Németország, meseország

Nyitóképen Scholz és Habeck: hogyan tovább, német vezetők? (Fotó: AFP/DPA/Michael Kappeler)

Két hír a német vasútról. Az egyik, hogy május 11-én először ment „női vonat” Münchenből Berlinbe – kizárólag női személyzettel. Látványos píárakció volt ez, megfelelő médiavisszhanggal. A másik hír: márciusban a vonatok 42 százaléka késett. Arról szól már a vicc, hogy az állandóan bombázott Ukrajnában pon­tosabbak a vonatok, mint Németországban. De talán már nem is vicc ez.

E két hírnek van egymáshoz köze: a valódi problémák megoldása helyett

Valódi probléma: nincs áram, nincs gáz, jön a tél. Valódi megoldás: újra bekapcsolni az atomerőműveket, gázt kinyerni a repesztéses (fracking) technológiával – Németországnak jelentős gázvagyona van, amelyet fel lehetne használni. De nem, ehelyett politikailag korrekt akcionizmus van. A repesztés ideológiailag tilos, mert állítólag rombolja a természetet. Így inkább folyékony gázt vesznek az Egyesült Államoktól – amelyet repesztéssel termeltek ki. Atomenergia: tisztán, olcsón termelhetnek sok áramot – de ideológiailag az is elfogadhatatlan, inkább a leállított szénerőműveket indítják újra. Azok ugyan ártanak a klímának, hiszen szennyezik a levegőt, és kevésbé hatékonyak.

A szocdemek, zöldek és liberálisok kormány­koalíciója a hivatalba lépéskor eldöntötte, hogy leállít három atomerőművet. Már csak három működik – egykor tizenhét volt belőlük –, és azoknak is le kellett állniuk december 31-ével. Időközben Olaf Scholz szocdem kancellár felvetette, hogy mégis meg kellene hosszabbítani a működésüket, de a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Saskia Esken ellenezte az elképzelést. (cikkünk online publikálása idején már valószínűbb, hogy mégsem állnak le év végével az atomerőművek - a szerk.)

Könnyű felismerni annak a trendnek a forrását, hogy racionális helyett ideológiai válaszok születnek. A forrás: a zöldek.

Minden párt csak velük akar kormányozni. És ezért mindig meghajolnak a zöldek nyomása előtt. Különösen szomorú példa volt nemrég a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének, Friedrich Merznek azon döntése, hogy visszalépett az amerikai konzervatív szenátorral, Lindsey Grahammel való találkozástól. Hogy miért? A rendezvényre két „vitatott” német személyiség is meg volt hívva: Henryk Broder publicista és Joachim Stein­höfel ügyvéd, aki sikeresen küzd a jog eszközeivel a közösségi médiabeli véleményszabadságért, s akit a balosok és a liberálisok jobboldalinak címkéznek föl.

Kínos következményei vannak ennek: Graham már nem akar vele máskor, máshol találkozni. A korábbi berlini amerikai nagykövet, Richard Grenell arról tweetelt megvetően, hogy „a konzervatívok megvezetője” meghajolt a „woke csőcselék” előtt; „Szégyellje magát a gyáva nyúl Merz!” – írta a volt nagykövet. A CDU-elnök valóban félhetett: egy ilyen találkozót betámadott volna a Zöldek, azok internetes aktivistái és a média, hogy szélsőjobboldaliként fessék le.

És a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP)? Megszavazta, hogy egy Ferda Ataman nevű hölgy diszkriminációellenes biztossá váljon. Egy radikális baloldali aktivistáról van szó, aki szerint a „vérnéme­tek” ne lepődjenek meg, ha krumplinak gúnyolják őket – hiszen ők „a strukturális rasszizmus privilegizáltjai”.

A társadalom középrétege fair és pragmatikus, az emberek egy működő országot akarnak, és lehetőleg kevés ideológiai izgalmat.

Az ő feladatuk az lenne, hogy közös alapot keressenek, és visszafogják a zöldideológusokat – ahelyett, hogy egymással versengjenek a zöldek tetszésének elnyeréséért. Mégsem tesznek így. Nem úgy tűnik, hogy Németország a jólét és a józanság országa lesz a jövőben.