Könnyen lehet, hogy az FBI most intézte el, hogy Trump újra induljon 2024-ben. Az ügynökök egy szigorú törvényre hivatkozva túrták fel az exelnök floridai házát, de ha nem tudnak sziklaszilárd bizonyítékot mutatni a jogsértésről, csak Trump malmára hajtják a vizet. Ez hiányzik most a legkevésbé Joe Bidennek, akinek már egy éve nagyobb az elutasítottsága, mint a támogatottsága.
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) munkatársai egy héttel ezelőtt házkutatást tartottak Donald J. Trump egykori amerikai elnök floridai birtokán. Szigorúan titkos dokumentumokat kerestek, amiket az egykori állam- és kormányfő állítólag ott tartott.
Az viszont igen, hogy ez a razzia politikai értelemben a legnagyobb jóindulattal is csak kapufának mondható – vagy, vérmérséklettől függően, hálószaggató öngólnak.
Ezen a ponton nehezen állom meg, hogy ne tegyek egy utalást A kertvárosi gettó című kultikus rajzfilmsorozatra, amit a zseniális társadalomkritikája miatt egyébként is szeretettel ajánlok mindenkinek (van benne niggerezés is, ha valaki azt szereti).
Az első évad ötödik részében a két főszereplő fiú, Huey és Riley Freeman a két iraki veteránnal, III. Eddel és Gin Rummyval közösen egy gyilkos keresésére indul, hogy megmentsék fekete államügyész barátjukat, a vétlenül őrizetben ülő Tom Dubois-t a börtöntől és az ott fenyegető anális erőszaktól. Útközben az alábbi párbeszéd játszódik le Riley és Gin között:
„És meglettek?” „Pontosan tudod, bazmeg, hogy nem. Mi vagy te, politikai humorista? Próbálsz vicces lenni, hülyegyerek?”
Nos, amíg Irakban a war on terror volt a hívószó, a floridai házkutatás esetében ezt a szerepet az Espionage Act töltötte be. Ezt a törvényt még 1917-ben, vagyis abban az évben hozták, amikor az Egyesült Államok belépett az első világháborúba.
A célja egyértelmű volt: gyakorlatilag büntethetővé tenni bármiféle olyan magatartást, amit a törvényalkotó az Egyesült Államok hadseregének és kormányának háborús érdekeivel ellentétesnek talált. A jogszabály értelmében akár halálra is ítélhetik azt, aki olyan információt ad ki, amely hátráltathatja az USA hadseregét, illetve közelebb hozhatja a sikerhez az ellenséget.
A törvényt azóta többször is módosították,
a legfelső bíróság pedig – természetesen – már 1919-ben megállapította, hogy a jogszabály nem ellentétes a szólásszabadság alapjogával. Az Espionage Act értelmében ráadásul a nyilvánosság sem szerezhet(ne) tudomást az amerikai kormány és hadsereg viselt dolgairól, mert a törvény lehetővé teszi a különböző szivárogtatók, whistleblowerek halálos büntetését is – ezért vadásznak az amerikaiak például Julian Assange-ra is.
Igen, a szabadság és demokrácia hagyományos őrlángjának számító Egyesült Államokban ilyen következményekkel kell számolnia annak, aki be akarja avatni a nyilvánosságot a kormány ügyeibe.
Illúzióink azért ne legyenek, első pont: Donald Trump, ha voltak nála egyáltalán titkos dokumentumok, nyilvánvalóan nem azzal a céllal tartotta őket magánál, hogy megbízható újságírókkal kapcsolatba lépve megismertesse a közvéleményt a tartalmukkal.
Ez önmagában – amellett, hogy nemzetbiztonsági szempontból egy őrülten kockázatos baromság, de hát Trump elnököt (érdemei elismerése mellett) sosem az eszéért szerették sokan – is jogellenes, mert az elnöki munka során keletkezett dokumentumokat a vonatkozó jogszabály, a Presidential Records Act értelmében a levéltárban kell tárolni, nem pedig a floridai víkendház nappalijában, a tévétávirányító alatt.
