A CPAC már több mint fél évszázada az amerikai konzervatív mozgalom szíve közepe. Három nap jellemzően a Washingtontól pár percre délkeletre található National Harborban, Texasban vagy Floridában, amit a Republikánus Párt legfontosabb aktivistái, helyi szervezői, az őket támogató üzletemberek rászánnak egymásra, a mozgalmukra, arra, hogy meghallgassák a legfontosabb embereiket. Elnököt, alelnököt, házelnököt, kormánytagokat, szenátorokat, kormányzókat, továbbá szakértőket, elemzőket, újságírókat és néhány méltó külföldi vendéget.
Sereget szemlél, lelket önt a résztvevőkbe, gondolatot cserél a konzervatív mozgalom. Szeretetben, lelkesen, boldogan együtt van három napig.
A korábban sokrétű európai politika lényegében kétpólusúvá válik, s kikristályosodnak az utóbbi tíz év nagy stratégiai kérdései körül a kudarcot hozó, de megkérdőjelezhetetlen, illetve a helyes, de tiltott válaszok – valami ilyesmivé növi ki magát az európai CPAC is. Az esemény nem véletlenül az európai konzervatív mozgalom szíve közepében, Magyarországon van. Az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália, Dél-Korea és Brazília után Európában egy kisebb és érdemi külföldi jelenlét nélkül lezajló lengyel eseményt leszámítva egyedül hazánkban rendeznek CPAC-et, de olyat, amelyen megjelenik az európai konzervatívok színe-java. Ez ma messze erősebb felhozatalt jelent, mint a kezdetekkor, négy évvel ezelőtt: időközben Franciaország és Ausztria legnépszerűbb pártjává nőtték ki magukat a Patriótákhoz tartozó jobboldaliak, Csehországban kormányra kerültek, az unió vezető gazdasági hatalmában hegymenetben és tisztulófélben van az Alternatíva Németországért párt, a magyar, olasz és lengyel jobboldal között pedig az európai Ukrajna-stratégia látványos bukásával kisimult a viszony.