a nagy felület miatt pedig hamar hűlnek le. Ilyen létesítményekre egyébként akár szélerőmű is telepíthető, amelynél nem a klasszikus szélkerekekre kell mindenképpen gondolnunk, hiszen vannak kiváló hatásfokú vertikális szélkerekek is.

Elsődleges feladatnak kell tekintenünk, hogy

ami csak felülről sikerülhet. Ehhez szorosan kapcsolódik, bár sokkal tágabb spektrummal, hogy az egész globális beárazási rendszer – az élelmiszerektől a nyersanyagokig – rosszul működik. Jóval kifizetődőbb ma a konvencionális és nem fenntartható megoldások alkalmazása a fenntarthatónál. Talán jó példa, hogy a mindannyiunk által ismert óceáni túlhalászati probléma abból is ered, hogy hatalmas hálókkal szinte az egész tengerfeneket felkotorják, és ezzel számtalan, a halászat számára értéktelen élőlény és élőhely halálát okozzák. Ezek a feleslegesen elpusztított állatok és a tengerfenék növényzetében keletkezett környezetkárosítás egyszerűen nincs beárazva. A fenntartható halászat jelenleg drága, hiszen általa több munkával kevesebb termék előállítása lehetséges, ami egyértelmű rendszerhiba, hiszen az ökoszisztémában keletkezett károkért így nem felel a konvencionális halászatot végző cég. Ugyanez az építőanyagokra is igaz: addig, amíg sokkal olcsóbb szűz anyagokkal építkezni, igen csekély az esély arra, hogy komoly elmozdulást tapasztalhassunk.

Kinek kellene beáraznia a környezetkárosító elemeket?

Minimum piacferdítő, de akár gazdasági ellehetetlenüléssel is felérő dolog lenne, ha mondjuk a magyar kormány hirtelen azt mondaná: az újonnan kibányászott homok- és kőbányák termékeit mondjuk 50%-os adóval terheli, miközben az újrahasznosítással létrehozott építőanyagokat 27%-os ÁFA helyett mondjuk csak 15%-kal. Markáns különbség alakulna ki a fenntarhatóság javára, de a mai, globális piacon ilyet lehetetlen sikeresen bevezetni, hiszen egy kivitelező ilyenkor megvonja a vállát és egészen egyszerűen a szomszédos országból vásárolja meg az ottani, kisebb adóval terhelt homokot. Első körben talán európai uniós szabályozásra van szükség, amelynek részletszabályozásait kellene a tagállamok kormányaira bízni.

mert Európa kiemelten fontos piac.

Mi mindennel foglalkozik a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete?

A szervezetünk közel 15 éve azért jött létre, hogy szakmai platformot teremtsen a fenntartható és környezettudatos építőgazdasági szakemberek számára. Szakmai hátteret igyekszünk nyújtani a HuGBC körül kialakult közösség számára; közhasznú egyesületként pedig fontos feladatunk az oktatás is. Sok építőipari cég mellett többek között a Siemens vagy a Daikin is tagjaink közé tartozik, mert úgy gondoljuk, a fenntarthatóságot holisztikusan kell értelmeznünk. Nem alakítható át egy teljes iparág, ha csak egy-egy szakágra vagy szakmára koncentrálunk.

Csak akkor érhetünk el igazi eredményt, ha minden érintettet – gyártótól tervezőig, kivitelezőtől üzemeltetőig – meg tudunk szólítani; így aztán a tagságunk többek között építész-tervező, ingatlanfejlesztő és üzemeltető cégek mellett gyártókat, kivitelezőket és tanácsadókat is magába foglal, mert az épületek teljes életciklusát igyekszünk lefedni. A képzések során a hazai és nemzetközi jó gyakorlatok bemutatásán, működési modelljeinek ismertetésén tartjuk a hangsúlyt, de természetesen a környezettudatos építés népszerűsítése is fontos célunk. Nem klasszikus marketing elemekkel dolgozunk azonban, sokkal inkább lobbitevékenységet végzünk.

Szeretnénk a döntéshozókhoz is közelebb juttatni a környezettudatos építészeti megoldásokat, és a fenntarthatóság irányába elmozdítani az építés-gazdaságot.

Nyitófotó: Shutterstock