azzal kapcsolatban, hogy református vagy evangélikus lelkész vezesse a protestáns tábori püspökséget, és hogy ki legyen az. Végül 1923-ban a református Soltész Elemérre esett a választás.
Zadravecz István Csáktornyán született népes, délszláv származású katolikus családba. Kisgazda apja rajta kívül hét gyermeket nevelt, a tehetséges fiú már tizennégy éves korában a ferences közösség kötelékébe lépett.
Ugyan a húszas évek végén írt naplója konfrontatív ember benyomását kelti, legjobb tulajdonságait nem reklámozta, például hogy papi élete „titkos vigaszainak” tartotta „a titokban jött bűnösöket, szabadkőműveseket, zsidókat […] és kommunistákat”, akiknek „szívbe igen sokszor eredményesen és könnyes meghatottsággal helyzet[em] be az igazság Istenét”. Pusztán ima- és elmélkedőkönyvében utalt rá nyilvánosan, hogy nem csak harcos nacionalista oldala volt: „Az ember végessége, s az Isten végtelensége szól belőle. […] Ha csak úgy reám erőszakolták az Istent […] talán akadéknak érzem. Istenből a kevés egészségtelen […] de ha tanulással […] nagyon sokat fogtam fel az Istenből […] úgy szinte beleszédülök a boldogító Istenbe. Sok, sok, több, több az Istenből, s örökös éhség Isten után – ez az, ami az embert viszi a sáros lapályokról, az örök magasságok felé.”
Tábori püspökként
Zadravecz páter fájlalta a protestáns egyházaknak tett – szerinte túlzó – állami gesztusokat.