Illúzióink azért ne legyenek, második pont: ha voltak is titkos dokumentumok Donald Trumpnál, az FBI nem véletlenül mostanában szállt ki Mar-a-Lagóba. Novemberben félidős (midterm) választásokat tartanak majd az Egyesült Államokban, aminek a várható kimenetelével kapcsolatban persze lehetetlen biztosat mondani – azzal kapcsolatban viszont nem, hogy hogyan értékelik Joe Biden teljesítményét az amerikai választók.
A kép nem valami hízelgő a demokratákra nézve:
jelenleg a választók 55 százaléka utasítja el őt. A kívülről nézve ijesztően rossz fizikai és szellemi állapotban lévő elnök népszerűsége néhány hónapja már a brutális médiaellenszélben kormányzó Trump hasonló időszakban mért elfogadottságát is jócskán alulmúlja.
De ez csak a probléma egyik fele. A másik az, hogy hiába a balliberális média, a techcégek és a demokraták összehangolt erőfeszítései, Donald Trumpot nem sikerült elpusztítani. Az exelnök még mindig ott leselkedik az alatt a hártyavékony jégréteg alatt, amire a kékek a lépcsőzéssel is hadilábon álló Biden vezetésével rámerészkedtek.
A 2020-ban leváltott elnök ellen továbbra is folyik a Capitolium ostroma miatt elindult vizsgálat és médiaháború, bár az előbbi a jelenlegi formájában szinte ártalmatlan, az utóbbihoz meg már hozzászokott Trump. Az Espionage Actre hivatkozva tartott házkutatással a demokraták óriásit üthetnek Trumpon – már ha valóban sikerült találni valamit Mar-a-Lagóban –, és ezen a nyilvánvaló számításon az sem segít sokat, hogy a Fehér Ház többször is letagadta, hogy bármi közük lenne a razziához.
Ahhoz, hogy a novemberi midtermön értékesíthető pont lehessen ebből a kapura lövésből, persze be kellene bizonyosodnia, hogy Trump valóban jogot sértett. E ponton nagyon csábító Puzsér Róbert-i magasságokba emelkedve a posztmodern médiatér és igazságérzékelés sajátosságaira utalva arról írni, hogy
Trump esetében a jogerős ítéletet úgysem egy amerikai bíróság, hanem a New York Times és a Washington Post fogja kimondani
(mondta ki), így pedig máris teljes siker a razzia.
De talán mégsincs így. Ha az FBI nem képes sziklaszilárd bizonyítékot szolgáltatni az exelnök jogsértésével kapcsolatban, akkor a házkutatás afféle nem kívánt következményként lényegében csak arra volt jó, hogy még tovább szítsa Donald Trump és hívei dühét a keleti parti demokrata establishmenttel szemben.
Hogy ebből lesz-e 2024-es Trump-indulás az elnökválasztáson, azt csak az exelnök tudja megmondani. De a szilárd republikánus Trump-párti táborra, a Grand Old Partyból fájóan hiányzó lehetséges potens utódokra és Joe Biden eddigi teljesítményére való tekintettel inkább azt lenne elhamarkodott kijelenteni, hogy Donald J. Trump többet már nem fog televíziós elnökjelölti vitában szerepelni.
Fotó: MANDEL NGAN / AFP
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Az ügyészség szerint azonban nem hibáztak.
Mi az orosz minimálprogram, ami még a háborús győzelmet demonstrálja? George W. Bush elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadójával beszélgettünk.
Donald Trump már augusztusban elismerte: jelenleg ő a legesélyesebb jelölt.
Hallatlan: az amerikai elnök saját közeli emberit merészelte kinevezni a megüresedő nagyköveti pozíciókba.
Nem akármilyen találkozó lehet kibontakozóban.
Az ENSZ hangsúlyozza: a tartós visszatéréshez nagyszabású újjáépítésre és munkahelyekre lenne szükség.
A formátumot annak ellenére tették nyilvánosan elérhetővé, hogy a tesztelés során számos hibát találtak.
Remélhetőleg ez fordulópontot jelent hányatott idényében.
